Bátaszék környékén a legrégibb időktől megtalálható az emberi élet nyoma. Népek éltek itt, akiknek nyelvét, de még nevét sem ismerjük, csupán a földben hagyott jellegzetes eszközeiknek megmunkálásáról tudjuk, hogy kik voltak. A vaskortól már írásos emlékeink is vannak az itt élő népcsoportról, akiket keltáknak neveztek, s akik a környéken nagy telepeket hoztak létre (Báta-Öreghegy, Farkasd, Szekszárd). Őket az időszámítás környékén a rómaiak igázták le, s így környékünk is Pannónia provincia része lett. A barbár támadások kivédésére a rómaiak hadi utat építettek Óbudától Eszékig, melyet egész hosszában katonai telepekkel erősítettek meg. Tőlünk délre a legközelebbi erődítmény Lugio (Dunaszekcső), északra Ad Statuas (Várdomb) volt, s mivel az út a dombvonalat követte, a mai Bátaszék területe oldalról, töltéssel volt az úthoz kapcsolva. A közelben jelentős település vagy villa nyoma a mai Kövesd-puszta határában figyelhető meg. Az út nyomvonalát római mérföldmutatók jelölték, melyek közül kettő ma is a szekszárdi múzeumban látható. A római uralom felbomlása után a népvándorlás hullámaiban sorra követték egymást szarmaták, hunok, avarok, frankok, szlávok, de szilárd államot csak a 9. század végén megérkező magyarság tudott itt létrehozni Szent István király idején. Ennek a színes és régészeti anyagban oly gazdag kornak a tárgyi emlékei a Csanády gyűjteményben láthatók. (Bátaszék, Vörösmarty u. 1.)

A honfoglalás idején megjelenő magyarság a mai Bátaszék központjában hozta létre települését, mely Szent István idején keresztény hitre térve templomos hellyé is vált, temetője a mai Hősök tere alatt található. 1142-ben II. Géza király ciszterci szerzeteseket telepített le Széken az ausztriai Heiligenkreuzból, akik monostort építettek a régi falu helyén, s ezt Cikádornak nevezték el. A nép azonban a falut továbbra is Széknek hívta. A ciszterci apátság nem csak a település, hanem a környék életét is megváltoztatta. Ugyanis a cikádori apátok új gazdálkodási eljárásokat honosítottak meg, rendszeresen utaztak Franciaországba, eljártak pápák és királyok megbízásából. Az apátság gazdaságilag is jelentős központtá vált, amit az jelez a legvilágosabban, hogy még a pápa és a IV. lateráni zsinat is foglalkozott a cikádori ciszterciek szőlőfelvásárlásával és borügyleteivel.

A tatárjárás azonban egy csapásra véget vetett a virágzó monostori életnek. 1242 március elején ugyanis egy portyázó tatár csapat felgyújtotta és porig rombolta a monostort és a templomot. A pusztítás oly mértékű volt, hogy a ciszterciek száz évig sem tudták a helyreállítást befejezni. A monostorban ez időben is folyt szerzetesi élet, sőt a ciszterciek kisebb mértékű hiteles helyi tevékenységet is kifejtettek, de a helyreállítást csak akkor tudták elkezdeni, amikor 1347-ben és 1353-ban a bátmonostori Töttös család nagyobb összeggel dotálta az újjáépítést. Így sem tudták teljes nagyságában helyreállítani, s a templom rövidebb lett a tatárjárás előtti állapotnál. Ettől az időtől már jelentkeztek a monostorban a válság jelei. Egyre kevesebb szerzetes kérte felvételét a rendbe, az apátság működtetése és fenntartása is nehezebb lett, így a kegyúr, Zsigmond király a délvidékről a török elől menekülő bencés szerzeteseket telepített a cikádori monostorba, akik ezután a ciszterciektől való megkülönböztetés érdekében széki apátságnak nevezték magukat.

1419 őszén érkeztek meg a bencés szerzetesek, s ezzel új fejezet kezdődött Bátaszék történetében. Apátjuk Imre, a hatalmas Újlaki család tagja, nem csak a monostor helyzetét erősítette meg, de gazdasági téren is sokat köszönhet neki a környék. Bátaszék pl. az ő idején fejlődött mezővárossá, jelentős iparosréteg alakult ki, s lakosság számának növekedését mutatja, hogy új városrésszel gyarapodott; a korábbi Alsóvárosnak nevezett településmag mellett Szék-Felsővárossal. ez időben játszódott le a monostor közelében I. Ulászló és V. László király pártjai között a cikádori csata. Mátyás király idején az apátságot kormányzók irányították, akik közül ki kell emelni Debrentei Tamás zágrábi, majd nyitrai püspököt, aki hiteles helyi engedélyt is szerzett újra az itt élő bencés szerzeteseknek, de halála után Mátyás király 1478-ban egyesítette a széki apátság javadalmát a szomszédos bátai apátsággal, így a huzamos együttélés eredményeként kezdték Szék nevét Bátaszék alakban használni a 16. század elejétől. A békés belső fejlődésnek a török előrenyomulása vetett véget.

1529 nyarán Ibrahim pasa, mivel a székiek ellenálltak neki, az erődített helyet földig romboltatta. Buda elfoglalása után (1541) azonban a török a hadiút biztosítására palánkvárat épített ki, mely egy földvárból és a belső várból állt. A földvár falai vert földből készültek, s bizonyos pontjain kerek és négyszögletes tornyok álltak. Az egyik kerek torony pl. a könyvtár előtti járda alatt nyugszik, alig fél méternyire. A belső vár a megerősített középkori templom és monostor maradványa lehetett. A templom szentélyét és keresztházát Szulejmán szultán tiszteletére dzsámivá alakították, délkeleti részéhez minaretet építettek, míg a templom hajóit elfalazva, kis szobákra osztották, ahol a török helyőrség tanyázott. E dzsámi építészeti emléke az a török mosdómedence, amely ma a templom előcsarnokában látható. Maga a város a török kor elején kb. 100, a 17. század közepén 50 szegényes, deszka tetejű házból állt. A palánk mély és széles árokkal volt körül véve, melynek csapóhídját minden éjjel felvonták - tudjuk meg Evlia Cselebi híres török utazótól. A török helyőrség, mely főleg bosnyák martalócokból állt, aga parancsnoksága alatt élt a széki palánkban. A 17. századra a lakosság nagy mértékben megfogyott, főleg délszláv, bosnyák elemek maradtak meg a környéken, akik a felszabadító háborúk után is éltek, amikor a bécsi udvar parancsára a török várakat és palánkokat, köztük a bátaszékit is földig rombolták. Bátaszék ekkor a bátai apátsághoz tartozott, melynek címét a Habsburg uralkodók magyar főpapoknak adományozták. Közülük kiemelkedik a 17. század első felében élt Veresmarti Mihály, aki irodalmi művét Intő és tanító levél címmel e környék lakosainak ajánlotta.

A török kiűzése után a bátai apátságot Jány Jakab Ferdinánd olasz származású kapta meg, aki birtokai központjául Bátaszéket jelölte ki. Jány már az 1710-es évek elején foglalkozott a környék betelepítésével, mivel a török kivonulása után a vidék majdnem lakatlan maradt. Először szerbekkel próbálkozott, de ezek engedetlenek lévén, Jány Németországba küldött ügynököket telepesek verbuválására. 1718-ban kezdődött el a németek betelepítése, akik három évi adómentességet is kaptak. Helyreállította számukra a középkori templom szentélyét, s papot is küldött Bátaszékre. A telepítés nem csak Bátaszékre, hanem a környező apátsági birtokokra, Leperd, Dolinára, Furkóra, Kövesdre és Lajvérra is kiterjedt. A település fejlődése Jány 1727-ben bekövetkezett tragikus halála után is folyt, sőt az 1739-es nagy pestisjárvány sem tudta lassítani. Közben az új apát, Kollonich Zsigmond bécsi érsek a régi templomot átépíttette, s toronnyal látta el. Kollonich halála után 1751-től Mária Terézia a birtokot és Bátaszéket a bécsi Teréziánumi Akadémiának adományozta az ott nevelkedő magyar ifjak eltartására. A 18. század közepére Bátaszék jelentős mezővárossá fejlődött. Lakossága meghaladta a 2000-et, a németek mellett jelentős magyar és szerb népesség is élt a városban. A katolikusok mellett a szerbeknek is volt templomuk, s már ekkor külön tanítója volt a szerb gyerekeknek. E korból valók Bátaszék legszebb műemlékei, az Orbán-, a Kálvária-, és a Mária-kápolnák, a teréziánumi épületek közül az 1770-es években épült kastély (Városháza) a 18-19. század fordulóján készült számvevőség székháza (Tsz Iroda). A lakosság főleg mezőgazdasággal foglalkozott, de jelentős céhes iparral is számolhatunk a 18. század közepétől. Külön céhe volt Bátaszéken a fazekasoknak, ácsoknak, bádogosoknak, kőműveseknek, bognároknak, lakatosoknak, takácsoknak és a csizmadiáknak. bátaszéki céhes múlt értékes emléke az az 1848-ból származó céhzászló, amely ma az egyházművészeti kiállításon látható.

A mezőváros fejlődését az is mutatja, hogy lakossága tovább nőtt. A 18. század végére 3000-re emelkedett, a 19-20. század fordulóján elérte a 7000-et, s azóta alig változott. A 19. század legfontosabb eseménye az 1848-as forradalom és szabadságharc volt, melyben sokan támogatták a szabadság ügyét katonaként, nemzetőrként. Bátaszéken is alakult nemzetőr zászlóalj három századdal, s majdnem hatszázan szolgáltak benne (564 fő legénység, 33 fő tiszt) magyarok és németek vegyesen. 1849-ben amikor a Dunántúl a császáriak kezére került, osztrák helyőrséget helyeztek Bátaszékre.

Az 1860-as évek közepén egy tűzvészben a település nagy része megsemmisült, ám az újjáépítés gyorsan megtörtént. A fejlődés innen töretlen az I. világháborúig. 1866-ban a város távíróállomást kapott, 1871-73 között pedig megépült az első vasútvonal, a dombóvári. A 1890-es években összekötötték Bátaszéket Szekszárddal is, majd elkészült a pécsi, végül a bajai vonal és a dunai híd, így Bátaszék jelentős vasúti központtá vált. A bajai hidat 1908-ban adták át, s ekkor készült a mai pályaudvar épülete is.

A középkori monostortemplom helyén álló, többször átépített épület a 19. század közepére olyan rossz állapotba került, hogy 1842-ben már új templom építésének tervét vetették fel a bátaszékiek az itt tartózkodó püspöknek. Az 1870-es évek elején a Bátaszékre látogató Trefort Ágoston kultuszminiszter is támogatta az új templom építésére létrehozott alapot, ám az építkezés tényleges előkészítése csak az 1890-es évek közepén kezdődhetett meg. A terveket Hofhauser Antal budapesti műépítész készítette, majd a kivitelezés a templomtéren álló régi apátsági épületek lebontása után 1899. július 4-én kezdődött meg. Az alapárkokat szegedi kubikusok ásták, (a fontosabb helyeken 8-10 m mély az épület alapja) majd a falakat még ebben az évben ember magasságúra húzták fel, 1900-ban pedig tető alá került a templom. 1901. július 1-jére kész lett volna minden munkálat, ám statikai hibák miatt 1901 tavaszán a süttői kőből készült oszlopok repedezni kezdtek, s a templom összeomlásától lehetett tartani.

Lebontani ugyan nem kellett, de az oszlopokat kicserélték és újraboltozták a hatalmas teret, mely munkálatokkal 1902 májusára készültek el. Az ünnepélyes alapkőletétel 1901. július 21-én, a templom felszentelése 1903. október 4-én volt.

A templom neogótikus stílusban épült három hajóval, keresztházzal, tágas szentéllyel, északi oldalán kápolnával, a délin sekrestyével. Külső hosszúsága 62,28 m, szélessége 21,9 m. A kereszthajó hossza 31,9 m, a szentélyé 14,5 m. A főhajó magassága 15,8 m, a mellékhajóké 7,6 m. A torony 82,45 m magas, s 50 m magasságban, ahol a sisak kezdődik 32 mázsás kövek vannak elhelyezve. Építéséhez 2,5 millió közönséges és félmillió darab Eszterházi-féle falburkoló téglát használtak fel.

A templom stílszerű festését Blaskovits Bátori Mihály szabadkai festőművész műhelye végezte. A gazdag díszítésből a hiányzó bordák színgazdag plasztikai érzékeltetése érdemel figyelmet és a templom hat képsorozata, melyeket Krikler József festőművész készített. A szentélyben lévők: Krisztus levétele a keresztről, Asszonyok a feltámadt Krisztus sírjánál. A déli keresztház képei: Angyali üdvözlet, Jézus születése. Az északi keresztház képei: Jézus Péterrel a tengeren, Jézus a gyermekek barátja.

Az oltárok, a szószék és az orgona homlokzata Leivisch Róbert szombathelyi oltárépítő műhelyében készültek. Az egyes tárgyak tömör tölgyfából vannak, cirbolya faragással és dús aranyozással díszítve. A főoltáron Szűz Mária relief szobra, két oldalán Szent István és Szent László szobrai állnak. A főoltár érdekessége még a rajta látható négy domborművű faragás. Az oltármenza előlapján Jézus születése és feltámadása látható, a tabernákulum két oldalán Vajk megkeresztelkedése és Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. A főoltár fiatornyaiban az angyalok kilenc karát szimbolizáló angyalszobrok kaptak helyet.

A keresztházban egyik oldalon Páduai Szent Antal oltára áll, Szent Margit és Szent Erzsébet életnagyságú szobrával, a másik oldalon Szent József oltára, melyet Szent Imre és Gonzága Szent Alajos szobra díszít. Ezt az oltár is két dombormű ékesíti, az egyik az utolsó vacsorát, a másik a csodálatos kenyérszaporítást ábrázolja. A szószéken a négy evangélista szobra áll, csúcsán angyal.

A templom értékes üvegablakai Walter Gida üvegfestészetében készültek. A nyugati nagy rozetta az angyali karokat, közepén az orgonán játszó Cecíliát, a szentély ablakai Szent Flóriánt, Bálintot, Fábiánt és Sebestyént ábrázolják. A középső három üvegablak csúcsán a szentháromság személyeinek képeit helyezték el. Az északi keresztház ablakain Szent Mór, Borromei Szent Károly és Szent Rókus, a déli oldalon Nepomuki Szent János, Szent Orbán és Xavéri Szent Ferenc látható. Xavéri Szent Ferenc alakján a templomot építő Holndonner Ferenc prépost-plébános arcvonásai ismerhetők fel.

A középen álló vitrin a bátaszéki plébánia legrégibb könyveit tartalmazza, köztük Kollonich Zsigmond érsek-apát sajátkezű dedikálásával ellátott példányokat is. (Az első 1728-ból való.) Ezek a 18. századi könyv anyag legszebb példányai. Ugyancsak itt látható a lebontott régi templom szobrai közül Zakariás és Anna próféta asszony a főoltár építményéről, s Szent Borbála szobra, míg a népies ihletésű piéta a Mária kápolnából került a kiállításra. Figyelmet érdemel az a szép barokk kereszt is, amely ugyancsak a kápolnából származik.

Az ötövös tárgyak közül keresztek, kelyhek, ciboriumok, szentségtartók és ereklyetartók érdemelnek figyelmet, s ugyancsak itt látható a Kálvária kápolna néhány megmaradt berendezési tárgya. Érdekes és figyelemre méltó a népi vallásosság emlékeiből készült válogatás: képek, szobrok, a vallásosság kis tárgyai.

A szobrok alatt relief díszítés húzódik körbe. Az első az oltár fölött látható, s a keresztrefeszítést jeleníti meg. Krisztus a kereszten függ, a kereszt lábánál Mária Magdolna térdelő, Szent János és a Szűz álló alakja látható. A nyugati oldalon sírbolt-szerű üregben fekvő nőalak, Palermói Szent Rozália, fején rózsakoszorú, jobb kezében kereszt, bal karjával koponyára támaszkodik. A bolthajtás felett két kerubfej látható. A déli oldal képén felhőből házcsoportra villám csap le. A házak mellet római katona, Szent Donát áll, jobb kezében pálmaággal, s a felhők mögül fénysugarak hullanak a szent fejére. Jégverés, villámcsapás elleni patrónus, különösen bortermelő vidékeken tisztelik. A keleti oldalon lévő dombormű Nepomuki Szent János vértanúságát ábrázolja. Egy kőhíd alatt a folyóban fekszik a Szent teteme, kezében keresztet tart. A híd felett felhőben az Isten dicsőségének jelképe látható. A műemlékoszlop felújítása az 1990-es évek közepén kezdődött el.

1762. november 25-én Szentgotthárdi András bátaszéki kereskedő írásba foglalta, hogy kápolnát kíván építeni a Segítő Szent Szűz tiszteletére a temetőben és 400 Ft alapítványt is tesz a fenntartására. Ennek kamataiból évi 6 Ft-ot kapjon a plébános, aki havonta tetszés szerinti napon egy misét köteles mondani a kápolnában az alapítókért. Az alapítványt és a kápolna alapító levelét 1762. december 5-én hagyta jóvá az érseki helynök.

A kápolna téglából épült, figyelemre méltó építmény, hexagonális szentélylyel és huszártoronnyal, melyben egy harang van. Lapos mennyezettel látták el, de eredetileg festett volt, melyből két értékes falkép ma is látható a szentélyben, Nepomuki Szent Jánost és Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja. Szép barokk oltárán a passaui Mariahilf kegykép másolata látható, melyet barokk angyalok tartanak. Két mellékoltár képe későbbi. Az oltárt 1811. április 25-én Király József pécsi püspök szentelte fel.

Bátaszéken kívül, a Mohácsra vezető út mentén állt egy kis kápolna már a 18. század 30-as 40-es éveiben, melyet Thesz Bálint ősei építettek a Fájdalmas Szűz tiszteletére. Mellette kálvária is volt, mely három keresztből és három szoborból állt. 1762- május 13-án Thesz Bálint és testvérei egy kötelezvényt foglaltak írásba. Ebben elmondták, hogy az országút mellett álló Fájdalmas Szűz kápolna olyan kicsi, hogy csak a pap és a ministráns fért el benne, s mivel sárból és fonott falból épült, rossz állapotba került. Ezért a rokonokkal és szomszédokkal elhatározták, hogy szilárd anyagból egy nagyobbat építenek, annyi pénzük azonban nem volt, hogy alapítványt is tegyenek a fenntartására. Ezért megígérték, hogyha elkészül, gondot viselnek rá, mint ahogy ezt hű Mária tisztelő szüleik lelkükre kötötték. Úgy tűnik az építkezés ekkor már előrehaladott állapotban lehetett, mert 1762. június 1-jén az esztergomi érsek helynöke már a kápolna megáldására adott engedélyt, továbbá, hogy a kápolnában a nagyobb ünnepek kivételével egy misét lehet mondani. Az építkezés irányítója Viesl Antal volt. Az ünnepélyes megáldásra 1762. szeptember 3-án Fájdalmas Szűz ünnepén került sor. amikor Both plébános ünnepi misét is mondott benne.

Ezt követően hamarosan tovább bővítették és átépítették "Kálvária-hegy" formára. 1776-ban már megvolt a tornya, s ebben az évben tervezték a keresztek és szobrok felhelyezését az épület tetejére. Ezt követően nyerte el mai, végleges alakját, ugyanis 1811-ben azt olvassuk róla, hogy ez a kápolna a Kliegl család és a város lakóinak bőkezűségéből lett kálváriává átalakítva. Nyilván a Kliegl család ekkor építette ki családi sírboltját a kápolna keleti oldalán a sekrestye alatt.

A bátaszéki Kálvária kápolna feltűnően széles homlokzatú épület. Hármas tagolódása, három bejárata, a belső tér osztását tükrözi. Tetején járható terasz van, amelyre kétoldalt vezetnek fel a lépcsők. Itt áll a három szobor alakkal gazdagított kálvária jelenet három keresztje. A szobrok közül különösen kiemelkedik szépségével Mária Magdolna térdelő alakja. Innen közelíthető meg az alapformából kiugró háromszintes torony, melynek földszintjén egy fülkében az oszlophoz kötözött Krisztus szobra áll.

A kápolna a barokk építészet szép emléke, dongaboltozatos, huszártoronnyal ellátott épület. Főoltárán Szent Orbán barokk képe látható pápai öltözetben, kezében kék szőlőfürtöt tart. A kép mellett két későbbi szárnykép is látható, Mária Magdolnát és Szent Flóriánt ábrázolja. A kápolnát 1990-ben újították fel.

A Teréziánum az uradalmi központi igazgatás céljára 1770 körül építtette a Szabadság utca elején álló egyemeletes épületet. Barokk stílusban épült, hármas tagolású (2+3+2 ablakos) főhomlokzattal. Az ablakokat a középrészen eredetileg díszítések (stukkók) keretezték, sajnos ezeket az I. világháború utáni helyreállításnál leverték. Aránylag épen maradt fenn a barokk kapubejárat, tetején a földművelés és szőlőtermesztés szimbolikus szobraival. Külön figyelmet érdemel a szép lépcsőház és az emeletre vezető lépcsősor előtt álló kovácsoltvas barokk kapuzat, amely a maga nemében páratlan alkotás. Némely szoba lizénás díszítése is megmaradt. A múlt században hatalmas franciakert, szökőkúttal és szobrokkal tartozott hozzá.

A teréziánumi épületek közül művészi értékben ugyancsak kiemelkedik a Budai út elején álló, egyemeletes épület, mely eredetileg az uradalmi számvevőség központja volt, ma a Búzakalász Tsz központi épülete. Főhomlokzata ennek is hármas tagolású (2+3+2 ablakos), de már klasszicizáló stílusban fejezték be. A homlokzat kialakítás, tehát e befejezés időpontját a tervezője, a középrész ablakai fölött megörökítette 8-2-0, tehát 1820-ban készült el az épület.

Az uradalom többi épületei közül ki kell emelnünk a mai könyvtár épületét, melynek két utcai boltozott szobája eredeti szépségében maradt ránk. A 18. századi épület egyik termének mennyezetét díszítő stukkók is megmaradtak, egy harmadik szobájának pedig lizénás díszítése. Ugyancsak uradalmi épület volt, s a múlt században épült a mai posta és a mellette lévő magtárépület a századfordulón pedig a malom. Talán a legfiatalabb, de figyelemre méltó építmény a századfordulón eklektikus stílusban épült ma erdészeti székház, melynek homlokzati díszítését eredeti szépségében állították helyre.

A volt kántorház, ma üzletház helyén állt már a 18. század első felében a német iskola a német tanító háza, melyet 1815 körül bontottak le, s a helyére épült a mai főúttal párhuzamosan a későbbi kántorház, mely építészetileg is figyelemre méltó. Külső díszét a homlokzatán végigfutó lizénasor adja. Szomszédságában volt már a 18. században a magyar iskola is. (Hősök tere 3. számú ház helyén.)

A gyűjtemény két részből áll; régészeti és néprajzi anyagból. A több tízezer darabból álló régészeti anyag koronként rendszerezve tekinthető meg. Nagyobb egységei: az kőkorszak eszközhasználata, a lengyeli kultúra, a rézkor-bronzkor emlékei, a dunántúli mészbetétes edények népének kultúrája, vaskor; hallstatti kultúra és a kelták, római kor, végül környékünk középkori és török kori régészeti emlékei.

A másik két terem Bátaszék környékének néprajzi emlékeit, illetve a valaha itt virágzó kismesterségek emlékeit mutatja be. (Pl.: mézeskalácssütő, kékfestő, fazekas) Ezek közül külön figyelmet érdemel a vidék fazekasságának gazdag és színes anyagát bemutató kiállításrészlet.

Az 1848-as emlékmű és a templom közötti téren már a 11. században Szék falu plébániatemploma és temetője állt. Ezen a helyen építették fel a ciszterci szerzetesek a 12. század közepén háromhajós szerzetesi templomukat, mely a tatárjárás idején leégett és elpusztult. A cisztercieknek 1347 és 53 között sikerült újjáépíteniük, majd a 14. század végén ismét javították, s szentélyét is kibővítették keleti irányban. A török időkben ezt a szentélyt dzsámivá alakították, a templom nyugati részeit pedig elbontották és beépítették a palánk más részeibe. A templomhajó egyes részeit a martalóc katonaság fülkeszerűen leválasztotta, kályhát raktak bele és itt laktak.

A török kiűzése után egy ideig még az itt maradt délszláv népesség élt a templomban, majd az 1710-es években Jány apát kezdte meg a helyreállítást, aki a szentélyt újraboltozva, misézésre alkalmassá tette. Jány halála után Kollonich Zsigmond építtette át a templom hajóját úgy, hogy a középkori főhajó pillérközeit egyszerűen befalaztatta, így egy rendkívül hosszú csőszerű templomot kaptak, amely a vékony falak miatt állandóan repedezett. Kollonich tornyot is építtetett a templom nyugati bejárata elé, mely alatt egy szemöldökkövön az érsek címere látható és a felszentelés éve is olvasható volt. Az így elkészült templomot 1741-ben szentelte fel Berényi Zsigmond pécsi püspök. Később a templom déli oldalához a Kiegl család egy kápolnát és oratóriumot is emelt. Az egykori jegyzőkönyvek szerint a főoltár Szűz Mária, a mellékoltárok Szent Sebestyén és Nepomuki Szent János tiszteletére voltak szentelve. 1903-ban, amikor az új templom elkészült, a rossz állapotban lévő épületet lebontották, s anyagából készültek a lajvéri és kövesdi kápolnák. Berendezési és felszerelési tárgyaiból az egyházművészeti kiállításon látható néhány megmaradt darab.

Helyén eredetileg a ciszterci rend cikádori monostora állt, melyben a 15. században bencés szerzetesek is éltek. A török idején palánkká alakították, majd a romos épületegyüttes nyugati szárnyából építtetett magának Jány apát az 1710-es évek második felében egy egyemeletes kastélyt, mely a mai templom tornyának helyén állt, s valamivel kisebb volt, mint a jelenlegi városháza. Miután elkészült, Jány gyakran lejárt Bécsből, s 1727 októberében itt gyilkolták meg. A legenda úgy tudja, hogy egy szekcsői szerb férfi ölte meg, akit Jány bebörtönöztetett és megveretett, mert engedély nélkül makkoltatott az apátsági erdőben. Ezért éjjel bemászott a rezidenciára, ártalmatlanította az apát szelídített medvéjét, majd megölte az apátot és tetemét lefejezte. A vizsgálat aktáiból kitűnik, hogy a gyilkosságot egy 50-60 főnyi rác rablóbanda hajtotta végre, akik valósággal megostromolták a rezidenciát, megölték az apátot és az alkalmazottakat. Másnap reggel, amikor a megyei szolgabíró a helyszínre érkezett, még ott látta az apát holttestét, akinek fejét egy vékony bőrréteg tartotta össze a testtel. Azt írta: "oly szörnyű látvány volt, hogy a török tette volna, sem lehetett volna rémesebb".

A régi romok felhasználásával Kollonich Zsigmond a déli szárnyból az ispán részére házat és nagy gazdasági épületeket emeltetett. Ezek az épületek a mai templomkerítés déli szárnyával párhuzamosan álltak. A 19. században az uradalom bérbe adta ezeket, így később bérháznak, vagy utolsó bérlője után Spitzer-háznak is nevezték. 1899-ben az új templom munkálatainak megkezdése előtt a középkori eredetű épületeket lebontották.

A Zrínyi és a Szabadság utcák találkozásánál állt már a középkorban egy Szent Péter tiszteletére szentelt templom. Ez volt a középkori Bátaszék plébániatemploma. Ezt a templomot kezdték a török időkben itt letelepült rácok használni, majd a 18. század közepén barokk stílusban átépítették. Tornya a virágzó barokk legszebb emléke volt a környéken. Mivel a szerb lakosság az 1920-as évek elején elhagyta Bátaszéket, a templomot az 1960-as évek végén lebontották, berendezése a szentendrei ortodox múzeumba került. Bátaszék egy több száz éves műemlékkel lett szegényebb.

Reizer János bátaszéki polgár építtette 1822 körül a Szekszárd felé vezető út mentén. 1828-ban említik, hogy jó erős anyagból épült, cserépfedéssel, de nem miséznek benne. Úgy tűnik a család később sem feledkezett meg a kápolnáról, ugyanis 1867. január 8-án Reizer József 100 forint értékű alapítványt tett a kápolna fenntartására. Hosszú időn keresztül innen indultak a Mariazellbe zarándokló bátaszékiek és ide jöttek ki eléjük fogadásukra az itthon maradottak. A II. világháború után, mivel senki sem gondozta, a rossz, romladozó épületet 1967-ben lebontották. Ma mindössze egy kereszt jelzi a helyét a Szekszárd felé vezető út mentén a vasúti átjárónál.