A német telepesek bevándorlása Bátaszékre

Tartalomjegyzék



A német telepesek bevándorlása Bátaszékre

Bátaszék város Tolna megye délkeleti részén, a megyeszékhely Szekszárdtól délre mintegy 20 km-re fekszik. Fekvésénél fogva a Sárköz természetes tájegységébe tartozik, habár néprajzilag nem sorolható ide a maga nemében szinte páratlan, népviseletéről neves vidékhez. A középkorban ugyan még sárközi településként emlegetik, a 18. századi nagyarányú német betelepítések után azonban lekopott róla e jelző.
 
 

Helytörténeti vázlat 1686-ig

"A Sárközben az emberi letelepedés első feltételeit, a vízzel körülvett, ármentes teraszszigeteket, a jégkorszak utáni morfológiai fejlődés teremtette meg."1 Az ember jelenléte a környéken a legrégebbi kőkortól napjainkig kimutatható. Az 1142. év azonban a vidék történetében igazi fordulópontot jelent. Szt. Bernát fiai, a ciszterciek az alsó-ausztriai Heiligenkreuzból rendi tradíciójukhoz híven nem a dombokon, hanem amocsaraktól övezett, ármentes teraszszigeten megalapítják az első magyar ciszterci apátságot (Cikádor). Szorgos munkájuk nyomán lassan kultúrtájjá formálódik a környék, és a kolostortemplom közelében rövidesen egy virágzó település körvonalai kezdenek kibontakozni. "A vidék egyik fontos kulturális központja és hiteleshelyeként működik."2 Az országot dúló tatárok azonban Cikádort sem kímélik. Az újjáépítés csaknem 100 évet várat magára. "A rend történetírója, Békefi Remig úgy véli, hogy a bátaszéki ciszterciek már a 15. században be is fejezték itteni küldetésüket, és valószínű, el is hagyták Bátaszéket. A helység így a szomszédos bátai bencés apátság birtokába került."3

A mohácsi tragédiát követően a török első budai útján újra elpusztítja, majd hosszú megszállásra berendezkedve romjain palánkvárat emel. A vidék lakosságának csak kis hányada éli túl a hódoltság korát a dunai mocsarakba húzódva. "A bátaszéki magyarok szájhagyománya szerint őseik Pörbölyön és a bátai erdőségekben, Címer fok körül tanyáztak valamikor ..."4 Ottendorf Henrik 1663-ból származó feljegyzése szerint "a palánkon belül csak törökök laktak, a palánkon kívül csak rácok és cigányok."5

A felszabadító hadjáratok után mindössze 5 ház és a palánkvár üszkös romjai maradtak.
 
 

A 18. századi telepítések okai, szükségszerűsége

"Aki a török kor és a kuruc-labanc háborúk monográfiáit olvassa, a pusztulás láttán eltűnődhet: vajon hogy lehet az, hogy hazánk földjén nem hunyt ki végleg az élet lángja?"6

Tolna megye a Hunyadiak korában 540 falut és 21 mezővárost, azaz összesen 561 települést tart számon, és ezzel az ország 7. legnépesebb, gazdasági szempontból a 4. legfejlettebb megyéje. Egy 1710. május 26-án kelt levélben, melyet Bezerédj János is aláírt, ezzel szemben a következő szerepel: "az egész Vármegye mostan nem több hanem huszonegy nyomorult faluból álló, annak is ötét, amelyik jobbacskák volnának nem a Nemes Vármegye, hanem a pestis bírja ..."7 A magyar középkor 30 sárközi településéből csak 6 érte meg a 18. századot. Az egykori virágzó mezőváros Bátaszéken ez idő tájt a feljegyzések csupán 5 rác családról tesznek említést.
 
 

A bécsi kormány a felszabadult területeknek gyér lakossága miatt nem sok hasznát vette, tehát benépesítésükre törekedett. A felszabadult, gazdátlan birtokokat részben királyi adományként, részben bérletként hadvezéreknek, hivatalnokoknak vagy főpapoknak adja. A földesurak és a vármegyék egyaránt azon voltak, hogy a tönkretett kultúrtájat benépesítsék, s ezáltal az adózók számát növeljék. Az élet újbóli elindításához tehát nagyarányú telepítés vált szükségessé. Ide csapódnak le a távoli német tartományok Dunán lehajózó népfeleslegei éppúgy, mint a Dráván túlról felhúzódó szerbek " és északról a török dúlások hatókörén kívül eső magyar vármegyék ... elszegényedett, föld nélküli, boldogulást kereső telepes csoportjai."8 "Akárhonnan jönnek, ugyanabban reménykednek, azaz: megszűnik örökös-jobbágyi kötöttségük, szabadon költözhetnek; az első években adómentesek; az újonnan művelés alá fogott föld jobban terem mint a kihasznált régi "9 , vagyis kedvezőbbekké válnak életkörülményeik. "Hadnagy Albert szerint az újjátelepítés három ütemben ment végbe"10 :

1. időszak (1686-1696) a császári közigazgatás kora, az őslakosság magához térése;

2. időszak (1696-1710) a kuruc háborúk, pestisjárvány;

3. időszak (1710-1730) ugrásszerű lakosságszám növekedés, betelepítések

A hagyomány szerint a betelepülő németek ezt a szobrot hozták magukkal



Bátaszék betelepítése, a német bevándorlás okai, körülményei

Bátaszék az "olasz eredetű család a Jányiak (Giani)"11 birtokába kerül. 1694-től a betelepítések Jány Jakab Ferdinánd nevéhez fűződnek, aki e téren szerzett érdemeiért bárói rangot is kap majd. Eleinte szláv telepesekkel kísérletezett.

1711-ben már 35 család van jelen, azonban "a telepítési kísérletek nem váltak be, mert az új telepesek nem igen akartak dolgozni és a szerte garázdálkodó rablók is gyakran kifosztották őket."12 A kuruc harcok is akadályozták a rendszeres telepítéseket, a környéken nem volt lelkipásztor, valamint a gyakori áradások is sok gondot okoztak. "Az 1715. évi megyei összeírás németet egyáltalán nem említ. Ekkor 31 magyar és rác család lakta a községet."13 ... "Jány a templom futólagos helyreállítása után egy rezidenciát épített magának Bátaszéken s ettől kezdve gyakrabban lejött maga is Bécsből. Szalay Mihály nevű tiszttartójához 1719. ápr. 1-én intézett leveléből tűnik ki, hogy ekkor már német telepítésekre gondol. Egy praediumát jómódú németekkel ("germanis hominibus bene stantibus") akarja betelepíteni..."14 "Szalay azt írja vissza, hogy Jány csak olyan telepeseket küldjön, akik ki is tartanak. Mert a megye többi részein előfordult, hogy az adómentesség évei alatt megmaradtak, azután pedig szépen továbbálltak."15

Felmerül a kérdés, vajon mi késztette a német bevándorlókat szülőföldjük elhagyására? Az okok a német birodalom nyugati tartományaiban uralkodó korabeli viszonyokban keresendők. "A német falusi lakosság a Birodalomban röghözkötött jobbágyként élt. A fiatalok csak földesuruk engedélyével házasodhattak. Magyarországon ez nem volt szokásban. A németek csak abban az esetben kaptak engedélyt a házasságkötéshez, ha volt házuk, vagy más vidékre akartak elházasodni."16 "A francia betörések nyomán Worms, Heidelberg és a rajnai tartományok legszebb települései elpusztultak és elviselhetetlen ínséget zúdítottak a szegény népre. Amely területek kívül estek a hadszíntéren, ott viszont a fényűzést esztelenül hajszoló német fejedelmek akkora terheket nyomtak a földművesek és iparosok nyakába, hogy azok belegörnyedtek." 17

A körülmények ismeretében nem csoda, hogy nagy volt a hajlandóság a lakosság körében a kivándorlásra, amikor arra kedvező alkalom kínálkozott. A "Schwäbische Türkei"18, a török alól frissen felszabadult, szinte lakatlan Dél-Tolna és Észak-Baranya telepeseket váró, csábító adókedvezményeivel ilyen alkalomnak bizonyult. Németföld különböző tartományaiban toborzóügynökök szórólapokon és újsághirdetések útján ismertették a telepítési szerződés szövegét, melynek egyes részeit Jánynak 1723-ban a helytartó tanácsnak írt felterjesztéséből ismerhetjük meg, amelyben a telepesekkel való bánásmódjáról ad számot. Ebből kitűnik, hogy az első német telepesek "5 évvel azelőtt, tehát 1718-ban jöttek Bátaszékre a Birodalom különböző tartományaiból ("ex variis Sacri Romani Imperii Provinciis"). Úgy szerződött velük, hogy (a szokásos 3 évi teljes mentesség után) évi 1/2 forintot fizetnek fejenként, minden más fizetség helyett pedig fölváltva fegyveres őrséget adnak, ami a rablók miatt volt szükséges."19 A gazdálkodás beindításához termelőeszközöket, vetőmagot és igásjószágot kölcsönöztek a letelepülőknek. "Amikor a telepesek a bozóttól ellepett szántókat, réteket, szőlőket, kerteket rendbe hozták, az erdőket visszaszorították, templomaikat és iskoláikat felépítették, akkor földesuruk megkövetelte a számla kiegyenlítését."20

A telepítési ügynökök szórólapjai általában tartalmazták a vidék leírását, terepviszonyokat és ígértek telket, házhelyet, épületfát ingyen, tűzifát jutányos áron, 3 adómentes évet röghözkötöttség nélkül.

A telepítési szerződések fontosabb pontjai az idegenek és a magyarság számára is azonos feltételeket biztosítottak. (ld.: Dr.Szilágyi,1983.: 35-39.o.) Ügynöki jelentésekből az is kitűnik, hogy a toborzás célja, amennyire ez lehetséges, szorgalmas, istenfélő, jobb módú polgárok behívása lenne. "Bőséges munkaerő felesleg van ..., s ezek az emberek szorgalmas, istenfélő polgároknak látszanak, csak egy nagy baj van: a jobb módúak - akik a telepítési feltételben kikötött vagyonnal rendelkeznek - a 3 évvel ezelőtti kudarcok hallatán idegenkednek lakóhelyük elhagyásától..."21 Gyakran előfordul, hogy meggyőzésük érdekében a telepítők néhány ottani szavahihető ember ideutaztatását is vállalják az ügy érdekében, akiknek a beszámolója sokszor meggyőzi a még bizonytalankodókat. A betelepülni szándékozók minden esetben "a komfortos gazdálkodáshoz és életvitelhez szükséges négy "W"-t, azaz a Wald (erdőt), a Wasser (vizet), a Wiese (rétet) és a Weinberg (szőlőt)" 22 keresik. Bátaszék környékén ezek a feltételek adva voltak. Működött az ellenpropaganda is. Németföldön a kivándorolni szándékozókat röplapokon figyelmeztették a "magyar betegség" (ungarische Krankheit), a malária, váltóláz veszélyére. A betegség terjesztői a még nagy kiterjedésű sárközi mocsárvilágban tömegével tenyésző szúnyogok és legyek voltak.

Aki mindezek ellenére mégis úgy döntött, hogy kivándorol, annak először is szüksége volt ottani földesurának jóváhagyására, esetleges tartozásait ki kellett egyenlítenie. A váltságdíj lerovását követően, az elbocsátó levél birtokában jelentkezhetett a toborzóbiztosnál, akivel megkötötték a kivándorlási szerződést. Amikor egy utazócsoportnyi létszám összeállt, a toborzóbiztos beszerezte a csoportos császári útlevelet. A kivándorlók pénzzé tették ingóságaikat és beszerezték az utazáshoz nélkülözhetetlenül szükséges kellékeket. "1712 nyara előtt útlevél nélkül is beutazhattak a Magyarországra igyekvő német telepesek... De amikor a szatmári békekötés hírét Németország valamennyi templomában kihirdették, a nincstelenek elkezdtek álmokat szőni a nagy lehetőségekről, s a következő év tavaszán-nyarán akkora emberáradat lepte el Engelhartzellnél a német-osztrák határállomást, hogy a határőrség nem győzte a Kelet felé igyekvő telepesek, köztük sok csavargó és kalandor igazoltatását. Ekkor született határozat az útlevélkényszerre. "23

A települési okmányok egy sajátos fajtája, az egészségügyi tanúsítvány sem hiányozhatott. A Dőry család levéltárában 1713-14-es évekből fennmaradt példányok arról tudósítanak, hogy az Ulm-Regensburg közti 209 km-es Duna-szakaszon nem kevesebb mint ötször láttamozták őket. Az út meglehetősen hosszú és fárasztó lehetett. Közel egy hónapot tölthettek el az utasok összezártan a meglehetősen zsúfolt, személyszállításra kialakított, egyetlen lakófülkével ellátott uszályokon, amíg lecsorogtak a Dunán választott új hazájukba. (Ulm városában emlékmű őrzi a kivándorolt telepesek emlékét, közelében megtekinthető a korabeli személyszállító uszály mása is.)

Az első telepesek, az "ismeretlen új hazába indulók, számoltak a pusztasággal, ezért jókora tetőgerendákat és sok deszkát, néhány lovat és szarvasjószágot, végül szekeret, ekét, boronát, sarlót, kovácsvasat, drótot, zsineget raktak fel hajóikra."24 Egy elővigyázatosságból családját hátrahagyó, már itt letelepült újgazda írja még Németországban tartózkodó feleségének, hogy "adja el a házát és jószágait, de tartsa meg a ruhaneműeket, a szerszámokat, a láncokat, mert azokból errefelé hiány van."25

A néphagyomány szerint a Bátaszékre bevándorló első német telepesek a Fekete-erdő vidékéről érkeztek és egy ármentes földsávon építették fel utcájukat, amelyet a szülőföld iránti tiszteletből "Schwarzwalder Gasse" -nak kereszteltek. Máig így nevezik a régi öreg bátaszékiek a Kossuth Lajos utcát. Az első német telepesek fekete-erdei származása korabeli írásos forrásokkal nem bizonyítható. Hermann Egyed korábbi feltételezését, miszerint a bátaszéki németek zömmel a Fekete-erdő vidékéről származnának, cáfolja Johannes Göbelt legújabb kutatásainak eredményével, amely szerint "Werner-Hacker kétkötetes könyvében említett, Fekete-erdőből elvándorolt 15491 név és származáshely egyike sem mutat azonosságot az 1718-tól 1727-ig Bátaszéken felbukkanó bevándorlócsaládok neveivel."26 Ha a "Schwarzwalder Gasse" utcanév létezik és az e vidékről történő bevándorlás kétséges - írja -, feltételeznünk kell, hogy a fekete-erdei telepesek még a lajstrombavétel előtt továbbköltöztek innen. Ha így volt, akkor csak az 1718-ban itt járt, Szalay tiszttartó által is említett, házaikat felépítő, értékesítő és távozó első kis csoport lehetett, akik Pécsvárad környékéről jöttek, majd innen is továbbálltak.

"A telepesek között állandó jövés-menés volt. Szökések vagy békés elvonulások mellett a szokatlan klíma és a ragályos betegségek is pusztíthatták őket."27 Az elsők halált arattak, a második generáció nélkülözött és a harmadik találta meg a biztos kenyeret. ("Die ersten ernteten den Tod, die zweiten die Not, erst die dritten das Brot".) De nem csak a németséget jellemzi a nagy mozgásvágy. A török, majd kuruc háborúk kibillentették az őslakosságot a normális életkeretből és az emberekbe "beidegződött a veszedelmek elől való menekülés készenléte."28 ... "Mintha a szilárd otthon fogalma ködbe veszett volna, oly laza a föld és az ember kapcsolata."29 ... "Minden bizonnyal a közterhek alóli kibújás óhaja is közrejátszott a vándorlási kedvben. A telepes alig várta, hogy betakaríthassa gabonáját, az adószedő már csak hűlt helyét találta."30 "De nem csak a telepesek önzése volt az oka annak, hogy tovább vándoroltak. Néha nem kapták meg, amit a telepítő uraság a szerződésben ígért nekik."31 "Az is előfordult, hogy a németek a kialkudott helyen le sem telepedtek, hanem megneszelve a veszedelmet vagy más birtokosoktól elcsalogatva már útközben megszöktek. Bátaszéken is megtörtént ez. Szalay 1719. május 30-án jelenti urának Bécsbe, hogy a frankok ("francones") a Dunán tovább mentek Eszék felé, mert Sroter (=Schröder?, talán Jány telepítő ágense) fejenként 10 frt. 20 kr.-t kívánt tőlük."32

A betelepülő németek eltérő arculatú tájakról, különböző termelési tapasztalatokkal, szokásokkal és kultúrával, eltérő anyagi kondícióval és különböző időpontokban érkeztek az ismeretlenbe. Érthető hát, hogy kezdeti lázas helyváltoztatásaik mögött a számukra legmegfelelőbb körülmények és közösségek megtalálása a fő cél.

A kutatások ellenére továbbra is talány az egyes családok őshazájának, szülőhelyének megjelölése. A korabeli hivatalos összeírók számára céljuk szempontjából ez mellékes körülménynek számított.

"Az egykori okmányokban, a megyei hatóságok és a fennmaradt apátsági okiratokban előfordulnak ugyan különféle elnevezések: "Bavari", "francones", "svevi", néha meg csak egészen általános "germani". Ezek az utalások azonban nem olyan határozottak, hogy a telepesek eredetére biztosan következtethetnénk."33 "Frankoknak nevezi a bátaszéki németeket az 1720-as összeírás ... Jány még ennyi fáradságot sem vesz magának. Csak arról beszél, hogy a birodalom különböző tartományaiból gyűjtötte össze telepeseit."34 Ezt az erős keveredést látszanak igazolni a németországi "nyelvanalízisen alapuló vizsgálatok"35 is. Ennek alapján összevetették a bátaszéki német népnyelv 24 sajátosságát az összes felsőnémet és középnyugat-német nyelvjárással. A legerősebb hasonlóságot a hajdani philipppsburgi és korábbi speyer-i apátságiéval mutat, írja Johannes Göbelt. Valószínűsíthető, hogy a legnagyobb létszámú bevándorló erről a környékről érkezhetett, de nem képeztek abszolút többséget, ugyanis ezen kívül még legalább további hét nyelvcsoporttal mutat kisebb-nagyobb hasonlóságot népnyelvünk.

"A bátaszéki plébánia házasságkötési anyakönyvei négy esetben is a házasulandók speyer-i származását igazolják (1729 ill. 1747-ből).

Az 1800-as évek haláleseteinél feltüntetett születési helyek a következő térséghez köthetők: Baden, Bajorország, Frankföld (Würtzburg, Bamberg környéke), Ausztria, Szilézia, Poroszország, Csehország, Erdély valamint Franciaország. A fellelhető németországi (Bátaszéket kivándorlási célként megnevező) kivándorlási adatok szerint:

Bamberg környékéről (1728-ban, 1741-42-ben),

Schwarzwald környékéről (1752-ben, 1770-ben, 1786-ban),

Speyer-i apátságból (1744-ben, 1752-ben, 1753-ban, 1755-ben,

1760-ban, 1766-ban, 1771-ben, 1793-ban)

indultak telepesek Bátaszék felé."36

A közös az itt letelepedőkben a katolikus vallás, valamint hogy a zömük földműves és bortermelő kisgazda volt. A kérdés további tisztázása bonyolultsága, szerteágazó voltára való tekintettel, terjedelmi okok miatt is, külön további vizsgálatot érdemelne.

"Az egyes családok Bátaszékre való érkezésének az idejét meglehetősen pontosan tudjuk rekonstruálni. Legfontosabb bizonyítékunk erre vonatkozóan Szalay provisor egy kimutatása 1723. ápr. 24-ről, amelyben felsorolja a szolgálmányoktól még mentes, tehát 3 éven belül érkezett és szolgálmányokra már kötelezett, tehát 3 év előtt érkezett telepeseket."37

- 1718-ban jött 8 család (valószínűleg Pécsváradról)

- 1719-ben ezekhez csatlakozott 18 család (májustól novemberig)

Az első német bíró az 1719-ben bevándorolt Hermann Dániel.

- 1720-ra kimutatható 12 új név.

Bátaszék a mezővárosok (Oppidum) jegyzékén szerepel.

(A városi levegő szabaddá tesz "Stadtluft macht frei".38

- 1721-ben jött 6 család. Jány "a rácokat Leperdre telepíti át, mert a németekkel nemigen fértek össze."39

- 1722-ben 12 család érkezik.

- 1723-ban jött 21 család (anyakönyvek, Szalay kimutatása szerint)

"Ekkor 52 német telepes család mellett 22 magyar (ebből 6 régi) és 13 a délszláv család."40

- 1724-ben 14 eddig még nem szerepelt név tűnik fel.

Évszám nélkül szerepel még 16 telepes.

Megjegyzendő azonban, hogy az egy évbeli családok sem jöttek egyszerre, hanem az egész év folyamán szivárogtak be.

- 1725-ben jött 1 család.

- 1726-ban jött 2 család.

- 1727-ben vándorolt be szintén 2 család.

Jány meggyilkolása (1727.okt. 18-án egy dunaszekcsői börtönből szabadult Uglisics nevű szerb bosszúja) után a magyar kamara összeírása szerint 1727-ben Bátaszéken 67 német család élt. A 67 család között van több olyan, amelyik azelőtt nem szerepelt, viszont aránylag sok van olyan is a régiek közül, amelyik már nem fordul elő, jeléül annak, hogy a telepesek között állandó jövés-menés volt.

"A bátaszéki német telepítés Jány idejében összességében lassú, de biztos felfelé mutató irányt vesz."41 "1728-as megyei összeírásban Bátaszéken 98 szabad költözésű telepes családot írtak össze"42, ebből 21 magyar, 4 délszláv és 8 szlovák-cseh nevű van.

A telepítéstörténet további okiratokkal alátámasztott folyamatát nehéz nyomon követni, ugyanis az apátság a következő években többször változtatott gazdát és így az iratok is ide-oda vándoroltak, és egy részük bizonyára elkallódott. A fellelhető anyag az Országos Levéltárban található (Archívum Familiae Jány 1-6. csomó)

"1728. okt. 18-tól 1751-ig az apátságot Kollonics Zsigmond bécsi bíboros-érsek kapta."43 Telepítésének eredményeként a gyorsan növekvő település a 18. század 30-as éveire Tolna vármegye egyik legjelentősebb településévé vált, s vásártartási jogot szerzett. Ebben az időben épültek ki barokk középületei és alakul meg 1736-ban a Német Lövésztestület. Halála után alapította Mária Terézia az apátságból a Theresianum magyarországi javadalmát. "Az akadémiát II. József katonai nevelőintézetté alakította át, de halála után újra eredeti rendeltetésének adták vissza."44

"1796-ban Bátaszéken 55 1/8 sessió (eszményi!) telek volt, 343 birtokos, 212 zsellér, 78 házatlan zsellér háztartással. Bátaszék ekkor kétségkívül nagyobb környék kisipari központja. 34 különböző iparágban 123 mester dolgozik..."45 Ebben az időben is folytak telepítések és 1828-29-re az össznépesség már megközelíti az 5000 főt. "1829-ben az Egyed-féle összeírás 702 házat, 887 katolikus, 90 görögkeleti családot tüntet fel... A földeket, szőlőket szabadon adták-vették, és egyetlen lakója sem volt, kinek szőlőhegye ne lett volna."46

A lakosság számának emelkedése oka és egyben következménye is a vízszabályozásnak. Fényes: Magyarország Geographiája című munkájában 1841-ben így ír e jelentős változásokról: "Levegője tiszta és egészséges kivált mióta a Sárvíz vizeit szabályozták... Számos posványságok termékeny rétekké és szánföldekké változtak ... termékenysége, részint lakosainak példás szorgalmuk által, mindent, mi csak az élet könnyűségére, vagy kényelmére tartozik, oly feleslegesen mutatható, hogy azokból más vidékekre is vihet ki." Kiemeli Bátaszék tágas legelőjét, szép tölgyesét, a szekszárdihoz hasonló és szekszárdi néven kereskedelembe is kerülő borát, sertésállományát, burgonya, kukorica, mák és szilvatermesztését.

A továbbiakban így jellemzi a németeket: "... még nagyrészt megtartották svábos öltözetüket, valamint ősi nyelvüket, titkolódzók, perlekedők, de felette serények és szorgalmasak."

Az 1848-as eseményekben Tolna vármegye fontos szerephez jut. 1848. április 7-én megalakul az első magyar független és felelős minisztérium. Bécs a nemzetiségi mozgalmakat próbálja felhasználni a magyar függetlenségi törekvésekkel szemben. Egyre fenyegetőbbé válik a helyzet és tartani lehet egy déli szerb-horvát betöréstől. Sürgős feladattá válik a nemzetőrség megszervezése a déli határszél megerősítésére. Tolnában a legnagyobb létszámú nemzetőrséget Szekszárd és Dunaföldvár mellett Bátaszék állítja ki. Az 597 fős fegyveres csoport mozgósítása nem jelent gondot. 1828 óta ugyanis a német példán fellelkesülve már egy magyar lövészegylet is működik a mezővárosban és most a két lövészegylet alkothatja a nemzetőrcsoport magját és vonulnak be saját fegyvereikkel a megyei mozgó nemzetőri seregbe. A szabadságharc leverése után, az önkényuralom ideje alatt a lövészegyleteket betiltják, és csak majd a kiegyezés után kapják vissza fegyvereiket.

1864-ben Pesty szerint 4796 német, 700 magyar és 282 szerb élt Bátaszéken. "A múlt század második felében már a németség tette ki a város lakosságának több mint háromnegyedét. A megmaradt egynegyeden belül, a lassú elvándorlás révén, a szerbek száma állandóan fogyott, a magyarok száma nem változott."47

"A falukép kialakulása nagymértékben függött az ott letelepült népcsoport gazdálkodási, állattartási módjától... A magyar és rác falvakban szétszórtan, utcák nélkül álltak a házak." 48 A Sárközben a falusi házak többsége sövényből és sárból épült, tetejüket szalmával vagy náddal fedték.

"A németek mérnökileg kimért utcasoros, szalagtelkes, rendezett falvakat építettek ki maguknak. A telepes faluban mindig egy telket találjuk a lakóházat és szorosan mellette az istállót, illetve az istállóval egybeépített pajtát. A hosszú, három helyiséges, szoba, konyha, szoba + kamrás házak az útra merőlegesen helyezkedtek el.

Az őslakos magyar nép életmód-modelljétől élesen különbözik azoké a németeké, akik telepesként érkeztek az elpusztult, de mezőgazdasági szempontból igen értékes területekre. Gazdálkodásuk középpontjában a földművelés állt. A teheneket, s más állatokat, ökröt, lovat istállón tartják, és részükre takarmányt termesztenek ... A tej kiemelten fontos a német gazdálkodási stratégiában és életmódban, egészen a 20. század derekáig. A régi magyar háziállatfajtákból lényegileg egyet sem vettek át. Nem az erős, edzett, szürke magyar marhát tartják, mely viszonylag kevesebb tejet is ad, hanem a tejelésre kitenyésztett, főként svájci marhafajtákat fejték. Nem vették át a könnyű járású, kistermetű magyar parlagi lovat és a durvagyapjas, pödröttszarvú rackajuhot sem. Német juhászok közvetítésével jött Magyarországra a spanyol származású finomgyapjas merinó és más nyugat birkafajta is.

A német telepeseknél nem találunk összetett családot, több házaspárt egy háztartásban ... A szigorú törzsöröklési rend szerint ugyanis csak egy fiú örökli a házat, a hozzá tartozó ingatlanokkal és felszereléssel együtt. Ha a szülők elérték az 50-60 évet, önként átadták a gazdaságot fiuknak, maguknak pedig szerződésileg rögzített járadékot, Auszug-ot biztosítottak: például évente egy vágó disznót, fejenként egy-két mázsa lisztet, naponta 1-2 liter tejet, bort, meghatározott mennyiségű babot, krumplit, stb. Rendszerint külön költöztek a hosszú ház végében kialakított kis szoba-konyhába vagy a nagyházzal szemben épített kis Auszugshaus-ba, és többet nem szóltak bele fiuk gazdálkodásába, még akkor sem, ha a könnyű munkákban naponként segítettek is neki. Az öreg gazda készpénzének a biztosítására kapott egy hold takarmánnyal (lóherével, lucernával) bevetett területet. Ezt az öreg gazda kaszálásonként eladta az arra rászoruló, tehenet tartó napszámosnak, kisházasnak (Kleinhä usler), a kapott pénzen vette meg pipadohányát, járt el a borbélyhoz, esetleg - de ez nem illett egy igazi svábhoz - elment a kocsmába is. A vagyonból nem részesülő többi fiú egy ideig, míg meg nem nősültek, segítettek az otthon maradt testvérnek, aki így gyűjtötte össze azt az összeget, amit az új egzisztenciát, önálló életet kezdő elköltözőnek kifizetett. Ez néha jelentős összeg volt, amivel egy eladósodott magyar paraszttól házat vagy földet is vehetett. A német telepesek Európa nyugati felének házasodási szokásait követték: későn házasodtak, és sokan még nősülésük előtt elköltöztek a faluból. Sokkal több gyermekük volt, mint a 18. század végén egykézésbe kezdő magyaroknak.

A családi munkamegosztásban a telepes németeknél nincsen éles választóvonal férfi és női munkakör között. A nőket nem foglalja le annyira a vászonneműek munkája, mint a magyar asszonyokat ... A polgárosultabb ízlést követő német viselet már a telepítések idején manufaktúrákban, gyárakban készült nyersanyagokat használt: pamutvásznat, posztót, kékfestőt. A viseleteknek megszűnt a kor és állapotjelző szerepe ... A német falvakban a polgári divatok következtében sokhelyütt igen korán egyaránt a fekete szín lett az ünnep és a gyász színe, és a hétköznapi sem volt más, mint a használt ünnepi ...

A gyermek a német családban nem volt állatőrző. A kijáró jószágot hivatásos pásztorok kezére bízták. Az állatőrzés tehát nem vonta el a gyermekeket az iskolától, ezzel szemben sokkal korábban befogták őket a mezőgazdasági munkákba. Összehasonlítva a hasonlókorú magyar vagy szerb fiatalokkal, sokkal előbb végeztek rendszeres izommunkát." 49

"A bátaszéki magyarok a város keleti, Sárvíz melletti részén, a legelő tövében, az ún. Magyar utcában laktak... Kevés kivétellel a századfordulóra elszegényedtek, és mint napszámosok, fuvarosok és szegődött pásztorok keresték meg kenyerüket. A németek korszerűbb paraszti mezőgazdaságot űztek. Nemcsak a helybéli, hanem a pilisi és alsónyéki magyaroktól is sok földet vásároltak fel."50

A település a folyamatos bevándorlás és dinamikus gazdasági fejlődés révén a múlt század közepére éri el az 5000-es népességszámot. "Az utókor tiszteletét kivívó fejlődésben az egyik tényező - alighanem a legfontosabb - az ország belső békéje. A másik fontos tényezőnek tarthatjuk az új földet foglaló, néha koldusbottal, néha termelési tapasztalattal érkező és otthont teremtő nép munkáját. Miközben gyarapodott jószága, az ország erejét is gyarapította. A vármegye tisztikara is a fejlődésért fáradozott."51 Végül nem hallgathatjuk el Jány és más földesurak érdemét sem, akik letelepítették birtokaikra, segítették őket kölcsönnel és adókedvezménnyel, hiszen a birtokosok érdeke is azt kívánta, hogy minél tehetősebb legyen a nép.

A bátaszéki 18-19. századi erőteljes német bevándorlás pozitív gazdasági hatásán kívül, felborítva a korábbi nemzetiségi arányokat, hosszútávon sajátos jelleget kölcsönöz településünknek. Míg a megyében, a telepítések ellenére is a magyarság képezi a döntő többséget, addig Bátaszék népességében a németség a meghatározó és a magyarság számaránya nem több 20 % -nál.

A település lényeges vonása ez, ami két évszázadon keresztül, a II.világháborút követő kitelepítésekig fennáll majd.

Fiatal lányok bátaszéki viseletben

Bátaszék a dualizmus korában (1867- 1918)
 
 

A kiegyezéssel új korszak kezdődött az ország és a település történetében. "A Habsburg Birodalom, majd 1867-től kezdve az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetközi szomszédsági környezete, politikai és gazdaságföldrajzi helyzete folyamatosan változott, jelentősen átrendeződött."52 "Az 1867-es kiegyezés új politikai feltételeket teremtett az alkotmányos fejlődés számára, és a magyar kormány érdemi lehetőségekkel rendelkezett a gazdasági viszonyok alakításában."53 A 19. század. század utolsó harmadában hazánk lassan megindul az iparosodás útján. Kezdetét veszi történelmünk egyik legsikeresebb szakasza, melynek aztán csak a 20. századi első nagy világégés vet majd véget. "Az 1867-1914 közötti időszak minden ellentmondása ellenére a magyar gazdaság és társadalom fejlődésének egyik legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb és legeredményesebb korszaka."54 ("1876-ot 100%-nak véve 1900-ra 296, 1914-re 429%-ra nőtt a nemzeti jövedelem értéke.")55

"A német anyanyelvűek harmadik bevándorlási hulláma 1850-1880 között érkezik az országba. Három évtized alatt a német nyelvű népesség száma 1.358.652-ről 1.953.911 főre emelkedik, ami 44%-os gyarapodásnak felel meg."56 Bátaszék népességszámának változása ez idő alatt csaknem azonos mértékű, 43,3%-os növekedést mutat (1852: 4950 fő, 1880: 7095 fő), azonban a németség bevándorlása településünkre ekkorra már szerény mértékben, de mérséklődik és elmarad az országos trendtől, ugyanis az össznépességben 1880-ra a németek aránya néhány százalékkal már kisebb hányadot mutat a korábbinál.

"Amíg a 18.. századbeli bevándorlók még elsősorban a Német Birodalom területéről jöttek, most a Monarchia nyugati tartományaiból, Ausztriából, Morvaországból és Csehországból érkeznek...

Az 1867 után fellendülő polgári-ipari fejlődés igényelte a szakértelmet. Az ipari, a közlekedési, a műszaki tisztviselők felső, jól képzett része jelentős mértékben német anyanyelvű. Arányuk a foglalkozási megoszlásban egészen a kitelepítésig magas marad."57

"A dualizmus kori magyar gazdaság történetének sajátossága, hogy a gazdasági fejlődés és az infrastruktúra fejlesztése egymással kölcsönhatásban és szinte párhuzamosan ment végbe."58 "A kiegyezés után valóságos infrastruktúra-fejlesztési korszakról beszélhetünk, melynek meghatározó eleme a modern vasúthálózat kiépítése volt."59 "A MÁV születésétől hangsúlyozottan nemzeti intézmény, ahol 1872-től kötelező az állam hivatalos nyelvének a használata."60 A későbbiekben e törvény lényeges hangsúlyt kap majd a vasúti csomóponttá fejlődő Bátaszék németségének asszimilációs folyamatában.

1868. december 6-án az uralkodó szentesíti "A nemzetiségi egyenjogúság" tárgyában hozott 1868: XLIV. tc.-t. A törvény széles körű, szabad nyelvhasználatot biztosított a nem magyarok számára ... A kisebbségek anyanyelvüket használhatták kérvényeikben, az alsó fokú bíróságokon ... A községek hivatalos nyelvét a lakosok határozták meg ... Iskoláik, egyházaik felett szabadon rendelkezhettek ... Nagy jelentőségű ez a lépés azonban "a korabeli Európa e példátlanul liberális törvényének azóta is vitás pontja "a magyar politikai nemzet" fogalmának bevezetése".61

Még ugyanebben az évben születik meg az egyletek, egyesületek alapítására vonatkozó 1868-as 44. számú törvényrendelet is. "Az egyesületi eszme az emberek között a legnagyobb és egyben a legszelídebb erő és hatalom" (Széchenyi). A nem magyar közösségek életében a polgári kezdeményezésre alulról induló és építkező szervezetek a közösségi lét, az identitástudat, az összetartó erő megőrzésének alapfeltételeit jelentik. Megjegyzendő, hogy az "ő betelepedésük idején, a 18.. században még nem léteztek nemzetállamok, amelyek a nemzeti identitástudatot kialakították, táplálták, fenntartották volna."62

Bátaszéken nagy hagyományai vannak az egyesületi életnek, gyökerei szinte a bevándorlás kezdetéig visszavezethetők. A Bátaszéken letelepülő németség szülőföldi hagyományainak folytatásaként és részben önvédelmi célból is 1736-ban megalakítja a Bátaszéki Német Lövészegyletet ("Deutscher Schützverein von Bátaszék"). A reformkortól 1949-ig több mint 70 olyan társaságról, körről, csoportról tudunk, amelyek hosszabb-rövidebb ideig működtek. Általában olyan feladatokat tűztek célul maguk elé, amelyek a lakosság egy-egy rétegének érdekeit fejezték ki. Céljaiknak megfelelő alapszabályt készítettek, tagságot toboroztak, tagdíjakat szedtek, választmányt működtettek és évek során megteremtették a működés alapvető anyagi feltételeit, esetleg vagyont is gyűjtöttek, ingatlant vásároltak.

"Az asszimiláció természetes folyamat volta a modern korban szükségszerűen felgyorsult. A nagy liberális nemzedék, Deák, Eötvös, inkább a közös politikai tudat ("politikai nemzet") kialakítását, megszilárdítását tartotta fontosnak, nyelvi asszimilálásra nem törekedett.

A megyei és állami adminisztráció már inkább ..., remélve, hogy felgyorsíthatja a folyamatot a közéleti és iskolai magyarosítás útján. 1879-ben tették kötelező tantárggyá a magyar nyelvet."63 "A nemzetiséghez való tartozásnak nem kizárólagosan kritériuma a nyelv, a kötőerőt éppen úgy jelentheti a közös kultúra, a szokás, a hagyomány is."64 "A tényleges asszimiláció nem a politikai szándékok szerint, s nem az iskolákban ment végbe. A városok, az ipar voltak az "olvasztótégelyek", a nemzetiségek nagy etnikai tömbjeit azonban nem lehetett kikezdeni."65

A világgazdaság új fejlődési szakaszában felértékelődnek a humán erőforrások is. A múlt századi tőkés fejlődés oktatáspolitikai kihívására "Magyarországon az 1868. évi 38.tc. foglalta keretbe a modern közoktatás alapjait, amely kimondta az általános tankötelezettséget 6-12 év között."66 A következő években a magyar és német nyelvű iskolával is rendelkező Bátaszék a környező pusztákon is kiépítve a külterületi iskolahálózatát - a későbbi népszámlálási adatok tanúsága szerint - oktatási eredményeivel mindvégig felülmúlja a megyei és országos mutatókat.

1869-ben kezdődnek meg Magyarországon a rendszeres népszámlálások, amelyek 10 évenként az évtizedfordulókon veszik számba a népességet. A község lakosságának száma az 1869-es adatok alapján 6452 fő, a következő 1881-es népszámlálás 7095, és az 1890-es már 8153 főt jelez. A látványos népességnövekedés azonban itt véget ér és a település eléri eltartóképességének határát és a továbbiakban két kisebb emelkedő tendenciától eltekintve állandó fogyásnak lehetünk tanúi.

Viharos, látszólag váratlan események játszódnak le. Az utolsó évtized folyamán a település újkori történetének legnagyobb mérvű népességcsökkenése 635 fős, 7,8%-os fogyás tapasztalható. Ilyen fokú veszteségeket később még az I.világháború sem okoz majd, a lakosság száma 7517 főre esik vissza. Magyarázatul elsősorban a századvégi, jelentős szőlőpusztulást előidéző filoxéra járvány kínálkozik, és bár kétségtelenül nagy a szerepe a dolgok ilyetén alakulásában, ismerve a szőlőnek a környék gazdasági életében játszott óriási szerepét, valójában egy összetettebb jelenségnek lehetünk tanúi.

A belső aránytalanságokat a külső tényezők kedvezőtlen hatásai és a természeti csapások tetézik. A legfontosabb kiviteli cikkeink egyikének a búzának a 70-es, 80-as években még biztos felhasználója és fogyasztója az osztrák városi polgárság, azonban a század végére az árakat leszorítja a világpiacon megjelenő olcsó, amerikai vetélytárs. Hatására a megye malomiparral foglalkozó népessége 26,5%-kal csökken. A bortermelőket is hasonló gondok gyötrik, őket is az ősi piacokról való kiszorulás réme fenyegeti.

A tetemes károkat okozó filoxéra járvány nem egy család tragédiáját jelenti. A kereskedelem elsorvadása, az ipar hiánya és a szállítási többletkiadások növekedése súlyos gondot jelent. Az olcsón, főleg nyersanyagot termelő lakosság egyre drágábban jut a távolról szállított ipari késztermékekhez.

A napszámosok, mezőgazdasági nincstelenek a városokban, vagy külföldön keresnek menedéket. Az iparfejlődés szívó hatása az országon belül népmozgalmat indít el és a mezőgazdasági népesség rohamos fogyása figyelhető meg. Az ország népességi mutatója a századfordulót megelőző utolsó évtized folyamán 10,2%-os növekedést mutat, ezzel szemben a zömmel mezőgazdasági jellegű Tolna megye mindössze 0,2%-os szaporodás színtere, amellyel a megyék sorrendjében az utolsó helyet foglalja el. Bátaszék népességében 7,8%-os fogyás áll elő, ami a település túlzottan mezőgazdasági jellegére, szinte monokultúrás szőlő- és búzacentrikusságának következménye.

A katasztrofális állapot láttán, a gazdasági hanyatlás, a nagymérvű kivándorlások hatására immár országos érdekké válik a korábban helyi érdekeltségből szorgalmazott Dombóvár-Bátaszék vasútvonal (1873) Bajáig történő kiépítése. A piaclehetőségeken túlmenően a megyei törvényhatóság a vasútépítő munkálatokkal is igyekszik munkaalkalmat biztosítani a szőlők pusztulása miatt kivándorolni szándékozók számára.

1897-ben elkészül a tervezett Buda-eszéki vasútvonal Budapest-Bátaszék szakasza, majd 1909-ben a Bátaszék-Baja, valamint 1911-ben a Pécs szabad királyi város által is szorgalmazott Pécs-Bátaszék pályaszakasz.

Nagy fontosságú események ezek, amelyek a település jövőjét nagyban befolyásolják, sőt meghatározó jelleggel bírnak. Négy irányban ágaznak most már a jövő ígéretét hozó sínpárok, Bátaszék vasúti csomóponttá válik. Itt gyűlnek össze a Dél-Dunántúlról az Alföld felé igyekvő fa, kő, és szénnel, és a visszaúton mezőgazdasági terményekkel megrakott szerelvények, és ez a végállomása a fővárosból délnek, a Dunával párhuzamosan futó főközlekedési vonalnak is.

A vasúthálózat kiépítése alapvetően javította a mezőgazdasági termelés piaci lehetőségeit, erősítette értékesítési pozícióit. "A századfordulón válik az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve a Magyar Királyság területe egységes piaccá, egymáshoz igazodó gazdálkodási régiók együttesévé."67

Az iparosítással megnövekszik a közlekedés jelentősége, Bátaszék közlekedés-földrajzi helyzete miatt egyre nagyobb és fontosabb szerepet tölt be, ami végül is településfejlesztő tényezőként hat.

A község külső képében is jelentős változást előidéző, nagyszabású vállalkozásra kerül sor a századelőn. 1903-ban szentelik fel a főtéri ispánlak helyén az új, reprezentatív templom épületét. Hatvan évi tervezgetés, közadakozás, gyűjtés, számtalan pályázat elvetése után végül is elkészül a falusi méretekben szokatlanul óriásinak mondható építmény. A község mindent megmozgatott a jómódját reprezentáló alkotásért. A 450 ezer koronás költségvetésű építkezésnél felhasználtak mintegy 3 millió téglát, orgonájába 2235 db sípot építettek be, a fél hüvelykestől a 10 méteresig. A kívülről nyers klinkertéglával borított, gótikus hatást keltő 82 méteres toronymagasságú, 62 méter hosszú, 600 ülő és 4500 álló személy befogadására alkalmas építmény a település már nagy távolságról is szembeötlő jellegzetességévé vált.

A millennium közeledtével a megye más, német nemzetiségű településeihez hasonlóan Bátaszéken is voltak magyarosítási törekvések. Ennek egyik szorgalmazója, az 1893-ban alakított Magyarosító Egylet számos módszerrel siettette a magyar nyelv általános használatát.

1898-ban a Bánffy-kormány a Magyar Történelmi Társulat tiltakozása ellenére a hagyományos történeti értékű helynevek magyarosításába kezd, heves tiltakozást kiváltva a nemzetiségiekből. Az újabb asszimilációs törekvés "fondorlatos, de eléggé átlátszó célzatú törvénye volt az 1907: XXVII. tc. az ún. Lex Apponyi."68 A magyar nyelv fokozott tanítását írta elő: a tanuló a negyedik osztály után "gondolatait magyarul élőszóban és írásban érthetően ki kell tudja fejezni." Hiába tiltakoztak a nemzetiségi egyházak, ... a törvényt életbe léptették.

Ekkor történik meg, hogy a bátaszéki németek jó képességű gyermekeik továbbtanulási esélyeit növelendő, gyermekeiket nyáron csereüdülés keretében szekszárdi magyar családokhoz küldik a magyar nyelv minél alaposabb elsajátítására.

"A 19. század népességfejlődése az államalkotó etnikum többségre jutását hozta. 1910-ben a németség a nagymérvű asszimilációja ellenére is az összlakosság 10,4%-át adja.

A 20.. század eleji Magyarországot nem csak az etnikai-nyelvi tarkaság, hanem - részben ezzel összefüggésben - a vallási sokféleség is jellemezte. 1910-ben a lakosság 49,3%-a római katolikus."69 Bátaszéken az ekkor is még 70%-os részarányt képviselő 100%-ig katolikus németség révén a népesség 93%-a római katolikus hitvallású.

"A műveltség emelkedése széles kört érintett, az oktatási és népművelési kiadások az állami költségvetés 9%-át tették ki. 1913-ban már csak minden harmadik felnőtt nem tud írni, olvasni."70 Bátaszéken ennél is jobb a helyzet, csak minden ötödikről mondható el ugyanez. 1910-ben az ország nem magyar népességének csupán 23%-a tudott magyarul, közülük a németek sajátítják el a legnagyobb mértékben (38,2%) a magyar nyelvet. Bátaszéken az országos átlagnál nagyobb fokú iskolázottság miatt ennél lényegesebb magasabb ez a mutató, 58,6%. A magyar nyelv elsajátítása azonban önmagában még nem jelent feltétlen asszimilációt. A magukat német anyanyelvűnek vallók százalékos arányában ugyanis 1920-ig nem mutatkozik számottevő változás. (1900-ban: 70,3%, 1910-ben: 69,7%, 1920-ban: 72,3%).

Az átlagos kulturáltsági fok is igen kedvező képet nyújt. Míg országosan a hat éven felüliek közül 68,7% ír és olvas, addig a megyében 81,9%, és Bátaszéken 87%-os ez az arány.

A századforduló után, az előző évtized siralmas állapotából kilábalni látszik a település. Az 1910-es népesség-összeírások alkalmával Bátaszék népességnövekedése csaknem eltünteti a századvég népesség fogyását és megközelíti az 1890-es rekordértéket (8039 fő). A népességi mutató kedvező alakulása mögött a megváltozott közlekedés-földrajzi helyzeten kívül az 1902. és 1903. évi jó terméseredményeket és az 1906. évi rekord búzatermést, valamint az 1906. évi autonóm vámtarifa bevezetésének felvásárlási árakat növelő hatását kell keresnünk.

Az iparpártoló kormányintézkedések nyomán a fogyasztási cikkeket előállító iparágak rohamos fejlődésnek indulnak és kedvezően alakulnak a mezőgazdasági termékek árai is. Az ország vajtermelésének egyötöde Tolna megyéből kerül ki. A tejgazdaság urgásszerű fejlődésének hatására Bátaszéken is megalakul a tejszövetkezet.

Bátaszék iparosodása a megyei ütemnek megfelelően halad. Az iparon belül az építőiparé a vezető szerep, 427 főt foglalkoztat, ami az összes ipari foglalkoztatott mintegy 60%-át jelenti. Mivel "a kevés föld csupán a családok egy-egy tagjának adott kenyeret, a többi gyerek iparos lett ... Az építőipar nyújtotta a legjobb megélhetést. Így azután Bátaszék minden házában élt egy kőműves vagy ács."71 Az egyre több kőműves a településen belül nem találhat munkát, ezért már a századfordulótól kezdődően idegen országba ment idénymunkát vállalni, és "vendégmunkásként" kereste meg a családja számára szükséges kenyeret.(1900-ban 84, 1910-ben 119, ... 1930-ban már 400 fő dolgozik külhonban).

A közlekedés fellendülésével, a vasútvonalak bővülésével a MÁV alkalmazottak száma mintegy 140%-kal, 63 főről 151-re emelkedik az első évtized végére, és ezzel megelőzi a kereskedelemben foglalkoztatottak számát, bár ott is jelentős növekedés tapasztalható (93-ról 125 főre).

Az első világháború kitörésével lezárul egy több mint fél évszázados, viszonylag békés korszak. A parasztság kilépett az önellátás köréből. A munkamegosztás révén a mezőgazdasági és háziipari tevékenység kettéválásával a vásárok hegemóniáját megtöri a bolti kereskedelem. Bátaszék a vízrendezések és vasútépítkezések következtében lassan kiemelkedik a környékbeli, középkorban még rivális települések közül.

Lakodalmi csoportkép



A két világháború közötti időszak

A nemzetközi konfliktus kirobbanása a többi településhez hasonlóan erősen érinti Bátaszéket is. A kormány háborús propagandája révén, a közeli események hatására felizzik a hangulat. A vitákat, nézetkülönbségeket elsöpri a rideg valóság. Mind többen kapják meg a katonai behívót. A háború azonban elhúzódik és a gyors győzelem reménye lassan szertefoszlik.

Az I.világháború kitörésével az agrártelepülésen a konjunktúra révén pénzbőség áll elő, azonban hamarosan jelentkeznek a kedvezőtlen hatások is. A hadrafogható mezőgazdasági munkások bevonultával a nyári munkák már magukon viselték a munkaerőhiány nyomait. A termés az aratási és betakarítási munkák elhúzódásával, várakozáson alulira sikerült. Bár a Honvédelmi Minisztérium hozzájárult a katonák egy részének a betakarítási munkálatokra történő szabadságolásához, mégsem oldódik meg a probléma. A mezőgazdasági termelés visszaesése maga után vonja a közellátás romlását, a terményrejtegetést, spekulációt és feketézést. A bajok orvoslására zömmel orosz hadifoglyokat állítanak munkába. A kisbirtokon kedvező a helyzetük, szinte családtagként élnek. Az elhúzódó háború leginkább az iparosodottabb Ausztriát sújtja. Az otthoni éhhaláltól fenyegetve nagyszámú bécsi gyereket hoznak a faluba, akiket a kevésbé nélkülöző parasztcsaládoknál helyeznek el.

1917-re az általános viszonyok kritikussá válnak. Az utolsó tartalékokat is behívják, akadozik az orvosi ellátás és problémák vannak a közoktatás terén is. A közbiztonság leromlik, szaporodnak a lopások, rablások, felfegyverzett katonaszökevények és kétes elemek garázdálkodnak.

A közszükségleti cikkek terén komoly hiányok jelentkeznek. Hiányzik a petróleum, szappan, gyógyszer, a falusi lakosság helyzete azonban még így is sokkal elviselhetőbb, mint a városi társaiké.

1918 októberére megpecsételődik a soknemzetiségű monarchia sorsa. 1918 novemberében a szerb megszállás kiszakítja Bátaszéket Magyarország területéből. Az ideiglenes határ közvetlenül a község északi peremén húzódik, így adódhat az a furcsa helyzet, hogy egyesek naponta határátlépővel mentek ki a földjeiket megművelni. Összességében a megszállás egy viszonylagos mentességet is jelentett Bátaszék lakói számára az ország többi területén dúló éhínség, nélkülözéssel szemben, sőt a község lakossága a hiánycikkek: só, petróleum, élelmiszerek "határon" át, az anyaország irányába történő csempészésével jelentős haszonra is szert tett. Ez az állapot 1920. augusztus 20-án szűnik meg. A szerb megszállás alól felszabaduló község visszatérhet és bekapcsolódhat az ország vérkeringésébe.

A háborús évtized végén, az 1920-as népszámlási adatok újra a település sajátos, periférikus helyzetéről tanúskodnak. Míg az ország népességének alakulására továbbra is az egyenletes szaporodás a jellemző, addig a déli megyékben, főleg Baranyában és Tolnában 3-5%-os fogyást tapasztalhatunk. Ez elsősorban a még mindig nyomasztóan alacsony iparosodottsági fok, a nagy népsűrűség, a nagyszámú felesleges munkaerő, valamint a korábban itt élt délszláv lakosságnak az szerb megszállás megszűntével történő kivándorlásával hozható kapcsolatba. Bátaszéken a megyei átlagot meghaladó, tekintélyesnek nevezhető 6,6%-os népességfogyás tapasztalható. A népességfogyás a természeti és gazdasági okokon kívül, bár kisebb mértékben az előbbi két tényező hatására kialakuló társadalmi, erkölcsi szemlélet változásának is következménye. Az egyik legsúlyosabb sárközi probléma, az "egyke" nem marad elszigetelt helyi jelenség. A tájegység határán elhelyezkedő Bátaszék törekvő német lakosságára ugyancsak átragad és jellemzővé válik ez a szemléletmód.

A háborús veszteségekről az özvegyek számának 97 fős növekedése ad hozzávetőleges képet. A nemek arányát tekintve, a megyében az 1000 férfire jutó nők száma 1087, az országosnál magasabb értéket képvisel.

Az 1910-ben még piramisszerű korfa alsó része fokozatosan keskenyedik, a fiatalok számaránya csökken, kezdetét veszi egy országos viszonylatban is tapasztalható elöregedési folyamat.

A keresőnépesség gazdasági ágak szerinti megoszlásában továbbra is a mezőgazdaságé a vezető szerep. Az iparban alkalmazottak részaránya kismértékben meghaladja már a 20%-ot és megjelenik az első 20-nál több főt alkalmazó építőipari jellegű vállalat. Még mindig nyomasztó, a számarányuknál nagyobb mérvű a németség túlsúlya az iparosság körében. A keresők és eltartottak arányszámát vizsgálva is jelentős változásokat tapasztalhatunk. A lakónépesség csökkenése ellenére a keresők száma emelkedett, és első ízben haladta meg az eltartottak számát (3802-3696).

A jelenség mögött a munkaerő tartalékok mind nagyobb kihasználása, a világháború munkaerőhiányának következtében mind több eltartott munkába történő bevonása, a nők foglalkoztatása húzódik meg.

A másik szembetűnő változást a magyarul tudók számának rohamos emelkedése mutatja, ami a Trianon utáni egységesebbé, homogénebbé váló nemzettel van összefüggésben. Az előző 1910-es népszámlálással összeírt 5589 magyarul beszélővel szemben 1920-ra már 6116 főt találunk. Ez a növekedés különösen akkor szembetűnő, ha figyelembe vesszük a lakosságszám 541 fős csökkenését és azt a momentumot, hogy a lélekszám csökkenés százalékos arányban a legkevésbé a döntő többséget alkotó németséget érinti. (A községből elhalt vagy távozott 237 magyar - a magyar lakosság 11%-a, 187 német - 3,3%, 82 fő délszláv - 34% valamint 35 cigány lakos - a cigányság 48%-a).

"Magyarország az 1920. június 4-i trianoni békeszerződésben vállalta a kisebbségi jogok tiszteltben tartását. Miniszterelnöki rendeleti (1919, 1923) szabályozás biztosította a szabad nyelvhasználatot a 20%-nál nagyobb arányú etnikai közösségek részére. A kormányzati politika hivatkozva a nemzetiségek igen szétszórt települési viszonyaira, s a régóta megindult spontán asszimilációs folyamatokra, nem segítette a kisebbségek iskoláit, akadályozta politikai önszerveződésüket ... A közvélemény eltelve a területi és lakosságveszteség traumájával, az országban maradt kisebbség iránt közömbös, vagy éppen ellenséges volt. Felháborodott azon, hogy az "elszakított" területeken rekedt magyarságnak nincs módja magyarsága megőrzésére, de megfeledkezett arról, hogy az itteni kisebbségeknek is jár ugyanazon elbánás, amit ők a szomszédos országokban a magyaroknak követelnek."72

Bátaszéken a 20-as évektől a Magyarosító Egylet és fokozódó asszimilációs törekvések mintegy ellenreakciójaként megkezdi működését a Német Népművelési Egyesület, amely az anyanyelv, a nemzeti kulturális hagyományok ápolását tekinti feladatának.

Az általános kulturáltsági szint is jelentős mértékben növekszik. A hat évnél idősebb írni és olvasni tudók száma a korábbi 87%-ról 97%-ra emelkedik, és messze túlszárnyalja a megyei, illetve országos hasonló mutatókat.

A háborúból kilábaló országnak az 1920-as években súlyos gazdasági problémákkal kellett szembenéznie, külföldi kölcsönökkel igyekezett a gazdaságot stabilizálni. Fokozódott a függőségünk a nemzetközi piactól, és a kedvezőtlen külső hatásokra a háború előtti gazdasági fejlődés viszonylagos dinamizmusa megtört.

A mezőgazdaság különösen nehéz helyzetbe kerül, mert elveszti korábbi védővámos piacát. Az exportképesség csökken, a termelés stagnál, az agrárkivitel 1920-ban a háború előtti export 21%-át éri el.

Bátaszéken - erős agrárjellege folytán - ezek a hatások további népességcsökkenést idéznek elő. A folyamatos elvándorlást némileg pótolják csak a környező kisebb településekről történő beköltözések. A külterületeken élő, mintegy 800 fős, zömmel német nemzetiségű lakosságból Kövesdről, Lajvérról, Dolináról és Leperdről főleg az írni, olvasni és magyarul tudók központi településre történő áramlása tapasztalható. Az 1930-as népszámlálás tesz először említést az újtelepről. A dombok irányában terjeszkedő falurész 412 főnek ad otthont. A lakóházak száma az évtized során a lakosság számának csökkenése ellenére 184 darabbal növekszik és felépülésük egybeesik a 20-as évek második felében elinduló mérsékelt gazdasági fejlődésével. Tovább javul a kő illetve tégla, valamint a cserép, pala és bádogtetős épületek részaránya. A kezdetben főleg nemzetiségiek szerint elkülönülő településrészekből álló, utcákra fűződő szalagtelkes településszerkezet is nagyban átalakult, és megindul a külön szigetszerűen szétszórt településrészek közti űr feltöltődése.

A közvetlenebb érintkezés, a mindennapos kapcsolatok, a közös munka, örömök és gondok révén a nemzetiségek között megindul a hosszú, merev elkülönülés feloldódása. Tovább nő a nemzetiségiek körében a magyar nyelvet beszélők száma és erre az időszakra esik a legtöbb névmagyarosítás is, amit a Horthy-kormány adminisztratív módon is igyekszik elősegíteni. Kívánatossá válik az állami alkalmazottak számára a magyar anyanyelvi hitvallás és az ehhez kapcsolódó névmagyarosítás.

Bátaszéken a névmagyarosítás eredményeként néhány korábbi családnév pl. a következőképpen módosul:

- községházi tisztviselők: Szaniel - Szabados

Kern - Keltai

- postai alkalmazott: Werner - Várkonyi

- vasúti alkalmazott: Faidt - Fellegi

Kolbert - Keszthelyi

Blum - Bodai

Monigl - Makai

Beck - Bajor

Müller - Merényi

Wiesner - Vasvári

Till - Tihanyi

Poszovatz - Palotai

- kereskedők, vállalkozók: Monigl - Maros

Seiler - Szendrei

Klósz - Kutas

- orvos Schmidt - Szentlőrinci

- pénzügyőr Szélig - Sárdi

Ennek eredményeként Bátaszéken jelentős számszerű változások történnek. A németség száma - az összlakosság 162 fős (2%) fogyása mellett - 863 fővel (16%) csökken, ugyanakkor a magyar anyanyelvűek száma 874 fővel (46%) gyarapszik. 1930-ra a község lakosságának 62%-a marad német anyanyelvű az előző 73%-ról és a magyar anyanyelvűek alkotják már a lakosság 36%-át az előző 25%-kal szemben. A cigány lakosság (58 fő) zárt közösségben, mostoha körülmények között, a cigánytelepen az ún. "Rózsa utcában" él. Mind, kivétel nélkül magyar anyanyelvű és beszéli is a magyart. Közülük tizenegyen tudnak írni és olvasni és mindössze öten lépték túl a hatvanadik életévüket.

Míg a nemzetiségiek beolvadása főleg a városokban tapasztalható a legerőteljesebben, a zárt tömbökben élő, főleg agrár foglalkozású falvak esetében a néhány közhivatalnok névmagyarosításán kívül nem következik be számottevő asszimiláció.

A bátaszéki származású Hermann István Egyed, aki később a szegedi egyetem bölcsészeti karának tanára, majd egy rövid időre dékánja, így jellemzi a bátaszéki németeket 1929-ben megjelent egyik munkájában: "A bátaszéki németek túlnyomó része földmíves és bortermelő kisgazda volt és az ma is. De található közöttük iparos is, különösen feltűnően sok kőmíves. Ezek az utóbbi évtizedekben (kb. a 90-es évek óta) már messze földre kénytelenek nyáron át vándorolni, hogy kenyerüket megkereshessék ... Mindenütt szívesen látott és alkalmazott munkások, akik télire hűségesen visszatérnek a családi tűzhelyhez. A község vezető rétege azonban ma is a kisgazda elem. Ezek adják többnyire a községi elöljáróságot, ők dominálnak a többi egyesületekben és bizottságokban már számbeli túlsúlyuknál fogva is.

A bátaszéki német átlagosan igen jó szellemi tehetségekkel van megáldva. A szülők szívesen adják gyermekeiket az iskolába és nem csekély mértékben büszkék arra, ha csemetéjük jó bizonyítványt vagy pláne jutalmat is hoz haza. Mióta a községben állami polgári iskola van, sokan járatják gyermekeiket legalább egy-két évre ide is ... A legtöbben azután józan önmérséklettel visszatérnek az eke szarvához, s ha egyszer a házas férfiak (Mä nner) közé kerültek, nehezen mozdítható életszemléletet alkotnak maguknak." Zárt kört alkotnak, elhatárolják magukat a más társadalmi állású polgártársaktól és "nem hajlanak könnyen az intelligens vezetők szavára sem ... Az intelligencia és a földmíves-kisgazda réteg közé beférkőzött bizalmatlanság és lelki idegenség általános jelenség ... Németjeink rátartiságát növeli még az is, hogy a környékbeli községek között a legjobb módúak közé tartoznak ... Nemcsak más (magyar, horvát vagy szerb) polgártársaikkal nem kötnek házasságot, hanem más községbeli némettel sem. A két évszázados összeházasodás ma már szinte kibogozhatatlan rokoni kötelékeket eredményezett ... Büszkeségüknek azonban megvan az a jó oldala, hogy az állammal szemben is (adózás stb.) példásan teljesítették kötelességeiket ... Egyéni jóhírnevükre való érzékenységükkel függ össze az is, hogy italban mértékletesek és józanok. Jobb gazdát italosan nem igen lehet látni. Rendszeres alkoholistának nincs előttük becsülete. Etikai felfogásuk igen fejlett. Idegen vagyont nem érintenek, s ha valaki ezen a téren csak egyszer is elbukik, annak a becsületét nehezen sikerül még egyszer kireparálnia. Börtönviselt ember is ritkán találja meg régi helyét németjeink társadalmában. A világháborúig a házasélet tisztaságára és fölbonthatatlanságára is sokat adtak, válások nem fordultak elő ... Konzervatív életfelfogásuk és a régi hagyományokhoz való ragaszkodásuk jele a polgári Lövészegylet ... Tagjai kizárólagosan német kisgazdák, akik polgári becsületükre tagságuknál fogva kétszeresen tartoznak ügyelni ...

A paraszt földéhségét komolyan és gúnyosan sokszor ostorozzák. Pedig tulajdonképpen ebbe van beleágyazva a földmíves osztály szeretete a tulajdon röggel szemben és ebből nő ki és általánosul szeretete a hazával szemben is... A szív hangjaival általában nem szeret a világ elé lépni. Nem fordul elő még az sem, hogy férj és feleség a nyilvánosság előtt árulnának el valamit bensejükből, gyengéd érzelmeikből. Nem szeret, nem is tud sokat beszélni a hazáról és szeretetéről sem, de saját portájával kész azt is védeni és éppen csendes kötelességtudásával válik a haza biztos alapjává és legmegbízhatóbb elemévé."

A foglalkozási szerkezetben továbbra is a mezőgazdaság (őstermelés) dominál a keresőlakosság közel 50%-ával. Ezt követi az ipari dolgozók száma, amely már eléri a 32%-ot, majd a közlekedés (5%), illetve kereskedelem (4%). Szembetűnő a fő csoportok esetében a keresők és eltartottak arányának alakulása, amiből a gazdasági helyzetük közti különbségekre is következtethetünk. A közlekedésben (vasút) alkalmazottak helyzete messze a legjobb. Míg a községben a 100 keresőre jutó eltartottak száma 124 fő, addig a vasutasoknál 227 fő. A vasúti alkalmazottak kiemelkedő anyagi körülményének eredménye az újtelepi lakóház-építkezések zöme is. Míg a vasutasok építkezései a község területét észak-nyugati, addig a külországi, főleg török, perzsa, svájci munkálatokból visszatérő kőművesek a dél-keleti határát tolják ki szerény mértékben. 1932-ben már sok kőműves itthon mezőgazdasági munkásként dolgozott, mert a gazdasági világválságot követően a munkanélküliség elsősorban őket sújtja. A szociáldemokrata eszmék elsősorban körükben terjedtek, Bátaszéken a 30-as évek közepén 212 párttagot számlálnak. A világgazdasági válsággal erősen sújtott parasztság helyzete a legmostohább. Száz mezőgazdasági keresőre száz eltartott jut. A mezőgazdasági árak az iparinál nagyobbmérvű visszaesése létalapjaiban ingatja meg a parasztságot.

A statisztikai adatok tükrében megállapítható, hogy az összefüggő Baranya-tolnai német etnikai tömb keleti határán, a sárközi magyar települések közé ékelődő, zömében agrárnépességű, többségében németek lakta Bátaszéken 1867-től, a kiegyezéstől a mintegy hét évtizedes időszak alatt - az országos trendtől eltérően - számottevő asszimilációs folyamat nem ment végbe. A német nemzetiségi és anyanyelvi arányok a korábbi 73%-ról ez idő alatt mindössze 62%-ra módosultak. A változások zömmel a közhivatalnokokra és vasutasokra nehezedő ilyen irányú nyomás eredményeként könyvelhető el.

A hosszú együttélés mindenképpen pozitív eredménye, hogy a bátaszéki németség a vizsgált időszak végére szinte kivétel nélkül elsajátította a magyar nyelvet, miközben s településen "kisebbségben" jelenlévő magyarság nem csekély hányada a német nyelv ismeretének birtokába jutott. Mindamellett és nem utolsósorban az egymástól kölcsönösen átvett termelési tapasztalatok, szokások jelentősége sem elhanyagolható.

Ezt a békés, lassú közeledési folyamatot drasztikus módon dúlják fel a helyi harmonikus közösség életébe kívülről betörő erőszakos ideológiák, melyek tragikus végkifejlethez, egy faluközösség szétrombolásához vezetnek majd.

Bátaszéki legények a 20. század elején


 
 


A II.világháború és következményei

A Magyarországi Német Népművelődési Egylet (MNNE) szervező munkájának akadályoztatása, az anyanyelvi oktatás korlátozása és nem utolsósorban az 1929 óta dühöngő, a német paraszti, kispolgári és munkástömegeket is érzékenyen súlytó gazdasági válság megrontotta a kormány és az MNNE viszonyát, és ellenzéki irányba fordította a német lakosságot.

"Új, részben paraszti származású, nagyrészt külföldi német egyetemeket végzett, szabad pályákon mozgó értelmiségiek - mezőgazdászok, papok, tanárok, orvosok, ügyvédek - tűntek fel a hazai német mozgalomban ..."73 Szembehelyezkedtek az asszimilációval, tudatosan és eltökélten német értelmiségnek vallották magukat, s életcéljuknak a hazai németség nemzeti öntudatának ébresztését tekintették. Megszaporodtak a birodalomból tömegesen érkező turisták, tanítók, diákok, az ún. vándormadarak (Wandervögel) magyarellenes agitációi is. A németországi támogatást ("guruló márkák") élvező propagandisták fokozatosan maguk alá rendelték a helyi németség társadalmi, kulturális és tudományos egyesületeit. Különösen erős bázist építettek ki maguknak Baranyában és Tolnában, ahol a kormány erős magyarosítási kampányt folytatott.

A visszacsatolások 1938 őszétől folyamatosan mennek végbe, s befejeződnek még mielőtt Magyarország ténylegesen háborúba lépne Németország oldalán 1941 júniusában. A magyarság olyan milliós tömegei váltak ismét magyar állampolgárrá, amelyek két évtizeden át kisebbségi létben éltek. Az emberek túlnyomó többsége számára a területgyarapítások folyamatos sikerélményt jelentettek. A veszélyérzet a háborúba lépésünk után sem ébredt fel. Döntő fontosságú és gyors változások mentek végbe 1938 és 1941 között Magyarország nemzetiségi viszonyaiban is.

A visszacsatolt területek lakóinak 49,5%-a volt nem magyar. Az 1941-es népszámlálás kísérlete, az az elképzelés, hogy a magyarság létszáma tetemesen növekedni fog az anyanyelv és a nemzetiség megkülönböztetésével, nem valósult meg. A nemzetiségpolitikai elvek és gyakorlat között mély szakadék tátongott.

"1938. november 26-án került sor a Volksbund der Deutschen in Ungarn (VDU) megalapítására Budapesten. Az egyesület már nevében is kifejezésre juttatta, hogy céljának valamennyi magyarországi német minden területen való összefogását jelenti. A belügyminiszter által 1939. április 13-án jóváhagyott alapszabályok engedélyezték törvényes keretek közt német iskolák fenntartását, kulturális tanfolyamok rendezését, múzeumok, könyvtárak létesítését, ösztöndíjak, jutalmak adományozását, népművészeti, kézműipari és művészeti kiállítások rendezését, német kiadványok megjelentetését stb.; s mindezen célok megvalósítására németlakta helységekben helyi csoportok alakítását."74

A Teleki-kormány korlátozó intézkedései nem voltak teljesen hatástalanok. A Volksbund szervezkedése nem tudott igazán kibontakozni. 1940 elején még mindig csak 31 ezer taggal rendelkezett. 1940 tavaszán azonban a nagy nyugati német győzelmek hatására újból lendületet vett a mozgalom. Teleki újra tárgyalásokra kényszerült. A magyar kormány 1940. augusztus 30-án aláírja a magyarországi németség helyzetét szabályozó ún. bécsi jegyzőkönyvet. Ebben a kizárólag Volksbund által képviselt népcsoportnak teljes szervezkedési szabadságot és nemzetiszocialista világnézet vallásának szabadságát biztosítja. A bécsi jegyzőkönyv aláírása fordulatot jelent a hazai németség történetében és 1940 őszétől fokozódik a Volksbund agresszivitása.

Az események hatására 1940. november 14-én megalakul a Magyarországi Németek Szövetsége Bátaszéki Helyi Csoportja is. (Volksbund der Deutschen aus Ungarn, Ortsgruppe Bátaszék). A mozgalom nagy erőfeszítéseket tett az 1941-es népszámlálás német szempontból sikeres kimenetele érdekében. Fáradozásai azonban csak kevés sikerrel jártak. A kitelepítést felemlegető kormánypropaganda, az anyanyelv és nemzetiség közti különbségtétellel nyújtott kibúvó, de utolsósorban a Volksbund erőszakos fellépése által kiváltott reakció 1930-hoz képest is tovább apasztotta a németség statisztikai létszámát. Bátaszéken 3%-os növekedést mutatnak a népszámlálási adatok a német anyanyelvűek javára. A Volksbund tevékenységét a népszámlálási kudarc komolyabb mértékben nem zavarta, közvetítésével áradt az országba a nemzetiszocialista propagandairodalom. Egyre kevésbé érezte magát kötve az állampolgári hűség parancsa által, helyzetét erősítette az ország további fasizálódása is.

A Szovjetunió elleni támadást követően szükségessé vált a németség gazdasági erőforrásainak megszervezése és közvetlenül a német hadicélok szolgálatába állítása. A Volksbund gazdaságilag is egyre jobban kiszakította a hazai németséget a magyar életből, és a németbe igyekezett integrálni. A parasztság helyzete a konjunktúra hatására gyökeres fordulatot vett és jelentős vagyoni gyarapodása következett be.

A birodalom azonban nem érte be a hazai németség gazdasági áldozataival. Kezdetben illegálisan, majd 1942 februárjától a Bárdossy-kormánnyal történő megegyezés alapján jogot nyer SS-önkéntesek toborzásához a németség soraiból (20 ezer fő). A propaganda hatására Bátaszéken ekkor mintegy két tucat, főként tapasztalatlan, forrófejű tizenéves jelentkezik a német hadsereg kötelékeibe. 1943 májusában a Kállay-kormánnyal kötött második toborzási egyezmény már a magyar hadseregben szolgálatot teljesítő német nemzetiségűek átjelentkezését is lehetővé teszi, amit sokan a jóval magasabb német zsold miatt meg is tettek (újabb 20 ezer fő). A német megszállás után uralomra jutott Sztojay-kormány minden ellenállást feladva a hazai németséget teljesen kiszolgáltatta a Volksbund kénye-kedvének. Német nemzetiségű állampolgárait 17-62 év között kiadta a német hadsereg számára, sőt csendőri segítséget is biztosított bevonultatásukhoz. A háború során a német hadseregben szolgáló bátaszékiek mintegy kétharmada kényszersorozással került az SS kötelékeibe, közülük sokan úgy, hogy korábban már magyar egyenruhában részt vettek a Trianon előtti államhatárokat visszaállító akciókban vagy szerencsés túlélői voltak a doni áttörésnek. A háború utáni kitelepítésnél fő érvként emlegetett német katonai szolgálat szinte elkerülhetetlen volt a magyarországi német nemzetiségű hadkötelesek számára.

"A belügy - és propaganda minisztérium támogatását élvező Hűség mozgalom tulajdonképpen a Volksbundnak az SS-toborzásokkal kapcsolatos propagandatevékenysége ellensúlyozására alakult.75 1942. november 28-án Bátaszéken 81 fővel bont zászlót a "Hűséggel a Hazához" mozgalom helyi csoportja. A 248 fősre növekvő mozgalom tagjairól valószínűleg kevesen tudtak, a csoporthoz való csatlakozásukat a hátrányos megkülönböztetések miatt ők maguk sem híresztelték. Voltak olyanok is, akiket korábbról a Volksbund tagjaként ismertek, de nem tudták róluk, hogy a Bundot otthagyták és csöndben átpártoltak a Hűséggel a Hazához mozgalomhoz. Ők Magyarországot tartják egyedüli és igazi hazájuknak, a történelmi magyar nemzet tagjai akarnak maradni, és egyedüli vezérüknek a magyar államfőt ismerik el. A nemzetiségi kérdés végső megoldását az elmagyarosodásban látják, ezért még a német nyelvű összejöveteleket, táncmulatságokat is ellenzik és a tisztán magyar nyelvű oktatást helyeslik. Szélsőségesen "behódoló" politikájuk nagymértékben leszűkíti a mozgalom bázisát és így a németség nagyobb hányada a Volksbund szimpatizánsa marad.

A front közeledtével fel kellett készülni a hosszabb ideig tartó katonai megszállásra, az alakulatok elhelyezésére, ellátásuk megszervezésére. "1944 nyarán egy német gránátos zászlóalj ideiglenes lefoglalótervezete szerint iskolákban, egyesületi székházakban igényeltek szálláshelyet 240 embernek."76 A német megszállás tovább rontotta az amúgy is feszültségekkel terhes helyzetet a községben. Még inkább megosztotta a lakosságot. A Volksbund-hű vezetők és híveik hangosabbak, erőszakosabbak lettek, a csendes többség még jobban hallgatott, akik pedig felemelték szavukat magyarságuk mellett, megszégyenítésre és bántalmazásra számíthattak.

"A koráramlat által a legerőteljesebben a köztudatba dobott ..., s az egész háború folyamán jelenlévő eszme a faji kérdés, azaz a zsidó kérdés volt. A szívós és sokszínű antiszemita propaganda, a folyamatos törvénykezés, a rendeletek tömegének kibocsátása végig a háború folyamán a holocaustba torkollott ...

A zsidóellenes törvények, rendelkezések ... nem csak az antiszemita indulatokat, s a náci igényeket csillapították, de egy új keresztény polgári réteg kialakítását is szolgálni kívánták a gazdasági életben az "őrségváltás" jegyében."77 Bátaszéken az izraelita hitközséget 1927-ben jegyezték be először, 1941-ben 103 (1,4%) a zsidó vallásúak száma (zömmel kereskedők). Zsidóüldözésekre 1944 márciusában került sor. Bonyhádra történt internálásuk, majd deportálásukat követően 85 bátaszéki halt mártírhalált, többségük Auschwitzban.

1944 októberében nehéz feladat elé állította Bátaszék közigazgatását a különböző irányból érkező menekültek elhelyezése. Nagyszámú német katona elszállásolásán kívül a Budapestről kibombázottakról és a délvidéki menekültekről is gondoskodni kellett.

Gondot okozott az őszi mezőgazdasági munkák elhúzódása. Nem volt elegendő munkaerő, a férfiak nagy része még frontszolgálatot teljesített. A község számítása szerint 800 főt soroztak az SS-be és kb. 400-an a magyar honvédségnél teljesítettek szolgálatot. A propaganda is megtette a hatását. A Vörös Hadseregtől való félelem erősen elbizonytalanította a lakosságot. Sokan elhagyták lakóhelyüket és Németországba távoztak, a földek egy része megműveletlen maradt. "Az 1944. október 15-e után elmenekültek összeírásakor 55 személyt vettek számba ... 1944 áprilisától októberig 90 olyan személyről tesznek említést, akik a németekkel együtt távoztak és nem tértek vissza."78 Ekkor menekültek Bátaszékről Németországba azok a családok is, amelyek vezető szerepet játszottak a Volksbundban vagy fiaikat adták az SS-be.

"A visszavonuló német csapatokkal távozó bátaszékiek, vagy azok, akik német egyenruhában harcolták végig az utolsó hónapokat és nem tértek vissza a községbe, még intézkedni próbáltak a hátrahagyott vagyon sorsáról. Terményt, jószágokat és ingóságokat bíztak a rokonokra, szomszédokra ... A gazdátlanná vált vagyon mentése, nemegyszer illetéktelenek garázdálkodása naponta előfordult."79

A szovjet hadsereg első egységei 1944. november 27-én léptek Tolna megyébe és 28-án értek Bátaszékre. A környéken szerencsére nem zajlottak jelentősebb hadműveletek, a németek gyorsan kiürítették a települést, így csupán a szovjet előnyomulást lassító kisebb utóvédharcokra került sor. Bátaszéket - jelentősebb vasúti csomópont lévén - gyakrabban érte bombatámadás, mint a megye más településeit. A települést ért háborús károkból utólag szinte lehetetlen felmérni, hogy mi volt a súlyosabb; a közvetlen harci cselekmények okozta veszteség vagy az ott állomásozó német, majd nagyobb mértékben szovjet csapatok okozta kár. "1945 januárjában Bátaszék 2056 lakásából használhatatlan volt 198".80

A Vörös Hadseregtől való előzetes félelem nem bizonyult alaptalannak. A katonák garázdálkodása még a front elvonultával is hosszú időn át rettegésben tartotta a település lakóit. A háborús viszonyok következtében és a karhatalmi szervek felbomlása folytán országszerte meglazult a közrend, romlott a személy- és vagyonbiztonság.

"Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. decemberi létrejötte után, de még a fegyverszüneti egyezmény aláírása előtt, december 22-i keltezéssel jelent meg a szovjet hadsereg közmunka megszervezéséről szóló parancsa. Hatálya kiterjedt az összes német származású munkaképes személyre, férfiak esetében 17-45, nőknél 18-30 éves korig. A kényszermunkára - köznyelven "malenkij robot" - kötelezettek 2 pár lábbelit, 3 rend fehérneműt, ágyneműt, takarót, evőeszközt és 15 napi élelmet vihettek magukkal, maximum 200 kg-ig."81 A parancsot megtagadókra és családjukra szigorú megtorlás várt, erről 1944. december 28-án dobszó útján értesítették a lakosságot. Bátaszékről 1945. január 3-án, egy szerdai napon indult el a szomorú menet, 186 nőt és férfit vittek a Szovjetunióba munkatáborba. Közülük 11-nek útközben sikerült megszöknie. Hatodikán indult a szerelvény Bajáról és 23-án érkezett az elhurcoltak állomáshelyére. "Nekünk azt mondták, hogy 18 napra megyünk Bácskába az elmaradt mezőgazdasági munkát befejezni ... A szerelvény elindult és amikor elhagytuk Bácskát, már láttuk, hogy ebből hosszú út lesz. Nagyon hideg volt, egy kis kályhában tüzet tudtunk rakni, kb. 40-45-en voltunk a vagonban. A paplanokat leraktuk, a vagonok deresek voltak. Huszonhét halottunk volt az úton" - emlékezik egy szerencsés túlélő. Az ígért tizennyolc nap helyett csaknem három év keserves megpróbáltatása után 1947. október 28-án jöttek vissza az elhurcoltak, de a 175-ből 56-an már nem érték meg ezt a napot.

"A "malenkij robot" volt a magyarországi német polgári lakossággal szembeni kollektív felelősségre vonás és büntetés egyik legigazságtalanabb módja, a II.világháború történéseinek sokáig elhallgatott szégyenfoltja."82

Közép- és Délkelet- Európában az etnikai és az állam területi status quo a második világháború után sem kerül összhangba egymással.

"A háborút követően Közép-Európában óriási népességmozgás indul meg ... A győztesek a felelősség egy részét a háború előidézésében a térségben kisebbségben élő németekre és magyarokra hárítják ... Hogy megelőzzék az újabb esetleges területszerző hadicélokat, a kisebbségi nemzeteket az anyaországba kívánják hazatelepíteni."83 "A fasizmusnak az emberiség ellen elkövetett szörnyű bűnei indokolttá tették a háborús bűnösök nemzetiségre való tekintet nélküli, egyéni felelősségre vonását és bűneik arányában való példás megbüntetését. A felelősség kérdését azonban nem tisztázták egyértelműen, így a kollektív felelősség elve kerülhetett előtérbe."84

A szövetségesek a potsdami konferencián mondták ki, elsősorban szovjet kezdeményezésre, hogy az emberiség ellen elkövetett súlyos bűntettei miatt az egész német népnek bűnhődnie kell. És egyetértettek azzal, hogy azon országokban, ahol jelentősebb számú német nemzetiségű kisebbség él, ezekkel szemben diszkriminációs intézkedéseket fognak életbe léptetni. "Ez a törekvés nem csak a németekkel szembeni megtorlásokat (vagyonfosztás, Szovjetunióba való deportálás, tömeges kitelepítés) vonta maga után, hanem a két világháború közti nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer teljes felszámolását is."85

A kényszermunkások elhurcolása utáni következő megpróbáltatás az internáló táborokba való tömeges elszállítás volt. Az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény a német állampolgárok internálását mondta ki egy olyan időpontban, amikor a bátaszéki németek egy csoportja már két hete úton volt a szovjetunióbeli munkatáborok felé.

"Bátaszéken a Nemzeti Bizottság tiltakozott az internáláskor és testületileg le is mondott, mert az volt a felfogása, hogy egyénenként, differenciáltan kell a svábságot elbírálni ... és nem lehet egy kalap alá venni mindenkit."86 Az internálás végső soron nemcsak a német nemzetiségű hazai háborús bűnösök egyéni politikai felelősségre vonását, illetve büntetését jelentette, hanem valójában már a földosztás, illetve belső telepítések előkészítését is szolgálta.

"A magyar demokrácia egyik alapvető követelményeként egyöntetűen programba vett földreform kevésnek bizonyult a jogos földigénylők hatalmas tömegeinek kielégítésére. A megkezdett úton, hogy egyénileg bírálják el a német nemzetiségű lakosság II.világháború alatti magatartását a magyar nemzethez való hűség szempontjából, s az elmarasztalhatók földjeinek elkobzása révén szélesítsék a földalapot, nem lehetett elégséges eredményt elérni."87 Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 25-én kelt 600/1945. számú rendelete 4. és 5.§. teljes földtulajdon-elvonást rendelt el mindazoktól, akik tagjai voltak a Volksbundnak, önként jelentkeztek német katonának, vagy ismét felvették német hangzású nevüket. Bátaszéken azonnal megkezdődött az elkobzás és a megváltás alá kerülő földek összeírása. "Népellenes bűnök miatt 150, Volksbund-tagoktól 2643 holdat koboztak el."88

"Botz József bátaszéki római katolikus plébános német párti volt, de Volksbund-ellenes, a Volksbund-tagokat a propaganda által megtévesztett embereknek tartotta."89 Hogy egyéni büntetőjogi elbírálás esetén hány bátaszéki németet kellett volna felelősségre vonni és elítélni a háború alatti viselkedéséért, az hozzávetőlegesen a német csapatokkal önként távozók számából (családtagokkal együtt 90 fő) és a népellenes bűnök miatt elkobzott mindössze 150 holdnyi földterület alapján sejthető. Az egykori szemtanúk egybehangzó nyilatkozata is azt látszik megerősíteni, hogy a hangadók és önkéntes német katonák száma hozzávetőlegesen csupán félszáz és száz között lehetett (1-2%).

"Tolna vármegye főispánja 1945 április közepén kapta meg Erdei Ferenc belügyminiszternek a délvidéki magyarok elhelyezésére vonatkozó körrendeletét... Az érkezők fogadására azokat a településeket - köznyelvben és a hivatalos levelezésben is használatos "sváb" községeket - kellett alkalmassá tenni, amelyekben a lakosság 70%-a német ajkú volt. Tolna megye 28 községében kellett a települések egyharmadát az érkezők elhelyezéséhez kiüríteni."90

Az Országos Földbirtokrendező Tanács égisze alatt felállított internálótáborok közül a legnagyobbat a Tolna megyei Lengyelen alakították ki. Lengyel elosztóhelyként működött, innen vitték tovább a minden bírói ítélet nélkül internáltakat. "Telepítésügyi és menekültügyi kormánybiztos távollétében történt a kb. 1250 személyt érintő internálási procedúra néhány hangadó és a hatalmával visszaélő ember mindenkit terrorizáló módszereivel. A rendőrség kíméletlen eljárása teljesen felbolygatta a község nyugalmát. Május végén 1092 internált lakója volt a lengyeli tábornak. Nagy volt a zsúfoltság és hiányoztak a higiénia elemi feltételei. Élelmezésükről a hozzátartozók gondoskodtak ... Nyilvántartást egyik táborban sem vezettek, az őrizetesek egy idős asszony haláláról tudtak. Többen panaszkodtak bántalmazásról és botozásról ... Tolna megye északi részébe is költöztettek német ajkúakat, elsősorban öregeket, gyerekeket és fiatal anyákat. A munkaképeseket Lengyelen kívül Szekszárdra, Tolnára és Bogyiszlóra vitték. 1945 augusztusában 30 bátaszéki dolgozott az árvíz utáni bogyiszlói gáton ... A német lakosság tömeges kimozdítása és a Bácskából menekült székelyek letelepítése azért történt nagyjából egy időben, hogy a lakóhelyükre visszatérők kész helyzetet találjanak."91 A telepítési kormánybiztosság a sváb családok internálásával megürült lakásokat használta fel a székelyek elhelyezésére. A székelyeket a legtöbb helyen ellenszenvvel fogadták és csángónak nevezték őket. Az internált német családok házaiba való beköltözésük általános ellenérzést váltott ki. Bátaszékre Józseffalváról (84%) és Hadikfalváról (15%) származók érkeztek a legnagyobb számban. "1945. június 15-én 218 házjuttatással 245 család (1048 családtag) érkezik, 1948 augusztusáig a megtelepedők száma 149 családra (636 családtag) csökken."92 Bátaszéken a kialakult bizonytalan helyzet és a nagyarányú elköltöztetés ellenére is a határ 80%-át megművelték.

Politikusok beszédeiben és a sajtóban szinte mindennapossá vált annak bizonygatása - időnként követelése -, hogy bűnhődjön a német nép a háborús veszteségekért, a tragédiákért, minden igazságtalanságért.

A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. április 11-i ülésén éles vita folyt a "svábok" sorsáról. Mivel a vélemények gyökeresen eltértek egymástól, az ülés résztvevői nem tudtak állást foglalni a kitelepítéssel kapcsolatban. "Az MKP sajtója azt hirdette, hogy a magyarországi németség 90%-a fasiszta hazaáruló, s ezeknek el kell hagyniuk az országot. A Nemzeti Parasztpárt azt követelte, hogy úgy távozzanak - egyetlen batyuval -, mint ahogy (szerintük) bejöttek a 18. században; földjeik, házaik, állatállományuk, gazdasági fölszerelésük a nagyszabású magyar telepítési akció, az "új magyar honfoglalás" céljaira legyenek igénybe vehetők. Pártközi tárgyalások során azonban végül is az a közös nézet alakult ki, hogy a magyarországi németség teljes kitelepítésének igénye, kollektív felelősség elve alapján, nagyon veszélyes, mert hiszen Csehszlovákiában ugyanezen elv alapján és ugyanilyen módon készülnek nemcsak a német, hanem a magyar lakosság eltávolítására, ami ellen nem lehetne ez esetben erkölcsi alappal tiltakozni."93 Elhatározták, hogy nem a német nemzeti kollektívum teljes kitelepítését sürgetik, hanem "a fasiszta németekét".

Úgy döntöttek, nem bajlódnak tovább annak körülményes tisztázásával, ki volt vezetője, tagja vagy támogatója a háború éveiben a Volksbundnak, kit és milyen körülmények közt vonultattak be az SS-be, ki vette vissza eredeti német nevét a már felvett magyar neve helyett stb. Elhatározták, hogy a kitelepítendő "bűnösök, hazaárulók" körét a német anyanyelvűek azon részében jelölik ki, akik a legutolsó 1941. évi népszámláláskor magukat egyúttal német nemzetiségűnek vallották.

"A hivatalos vagyonelkobzó intézkedések a német nemzetiségűek és anyanyelvűek vagyonának zár alá vételéről szóló 12.330/1945. M.E. számú rendelet alapján történtek."94 1945. április 17-én dobolás útján vált valósággá, amiről már mindenki tudott, mindenki beszélt, de remélte, hogy talán nem lesz igaz. A bátaszéki Községi Földigénylő Bizottság (KFB) közzétette, hogy "azok a földtulajdonosok, akiknek birtokát értesítés folytán elkobozzák, haladéktalanul, 24 órán belül a házukból hurcolkodjanak ki. A gazdasági fölszerelést és állatállományt a házban kell hagyni. Aki a felhívásnak nem tesz eleget, karhatalommal lesz elővezetve és internálva."95 Felbolydult a község. Mindenki igyekezett biztonságba helyezni amit lehetett. De hol volt biztonságban? A hivatalos emberek is visszaéltek a helyzettel és mások tulajdonához nyúltak. Híre ment a Bátaszéken történteknek. Az alispán külön jelentésben számolt be a belügyminiszternek a német ajkúakkal szembeni kíméletlen eljárásról. Utasítást kért, hogy mi legyen a teendő azokkal;

- akik sosem voltak a Volksbund tagjai, részt vettek a Hűséggel a Hazához- mozgalomban, de német anyanyelvűek és származásuk miatt internálták őket;

- akik kezdetben részt vettek a Volksbundban, majd 1942-ben a hűségmozgalom tagjai lettek;

- akiknek kényszerrel besorozott SS-katona családtagjuk volt;

- akik egy házban, de külön háztartásban élnek hozzátartozóikkal, közülük valaki tagja volt a Volksbundnak, a ház azonban pl. a nagyapa nevén van?

A kérdésekre nem érkezett egyértelmű válasz.

"A Községi Földigénylő Bizottság (KFB) tagjai és segítőtársai a szolgálatot teljesítő, később a rendőrség kötelékéből kizárt funkcionáriusokkal együttműködve 1945. május 15-én a község teljes lakosságát kiparancsolták a vásártérre azzal az utasítással, hogy a házakat és a szekrényeket kötelesek nyitva hagyni. Így kiürítve a községet, a KFB-tagok a rendőrség embereinek közreműködésével átkutatták a nyitva hagyott lakásokat és mintegy 18 kocsirakományt kitevő ingóságot szállítottak el ismeretlen helyre, minden elismervény és leltár nélkül ... Több vallomásból kiderült, hogy a KFB tagjai közül néhányan "hivatalos" eljárásaik során fegyvert viseltek és az ingóságok összeszedésekor gyakran lövöldöztek, rettegésben tartva a lakosságot és zavarva a község nyugalmát."96

A Tolnavármegyei Földbirtokrendező Tanács 1945. június 14-én véghatározatként kiadta azok névsorát, akiknek az összes vagyonát elkobozta a KFB javaslatára. Különböző indokkal 637 család vagyonára hoztak elkobzó határozatot. Köztük 585 név azért szerepelt, mert a vagyonfelméréskor "V"-tagként jelölték meg őket. Amint elkészült Bátaszéken a vagyonelkobzásra, majd a kitelepítésre ítélt német ajkúak névsora, azonnal megindult a roham az elöljáróság és a Nemzeti Bizottság felé a mentesítő okiratokért. Erre módot adtak az érvényes rendelkezések, a pártok is igyekeztek kihasználni befolyásukat, hogy kivonják tagjaikat a kollektív büntetés alól. Az elöljáróság abban volt érdekelt, hogy a község ne veszítse el a legjobb iparosait, mesterembereit. Különösen 1947-ben készült sok községi bizonyítvány a szakiparosok egy részének itthon maradása érdekében. Ez is konfliktust okozott az elöljáróság és az NB között, mivel a bizottság olyan álláspontot képviselt, hogy Bátaszéken a Volksbund tagsága nem elsősorban a parasztság köréből került ki, hanem az iparosok és kereskedők közül. A parasztság, annak is elsősorban a módosabb rétege, távol tartotta magát a Bundtól. A parasztság külön tragédiája, hogy a betelepülők inkább a gazdálkodáshoz szükséges felszereléssel bíró házakat keresték és igényelték. Sok német parasztcsalád került csupán ezen szempont miatt később kitelepítésre.

Az NB igazolások tömegét adja ki, bár azok nem feltétlenül szükségesek a különböző mentesítésekhez. Sok a vita és a gyanúsítás, hogy ki miért kap mentesítést. Az NB és a pártok igyekeztek elfogulatlan döntéseket hozni, ugyanakkor tagjaikat bizonyára sokan felkeresték segítségüket kérve, a baráti és rokoni kapcsolatok elől pedig nehéz lehetett kitérni. Sokan tudni vélték, hogy ki milyen áron vásárolta meg a kitelepítési kötelezettség alóli mentességet, vagy tarthatta meg házát, vagyonát. Az külön tragédia, hogy minden megvásárolt mentesítéskor - "malenkij robot", internálás vagy kitelepítés esetében egyaránt - valaki másnak, esetleg mindenben vétlennek kellett mennie a kedvezményezett helyett. A kisemberek úgy érezték, hogy nemcsak a történelem igazságtalan velük szemben, hanem kiszolgáltatottjai lettek a hivataloknak, a bizottságoknak, vagy a hatalomhoz jutott egyes embereknek is. Őket viszik kényszermunkára, "malenkij robotra", az ő vagyonukat kobozzák el, nekik kell elhagyniuk Bátaszéket, pedig vétlenek. Hogy ez az érzés befészkelhette magát a közhangulatba, azt közvetve ugyan, de az igazságtalanságok ellen szót emelő Nemzeti Bizottság fellépése is bizonyítja.

1946-ban Bátaszéki botrány címmel a sajtó is foglalkozott néhány esettel. Bátaszéken az Országos Földbirtokrendező Tanács utasítására egy bizottság kezdte meg a telepítések felülvizsgálatát. 1946. szeptember 12-19-ig tartott az ellenőrzés.

A bizottság szinte korlátlan hatalommal rendelkezett, a felülvizsgálat egy hetében 511 embert hallgatott meg és döntött családjuk sorsáról. Húsz személyt hallgatott meg olyan panaszok ügyében, amelyek a német lakosság házainak kiürítése és a betelepítés idején történt visszaélésekkel, önkényeskedésekkel kapcsolatban hangzottak el. A felülvizsgáló bizottság végre konkrét segítséget is adott a községnek, mert az új telepesek 16%-ának kimozdításával, köztük is elsősorban a helyzetükkel visszaélők eltávolításával javult a közhangulat. A kimozdítottak közül minden ötödikről megállapították, hogy vagy nincs rászorulva a juttatásra, mert máshol is háza, földje van, vagy nem adható számára ingatlan a rendelkezések értelmében. "Legnagyobb számban, az összes visszatelepítendő felét azért ítélték kimozdításra, mert önkényes foglaló, munkakerülő, a földjük és szőlőjük művelését elhanyagoló, portájukat tönkretevő, lopásból élő emberek voltak. Ezzel egyidejűleg a felülvizsgáló bizottság nem kímélte azokat sem, akik közhatalmi funkciójuk gyakorlása közben elkövetett visszaéléseik miatt váltak alkalmatlanná tisztségükre. Több közismert személy ellen javasolt a bizottság bűnvádi eljárást, mert bebizonyosodott, hogy feladatkörükben megengedhetetlen módszereket alkalmaztak és a saját hasznukra is tevékenykedtek. A bizottság ugyan súlyosnak ítélte az első KFB elnöke és tagjai által elkövetett igazságtalanságokat és bűnöket, érdemi intézkedés azonban valójában nem történt, a kivizsgálás és felelősségre vonás mint már korábban többször is, ezúttal is elmaradt."97 Bátaszék kirívó eset. A felülvizsgálat után fél évvel az 1947: V. tc. az összes KFB megszűnéséről rendelkezett.

A szövetséges nagyhatalmak többszöri felszólítására 1945. december 29-én jelent meg és lépett életbe a magyarországi német nemzetiségű lakosságnak Németországba való áttelepítéséről szóló rendelet. Ennek szelleme nem fejezte ki a magyar kormánynak a kollektív felelősség elvét elutasító álláspontját, hanem - összhangban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság előírásával - a német nemzetiséghez való tartozást és a német anyanyelvűséget a kitelepítés szempontjából döntő, a megfogalmazás szerint még a háborús bűnösségnél is az SS-tagságnál is előbbre valóbb szempontnak tekintette, azaz kitelepítéssel bűntette. Ez a jogszabály elvileg az összes hazai német nemzetiségű vagy német anyanyelvű lakos kitelepítését lehetővé tette.

"A belpolitikai életben nagy hullámokat vert a katolikus egyháznak, de az evangélikus egyháznak az állásfoglalása a német nemzetiségi kérdés keresztényietlen, elvakult, általánosító kezelése ellen, a közelmúlt szégyenletes zsidóüldözéseire emlékeztetve, s a németek kitelepítésére irányuló törekvést a zsidók deportálásához hasonlítva."98

Tolna megyéből 1946 májusában indult a kitelepítés, de júniusban elakadt. Ekkor az USA váratlanul úgy döntött, hogy az amerikai megszállási övezetbe nem fogad be több magyarországi németet. Elhúzódó tárgyalások eredményeként 1947 áprilissal bezárólag újabb 90.000 fő fogadására tett ígéretet a magyar kormánynak. Tolna megyéből november 10-én indult meg ismét a kiszállítás, a hónap végén Bátaszékről is.

Bátaszék múltjában talán nincs még egy olyan tragikus és szinte az egész lakosságot érintő megrázkódtatás, mint a német nemzetiségűek 1946-48-as években történt kitelepítése. "Bátaszéken a vagyonelkobzás és a kitelepítés előkészítésekor összesen 4668 hat éven felüli német anyanyelvű állampolgárt írtak össze. Az érvényes rendelkezések alapján 3285 személyt ítéltek kitelepítendőnek, közülük 2234 főt ún. elsősorban kitelepítendőnek (47,8%). Számuk és a személyek a körülmények hatására változtak."99 A zár alá vette vagyon leltározását ötfős bizottság végezte; tagjai a község képviselője, az FM, a NH, a Pénzügyigazgatóság és a rendőrség egy-egy megbízottja. Az összes elvihető poggyász 100 kg lehetett, ebből 20 kg élelmiszer. Minden egyes áttelepülő 25 kg fát is vihetett magával a vagon fűtéséhez. A személyi motozást tiltotta a rendelet, mégis kutattak az értékek után.

"Elsőként 1946. november 28-án, a XLIII. szerelvény 13 vagonjában 429 személyt szállítottak ki az amerikai övezetbe. Köztük 15 önként jelentkező, néhányuk összes vagyona már csak a rajtuk levő ruha volt."100

1947. március 31-én jelent meg Nagy Ferenc miniszterelnök rendelete, amely a Németországba áttelepítésre kötelezettek újabb összeköltöztetésével kívánt lakhelyet biztosítani az érkező felvidékieknek. 1947 májusától a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény értelmében felvidéki magyarok érkeztek és telepedtek meg Bátaszéken. Május 18-án érkezett meg Nagysallóról az első húsz család. 1947-ben folytatódott Bátaszéken a földtulajdon átrendezése a kitelepítés bizonytalan időre leállt, viszont folyamatosan érkeztek a felvidéki menekülteket hozó szerelvények. "1947. május 17 - június 6 között a III. mozgó karhatalmi zászlóalj segítségével 208 lakás átadás-átvételét bonyolították le Bátaszéken. Az érintett német családok gyakran az utolsó pillanatban értesültek arról, hogy házukat át kell adniuk telepítés céljára. Volt aki mentesítést kapott a kitelepítés alól, házába visszaköltözhetett, majd két hét múlva olyan telepesnek adta át otthonát, aki mit sem tudott a volt tulajdonos kálváriájáról."101

Bátaszékről az újabb csoportot 1947. augusztus 21-én indították. Két öngyilkosság előzte meg az indulást, tettük oka mindkét esetben a kitelepítéstől való félelem volt. 574 fővel indult útjára a szerelvény, ezúttal Németország szovjet megszállási zónájába. Szeptember 4-én egy újabb, kis létszámú, 84 fős csoport indult el. 1948-ban is voltak önként kitelepülők. Elsősorban olyanok jelentkeztek, akik a hadifogságból hazatérve már nem találták Bátaszéken a családjukat, vagy a szüleik után kívántak Németországba menni. A február 17-én indított szerelvényről két családot Nagydorogon a vonatról hozott vissza a mentesítő bizottság. Scharer József és Mihli György visszamehettek a régi házukba, de csak rövid időre. Március 3-án felszólítást kaptak, hogy másnapra ürítsék ki a házat felvidéki telepesek számára. Február 19-ig két szerelvény indult el, majd 24-én és 26-án újabb két szerelvény hagyta el Bátaszéket. Március 2-án még elindították a utolsó három vagont Bátaszékről, a februári négy szerelvénnyel együtt 1305 főt.

Betelepülők nagyobb számban március 20-án érkeztek utoljára a felvidéki Kismányáról. Áprilisban nagy riadalmat keltve ismét leltározók jelentek meg a községben, sokan újabb kitelepítéstől tartottak. Erre azonban már nem került sor.

Lezárult egy korszak. Befejeződött a kitelepítés és a felvidékiek elhelyezése, kicserélődött a lakosság fele. "Tolna megyéből majdnem 40.000 személyt telepítettek ki. Bátaszéket összesen 2392 főnek kellett elhagynia (51%). Ezen kívül a családjuktól el nem szakíthatóként 40 fő, eltartási nyilatkozat alapján 100 fő, orvosilag szállításképtelenként visszamaradt 190 fő. Ismeretlen helyen tartózkodott, megszökött, illetve meghalt 620 fő. Megillette a mentesség, illetve kivételezett 1400 fő, ebből vagyonilag korlátozás alá esett, de itthon maradt 373 fő. 1951. május 4-én Bátaszékről családegyesítés címén további 3 személy 35 kg-os személyes holmival kapott kitelepülési engedélyt."102

Három évig tartott az emlékekből kitörölhetetlen kitelepítés és az új honfoglalás. Bátaszék lakossága a népességcserével gyökeresen megváltozott. A Bátaszéken ingatlanhoz jutott új telepesek a következő megoszlást mutatják: 

 
család
személy
Helyi igénylő
171 
601 
Belföldi telepes
226
891
Bukovinai székely
149
636
Felvidéki telepes
186
588
Összesen
732
2716

A magyarországi német nemzetiségűek kitelepítésével évszázados termelési-emberi közegükből ragadtak ki százezreket. Sérült a térség munkaerő-állománya is és ezzel gazdasági és civilizációs teljesítőképessége. A kitelepítés óriási érvágás volt a magyarországi munkakultúrán is, "a kitelepített németekkel a legszínvonalasabban gazdálkodó dunántúli falvak mezőgazdasági ereje veszett el. Kiterjedt a kitelepítés a több nemzedéken át az iparban maradt hagyományos szakmunkásréteg egy részére, valamint a színvonalas kisiparosokra, kereskedőkre is."103

Bátaszék termelési kultúráját és szokásait meghatározó német nemzetiség kitelepítése (51%) a település bizonyos fokú hanyatlását eredményezi. "A község iparosrétege a háború utáni években alapvető változáson ment keresztül. Számszerű alakulását, az űzött ipar sokféleségét lényegesen befolyásolta a ki - és betelepítéskor végbement lakosságcsere. A 41 szakmában nyilvántartott 178 iparengedélyessel szemben számuk 19 szakmára és 31 iparengedélyre csökkent."104

Bátaszék kereskedő társadalma az iparosokéhoz hasonlóan alapvető változásokat élt meg 1945 után. A bátaszéki kereskedelemben jelentős szerepet betöltő zsidólakosság deportálása, majd a német lakosság jelentős részének kitelepítése folytán a község életéből kivált egy nagy hagyományokkal bíró réteg, néhány üzletágban elveszett a kereskedői tapasztalat.

1947-ben a paraszti árutermelés 26%-kal maradt el a háború előtti eredménytől. A háború utáni években visszaesett Bátaszék szőlőkultúrája. Korábban szépen gondozott területek maradtak megműveletlenül. A kitelepítéssel jelentős veszteség éri a szőlőműveléshez és bortermeléshez nemzedékek alatt felhalmozódott tudást és tapasztalatot. 1952-ig a szőlőterület 21%-kal csökkent. Jelentős károkat szenvedett a gyümölcsfaállomány 1946-tól 1948 végéig (46%). Bátaszékhez a megyei átlagot meghaladó nagyságú erdő tartozott (919 hold), ahol valóságos rablógazdálkodás folyt. Jelentős háborús veszteség érte a hazai állatállományt. Tolna megyében 50-60%-kal csökkent a számosállat, nagyjából ilyen arány mutatható ki Bátaszéken is. A szarvasmarha, a ló és a sertésmennyiség kb. a felére apadt.

Bátaszék lakosságának összetételére évszázadok óta a földművesek, a német nemzetiségűek és a római katolikusok többsége volt jellemző. (1941-ben 6684 római katolikus a lakosság 93,4%-a) A lakosságcserével megváltozott a katolikusok-protestánsok aránya, a reformátusok száma nőtt (a felvidékiek többsége református volt). A német ajkúak vagyonelkobzása, majd kitelepítése miatt elmaradtak az egyházi járandóságok (1947-ben 34%-a folyt be).

"Mária-lányok" jellegzetes helyi viseletben



Bátaszéken jól kiegészítették egymást a magyar és a német nyelvű népművelési hagyományok. Egyesületi formában működő körök, társaságok kínáltak lehetőséget színjátszásra, zenei és irodalmi programokra.

Ezek az egyletek - bár folytatni kívánták a munkát -, részben az 1945-49 közötti tiltások következtében, részben pedig a kitelepítés hatására tagságukat vesztve, lassan megszűntek.

A hatóságok a háborút követően számtalan, a németséget súlytó diszkriminatív intézkedést hoztak. Aki az 1941-es népszámlálásnál német nemzetiségűnek vallotta magát, nem kaphatott hadisegélyt. Bátaszéken 1949-ig 39 német nemzetiségű hadiözvegytől megvonták ezt a lehetőséget. A magyarországi németek legnagyobb része csak rendőri engedéllyel változtathatott lakóhelyet és 1945-ben elvesztette választójogát. "Az 1947-es választáskor a településen 2301 személy (45,9%) nem kapott szavazati jogot, többségük a kitelepítési listán szerepelt ... Rajk László belügyminiszter arra figyelmeztette a németlakta településeket, hogy a bizottságokba a választójogúak közül se válasszanak német nemzetiségűeket, mert a nagymérvű kitelepítés miatt nem várható tőlük tárgyilagosság és kellő ügybuzgalom."105 A politikai jogaik gyakorlásában korlátozott német ajkúak csak az 1949-es választásokon vehettek először részt.

Az 1949. évi népszámlálás során sokan féltek bevallani anyanyelvüket, még inkább nemzetiségüket. Német anyanyelvűnek az országban ekkor mindössze 22.455-en (0,2%), német nemzetiségűnek pedig csupán 2617-en (0,03%) vallották magukat. Az ekkor felvett adatok lényegében hűen mutatják a hazai németség háború utáni, ellentmondásokkal, megpróbáltatásokkal és feszültségekkel teli helyzetét.

"A kormány és a pártok a fasisztának bélyegzett német nemzetiséget nem is tekintették a kialakítandó nemzetiségpolitika tárgyának ...

A németség legelemibb anyanyelvi kulturális szükségleteinek nemhogy támogatására, de megtűrésére sem számíthatott ... Nemzetiségi létük rendkívül kritikussá vált.

Állampolgári jogaikat 1949-50-ben visszakapták ugyan a megmaradt németek, de elkobzott vagyonukat nem; szülőhelyeiken kisebbségbe kerültek a telepesekkel szemben, s megélhetés után nézve, nagymértékben szét is szóródtak."106

"1945 végén a Vallás és Közoktatási Minisztérium úgy szabályozta a nemzetiségiek anyanyelvi oktatását, hogy tíz szülő kérelme kellett a német nyelvű tanítás bevezetéséhez. Bátaszéken a német-magyar nyelvű vegyes oktatást a szülők nem kérelmezték. Egy évtizeddel a kitelepítések után, az MSZMP egy 1958-as határozata nyomán, az anyanyelv ápolására és kulturális hagyományok folytatására bíztató felhívást adott közre a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége. Bátaszékről olyan jelentés ment szövetség felé, hogy a községben egyelőre semmiféle német nyelvű kulturális tevékenység nem folyik."107

Fiatal lányok népviseletben


 
 
 
 


 
 




JEGYZETEK
 
 
 
  • 1. Dr.Pataki,1954.: 82.o.
  • 2. Andrásflavy, 1975.: 123.o.
  • 3. U.o. 123.o.
  • 4. U.o. 123.o.
  • 5. U.o. 123.o.
  • 6. Dr.Szilágyi, 1983.: 33.o.
  • 7. U.o. 34.o.
  • 8. U.o. 34.o.
  • 9. U.o. 34.o.
  • 10. U.o. 34.o.
  • 11. Hermann E., 1929.: 13.o.
  • 12. U.o. 14.o.
  • 13. U.o. 14.o.
  • 14. U.o. 15.o.
  • 15. U.o. 15.o.
  • 16. Dr.Szilágyi, 1983.: 44.o.
  • 17. U.o. 44.o.
  • 18. Hermann E., 1929.: 9.o.
  • 19. U.o. 17.o.
  • 20. Dr. Szilágyi, 1983.: 35.o.
  • 21. U.o. 37.o.
  • 22. U.o. 49.o.
  • 23. U.o. 46.o.
  • 24. U.o. 44.o.
  • 25. U.o. 49.o.
  • 26. J. Göbelt,1991.: Band I. 202.o.
  • 27. Hermann E., 1929.: 20.o.
  • 28. Dr.Szilágyi, 1983.: 58.o.
  • 29. U.o. 59. o.
  • 30. U.o. 59.o.
  • 31. Hermann E., 1929.: 15.o.
  • 32. U.o. 16.o.
  • 33. U.o. 21.o.
  • 34. U.o. 22.o.
  • 35. J.Göbelt, 1991.: Band I. 208.o.
  • 36. U.o. 202-206.o.
  • 37. Hermann E., 1929.: 18.o.
  • 38. Dr.Szilágyi, 1983.: 62.o.
  • 39. Andrásfalvy, 1975.: 125.o.
  • 40. U.o. 125.o.
  • 41. Hermann E.,1929.: 20.o.
  • 42. Andrásfalvy, 1975.: 125.o.
  • 43. Hermann E., 1929.: 21.o.
  • 44. U.o. 21.o.
  • 45. Andrásfalvy, 1975.: 125.o.
  • 46. U.o. 125.o.
  • 47. U.o. 125.o.
  • 48. Dr. Szilágyi, 1983.: 94.o.
  • 49. Andrásfalvy, 1992.: 27.o.
  • 50. Andrásfalvy, 1975.: 125-126.o.
  • 51. Dr. Szilágyi, 1983.: 110.o.
  • 52. ELTE, 1994.: 53.o.
  • 53. U.o. 53.o.
  • 54. U.o. 53.o.
  • 55. U.o. 54.o.
  • 56. M.K. 526.o.
  • 57. U.o. 526.o.
  • 58. ELTE, 1994.: 60.o.
  • 59. U.o. 54.o.
  • 60. M.K. 518.o.
  • 61. U.o. 443.o.
  • 62. ELTE, 1994.: 97.o.
  • 63. M.K. 467.o.
  • 64. ELTE, 1994.: 97.o.
  • 65. M.K. 467.o.
  • 66. ELTE, 1994.: 87.o.
  • 67. M.K. 482.o.
  • 68. U.o. 519.o.
  • 69. ELTE, 1994.: 87.o.
  • 70. M.K. 525.o.
  • 71. Sipter, 1983.: 74.o.
  • 72. Glatz, 1992.: 42.o.
  • 73. Bellér, 1981.: 162.o.
  • 74. U.o. 172.o.
  • 75. Tilkovszky, 1996.: 29.o.
  • 76. Kaczián, 1992.: 3.o.
  • 77. Juhász, 1992.: 10.o.
  • 78. Kaczián, 1992.: 7.o.
  • 79. U.o. 7.o.
  • 80. U.o. 9.o.
  • 81. U.o. 10.o.
  • 82. U.o. 13.o.
  • 83. M.K.: 630.o.
  • 84. Föglein, 1996.: 563.o.
  • 85. M.K.: 641.o.
  • 86. Kaczián, 1992.: 37.o.
  • 87. Tilkovszky, 1996.: 28.o.
  • 88. Kaczián, 1992.: 85.o.
  • 89. U.o. 37.o.
  • 90. U.o. 31.o.
  • 91. U.o. 14.o.
  • 92. U.o. 32.o.
  • 93. Tilkovszky, 1996.: 28.o.
  • 94. Kaczián, 1992.: 19.o.
  • 95. U.o. 17.o.
  • 96. U.o. 50.o.
  • 97. U.o. 49.o.
  • 98. Tilkovszky, 1996.: 29.o.
  • 99. Kaczián, 1992.: 39.o.
  • 100. U.o. 39.o.
  • 101. U.o. 43.o.
  • 102. U.o. 40.o.
  • 103. K.G.: 5.o.
  • 104. Kaczián, 1992.: 127.o.
  • 105. U.o. 61.o.
  • 106. Tilkovszky, 1996.: 29.o.
  • 107. Kaczián, 1992.: 149.o.

  •  

    Forrásmunkák
     
     

    Rövidítések
     
    Hermann E., 1929 Hermann Egyed: A bátaszéki németek és népdalaik

    Német philologiai dolgozatok, Budapest, 1929

    J.Göbelt, 1991 Johannes Göbelt: Bátaszék Band I.

    Bátaszék Band II.

    Andrásfalvy, 1975 Andrásfalvy Bertalan: Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig (Települések és népeik: Bátaszék)

    Tanulmányok Tolna megye történetéből VII.

    Tolna megyei Tanács Levéltára, Szekszárd, 1975

    Dr. Szilágyi, 1983 Dr. Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye 1710-1720

    Tanulmányok Tolna megye történetéből X.

    Tolna megyei Tanács Levéltára, Szekszárd, 1983

    Fényes, 1841 Fényes Elek: Magyarország Geographiája

    Dunántúli kerület II.kötet, 1841.

    Dr.Pataki, 1954 Dr.Pataki József: A Sárköz természeti földrajza (1954)
    Dóka Dóka Klára: Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720-21
    Tm.L. A Tolna megyei Levéltár adatai
    O.L.Jány Archívum Familiae Jány 1-6. csomó, Országos Levéltár
    Andrásfalvy, 1992 Andrásfalvy Bertalan: Német telepesek a 
    18. században, História 1992/3.
    ELTE, 1994 Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza

    ELTE Budapest, 1994

    Jog, 1996 Történelmünk a jogalkotás tükrében

    Gondolat, 1966

    M.K. A magyarok krónikája, Officina Nova
    Aubert, 1995 Aubert Antal: A kisebbségek és kutatásuk társadalomföldrajzi áttekintése, Pécs, 1995
    Sipter, 1983 Sipter Gézáné: A kézműipar és kisipar Tolna megyében 1920-1948, TML Szekszárd, 1983
    Dr. Erdős, 1983 Dr. Erdős Ferenc: Adatok Tolna megye tömegközlekedési hálózatának kialakulásáról

    TML Szekszárd, 1983

    Dr. Hajdú, 1983 Dr. Hajdú Zoltán: Tolna megye központi szerepkörű településeinek vonzáskörzet-rendszere az 1920-as években

    TML Szekszárd, 1983

    Bellér, 1981 Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története, Magvető Kiadó, Budapest, 1981
    Tilkovszky, 1996 Tilkovszky Loránd: Magyarország 1945 után

    História 1996/1

    Kaczián, 1992 Kaczián János: Bátaszék története 1944-1962

    Bátaszék monográfiája 4., 1992

    Juhász, 1992 Juhász Gyula: Magyar társadalom, 1941

    História 1992/2.

    Föglein, 1996 Föglein Gizella: A német nemzetiségűek kitelepítése, Élet és Tudomány 1996. május 3.
    K.G. 1996 K.G.: Konferencia a magyarországi németség kitelepítéséről, Köznevelés 1996/32.
    Statisztikai kiadványok  
    Népszámlálási adatok  
    Szóbeli forrásközlés  

     

    Mellékletek