Tartalom

A szóbeli érettségi vizsgával egyidőben harmadik alkalommal kezdődött meg a régészeti ásatás a templomkertben. Az augusztus 10-éig tartó feltáró munkában körülbelül ötven jelenlegi és régi diákunk vett részt, illetve néhány érdeklődő, nem iskolánkba járó tanuló is bekapcsolódott. Teljes egészében előkerült a cikádori apátsági templom, sikerült tisztázni az építési periódusokat, felszínre bukkantak a főhajó pillérsorát jelző maradványok s a templom nyugati lezáródása is. Dr. Valter Ilona régész nagyon elégedett volt diákjaink lelkiismeretes munkájával. Sajnos pénzhiány miatt most is vissza kellett temetni a romokat, és csak abban reménykedhetünk, hogy kedvezőbb pénzügyi helyzetben mód nyílik egy romkert kialakítására. Az ásatás anyagából összeállított kiállítást a polgármesteri hivatalban 1997. április 21-én nyitotta meg Sümegi József igazgató a Műemléki Világnap alkalmából. Ez a kis tárlat azóta is megtekinthető a városháza előcsarnokában.

Június végén július elején felvételiztek az érettségizettek. A továbbtanulásra jelentkezett 32 tanulóból 15-en tanulhattak szeptembertől tovább. A többiek sikertelensége a nem megfelelő felkészüléssel, illetve a rossz - a képességeiket, tudásukat meghaladó - választással magyarázható. Többen csak január-februárban döntöttek a továbbtanulás mellett, és a mai felvételikre három-négy hónap alatt nem lehet felkészülni. Kevesebb kudarc lenne akkor ha a diákok megszívlelnék a szaktanárok véleményét, ők ugyanis a tanulók érdekében ajánlanak alacsonyabb szintű főiskolát.

Augusztus 29-én volt a tankönyvosztás a harmadik és negyedik évfolyamnak, a könyvek többsége megérkezett a tanévnyitóig. A legnagyobb támogatásban a hagyományoknak megfelelően a hetedikesek, illetve az elsősök részesültek, mivel az ő tankönyveik ára meghaladta a 12 ezer forintot. A felsősök közül a legrászorultabbak csaknem valamennyi könyvüket ingyen kapták meg, és mások is részesültek egy-egy könyv erejéig támogatásban.

Augusztus 31-én a tanévnyitóval megkezdődött az 1996/97-es tanév, először indult hatosztályos képzés nálunk 29 tanulóval. A kilencediken 54-en, a tizediken 46-an, a tizenegyedik évfolyamon 53-an, a tizenkettediken 56-an, összesen 238-an voltak a diákok.

A tanulmányi versenyek sorát az Édes Anyanyelvünk verseny nyitotta meg, a megyei fordulóban a gimnazisták kategóriájában Szekeres Zsuzsanna második helyezett lett, így bejutott az országos döntőbe. Szeptember végéig lehetett az OKTV-re jelentkezni. Ezen a megmérettetésen 48 tanulónk vett részt. Matematikából Pásti László (11. B) dolgozatát lehetett továbbküldeni. A legjelentősebb eredményt Balogh Írisz, 12. A osztályos tanuló érte el oroszból, bejutott a 2. fordulóba és eredményéért megyei dicséretet kapott.

Szeptember 27-én rendeztük meg a nagy érdeklődéssel várt szecskabált az általános iskola ebédlőjében. A tizenkettedikesek ötletes feladatokat állítottak össze a szecskák részére, s mindhárom osztály önálló bemutatkozása nagy tetszést aratott.

Október első hetének szerdáján a történelem fakultációsok kis csapata Sümegi József vezetésével Esztergomba látogatott, ahol megtekintették a 1100. évforduló alkalmából rendezett, több ország múzeumának anyagából összeállított kiállítást.

Október 22-én volt a TDK ünnepélyes felolvasó ülése a Városháza nagytermében, majd a megemlékezés október 23-áról. Az iskolai ünnepélyt a 11-es tanulók (Balázs István, Fischer Csilla, Garajszki Margit, Garamszegi Zoltán, Kőfalvi Dóra, Kriszt Gábor, Nagy Matild) állították össze Prantner Béla segítségével. A városi ünnepségen a megemlékezést Sümegi József tartotta és verset mondott Fischer Csilla és Hargitai Réka.

Ebben a tanévben is folytatta sikersorozatát Csötönyi László és Farkas Melinda (12. A). Laci a Rákóczi Szövetség által szervezett Gloria Victis Szavalóversenyen 6. helyezett lett a 113 induló között. Az október 23-án Budapesten megtartott versenyen kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki és magyar versmondók is szerepeltek. Az első hat helyezett között három határon túli versenyző volt, így még nagyobb teljesítmény Laci 6. helyezése. Versmondása miatt külön levélben gratulált neki Lezsák Sándor, az MDF elnöke.

A Tolna megyében minden év novemberében megrendezett Illyés Gyula Szavalóversenyen végre sikerült az első helyen végeznie egy gézás versmondónak. Farkas Melinda aratott méltó sikert szép verstolmácsolásaiért.

Még a millecentenárium jegyében szerveztük meg november 30-án azt a pesti kirándulást, amikor a történelem iránt érdeklődő diákokkal közösen néztük meg az Országos Széchenyi Könyvtárban rendezett tárlatot. Erre a kiállításra idegenvezetőként dr. Valter Ilona régész kísért el bennünket. Eredetiben láthattuk a Halotti Beszédet, az Ómagyar Mária siralmat rejtő kódexet, a megmaradt Corvinák legszebbjeit és sok más értékes könyvet. Hóesés közepette sétáltunk körbe a Várban, s a Műemléki Felügyelőség várbeli központjába megleshettük a jáki templom restaurálásra ideszállított apostolszobrait. A vonat indulásáig megtekinthettük a Hadtörténeti Múzeumban A huszárság története című gazdag és nagyon érdekes kiállítást. A kirándulás résztvevői: Benke Ákos, Tölgyesi Márk, Borsányi Viktória, Kovács Krisztina, Wittendorfer Ildikó, Papp Laura, Gergely Nikolett, Topor Gergő, Máthé Dániel, Berg Viktor, Horváth János, Witt Andrea, Csabók Szilvia, Sebján Dominika, Horváth Emőke, Füstös Gábor, Kriszt Gábor, Gyenis Angéla, Nyul Anita, Bicskei Balázs, Telegdi Viktória és Szak Csilla.

A téli szünet után újult erővel fogtunk munkához. Január 17-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartottuk a szalagavatót. A tizenegyedikesek - Czita Tímea, Csabók Szilvia, Garamszegi Zoltán, Garajszki Margit, Hargitai Réka, Heronyányi Tünde, Horváth Emőke, Kőfalvi Dóra, Nagy Matild, Sebestyén Csilla, Sebestyén Szilvia, Szabó Boglárka, Tasi Ivett és Zsigovics Mária - szép műsort állítottak össze erre az alkalomra, nagy sikert aratott Kövecses Zsuzsa magánszáma. Az ünnepi pillanatok után kezdődött a szalagavató bál, s jó hangulatban mulatozott tanár és diák, tizenegyedikes és tizenkettedikes egyaránt. Olyan jól sikerült ez az összejövetel, hogy a diákok februárban újabb bált szerveztek. Sajnos addigra csökkent a lelkesedés, és a szervezők minden igyekezete ellenére kevesen jöttek össze ez alkalommal. Lelkesen fogadták ugyanakkor a bált hetedikesek, ők csaknem teljes létszámban itt voltak. Voltak akik komolyan vették, hogy jelmezben kell jönni. A jó hangulat kedvéért a tanárok közül is többen beöltöztek. A legnagyobb sikert az IFOR-katonának öltözött Tasi Ivett (11. A), a boszorkány ruhába és macskabőrbe bújt Németh Nikolett és Mezei Edina (7. o.), illetve a nőnek öltözött Kutas László aratta. Ötletes volt a három madárijesztő (Herendi Yvett, Molnár Zsuzsanna, Zaják Rita) jelmeze is. Reméljük jövőre nagyobb lesz az érdeklődés, s ez a rendezvény is hagyománnyá válik.

Január közepén és február elején volt a Kitaibel Pál Biológia Verseny, illetve az Arany Dániel Matematikai Verseny iskolai fordulója. Biológiából négyen indultak: Boros Tibor, Parti Olga, Németh Erika, Tóth Katalin. Közülük Németh Erika és Tóth Katalin jutott be a megyei fordulóba. Felkészítő tanáruk Neidhardtné Gyarmati Erzsébet volt. Az Arany Dániel versenyen tizen vettek részt, de nem értek el jelentősebb eredményt. A Gordiusz Matematikai Versenyen eredményesen szerepeltek a következő tanulók: Sebestyén Gábor és Hauwasser Péter (9. B), Ferencz József (10. B), Borsányi Viktória és Tölgyesi Márk (10. A), Molnár Roland (11. B) és Parti András (11. A). Korosztályában Molnár Roland megyei első, Parti András második helyezett lett. Roland képviselte megyénket az országos döntőben. A megyei matematikai szakkörben végzett munkája alapján Parti András nyolcadik lett. A nagyok mellett a "kicsik" közül Berg Viktor (7. o.) nevét kell megemlíteni, ő a megyei matematikai szakkör versenyén végzett a 4. helyen. A Teleki Pál Földrajz Versenyen Witt Andrea (7. o.) 21. helyezett lett. A Német Szép Kiejtési Versenyen Kindl Dóra (10. B) és Hargitai Réka (11. A) képviselte iskolánkat, Réka harmadik helyet ért el. Az MTV Repeta című műsorában meghirdetett matematikai feladatmegoldó versenybe Pásti László (11. B) kapcsolódott be. Teljesítménye alapján a több száz megoldást beküldő tanuló közül bejutott a döntőbe, ahol negyvenen szerepeltek. Itt a középmezőnyben végzett. A megyénkben hagyományosnak mondható Puskin Orosz nyelvi Versenyen kategóriájában Balogh Írisz (12. A) is a második, Trázer Éva (10. B) is a második helyen végzett. Írisz ugyanakkor első lett e verseny rajzpályázatán. Nem először bizonyította fantáziáját és kézügyességét.

Sportsikerek is születtek. A megyei középiskolások kosárlabda bajnokságán a lányok a negyedik helyen végeztek. A csapat tagjai: Bihari Annamária, Böröcz Anita (12. B), Gálosi Ildikó, Hambrik-Csorvásy Helga (11. B), Fero Andrea, Kalcsu Ivett (10. B), Kovács Krisztina (10. A), Kovács Ivett és Kunsztmann Nikoletta (9. A). A fiúk két kupán jeleskedtek, az I. Béla-kupán Szekszárdon, Baján a III. Béla-kupán negyedik helyen végeztek. Csapattagok: Balogh Péter, Bitner Gábor (12. A), Horváth Csaba, Jerger Róbert (11. B), Kiss Róbert (10. B), Gerőfi Péter, Finta András, Jánossy Csaba és Retkes András (9. B). Labdarúgóink ott voltak a Fenyő-kupán, a városi kispályás bajnokságon, ez utóbbin 9. helyen végeztek felnőtt csapatok között. Az általunk szervezett Gimi-kupán nyolc csapat között a harmadik helyen végeztek focistáink. A csapat tagjai: Balogh Péter, Bitner Gábor, Varga Mihály (12. A), Farkas András, Gál Attila (12. B), Kiss Máté (11. A), Horváth Csaba, Kiss Mihály (11. B), Braun Attila (10. B). Hozzájárult az eredményekhez Kutas László tanár úr is.

Februárban a végzősök közül egy kivételével mindenki jelentkezett érettségi vizsgára, de májusban az írásbelit még egy tanuló nem kezdhette meg, mivel mulasztásai miatt nem volt osztályozható. Ő augusztusban osztályozó vizsgát tehet, s vagy októberben, vagy jövő májusban érettségizhet. Ebben a tanévben is sokan jelentkeztek továbbtanulásra, a legtöbben pontbeszámítással szeretnének bejutni a választott intézménybe. Természetesen most is van jónéhány irreális elképzelés. A gépírás tantárgyat 14-en választották, a számítógépkezelői ismereteket hatan jelölték meg érettségi tárgyként, így egy elméleti tárggyal kevesebből kell vizsgázniuk. Jövőre erre nem lesz lehetőség, hiszen megszűnt a nagy óraszámú gyakorlati fakultáció, a jelenlegi tizenegyedikeseknek öt hagyományos tárgyból kellett számot adniuk.

A február 24-ei iskolanapot a tizedikesek -Benke Ákos, Gyenis Angéla, Nyul Anita, Telegdi Viktória, illetve Ferencz József, Németh Erika, Parti Olga, Schmidt Orsolya szervezték a két osztályfőnök közreműködésével. A vetélkedőt negyedik alkalommal nyerte meg a 12. A osztály. Este a hagyományos gálaműsorra került sor. A sokszínű, tartalmas műsorban az alábbi tanulók szerepeltek: Áhli Mariann, Adorján Viktória, Füle Mária, Győrfi Noémi, Horváth Anita, Máthé Dániel, Kemény András, Kubik Andrea, Kővágó Bettina, Mezei Edina, Molnár Judit, Németh Nikolett, Nagy Viktor, Ódor Katalin, Pénzes Andrea, Horváth János, Topor Gergő, Rigler Virág (7. o.); Balázs István, Czita Tímea, Csabók Szilvia, Garajszki Margit, Hargitai Réka, Horváth Emőke, Kőfalvi Dóra, Kövecses Zsuzsanna, Sebján Dominika, Sebestyén Szilvia, Zsigovics Mária, Nagy Matild, Parti András, Kiss Máté (11. A); Kriszt Gábor, Molnár Roland (11. B); Virág Antal (10. A); Németh Erika, Parti Olga, Schmidt Orsolya (10. B); Kecskeméti Eszter, Mayer Balázs, Wittendorfer Ildikó és Kovács Ivett (9. A); Hauwasser Péter, Bencze Adrián (9. B); Farkas Melinda, Csötönyi László (12. A); Hollenbach Anett. Az est házigazdája Katona Szilvia és Bitner Gábor volt. Nagyon kitettek magukért a hetedikesek, a lányok három műsorszámban is szerepeltek.

Március 8-án az iskolai fordulót követően rendeztük meg harmadik alkalommal megyei művelődéstörténeti versenyünket Zsigmond király és kora címmel. A színvonalas versenyen két iskola kivételével minden gimnázium részt vett. Az első és a második helyet iskolánk két csapata szerezte meg, a harmadik helyen a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium első csapata végzett.

Április 26-án, szombaton ismét koronázási menetnek és koronázásnak örvendhetett Bátaszék lakossága. Csaknem valamennyi tanuló beöltözött ezen a napon, ezért a menet nagyon impozáns volt. Az udvarmester szerepét Molnár Roland (11. B), az érseket Kriszt Gábor (11. B) alakította, mindketten komolyan játszották a szerepüket és hangosan, értelmesen mondták a szövegüket, így ezt a rossz akusztikájú tornacsarnokban is hallani lehetett. A koronázást követő fogadáson az idegen nyelvekben jeleskedő tanulók - Balogh Írisz, Braun Attila, Csabók Szilvia, Horváth Emőke, Kismődi Enikő, Kővágó Bettina, Pap Henriett, Péter Balázs, Rácz Judit, Sebestyén Szilvia, Trázer Éva - részesült jutalomba Eufrozina királynétól, és dicséretben részesültek a történelemből jeleskedők is.

Május 10-én ballagtak a végzősök. A harmadikosok búcsúbeszédét Csabók Szilvia mondta el, verssel köszönt el Nagy Matild, a ballagók nevében Csötönyi László búcsúzott, a műsorban rajta kívül a következő diákok szerepeltek: Farkas Melinda, Katona Szilvia, Nyéki Izabella, Rafa-Gyovai Dániel, Rácz Judit, Szép Tímea és Szikszai Erika. A Keresztély Gyula-díjon Csötönyi László, Balogh Írisz és a történész csapat (Mózes Eszter, Szekeres Zsuzsanna, Rafa-Gyovai Dániel) osztozott. Bitner József-díjban részesült Szép Tímea és Guszt Nelli. A Géza-plakettet a tantestület döntése értelmében a legtöbb dicsőséget arató tanuló, Csötönyi László kapta, őt az önkormányzat könyvjutalomba is részesítette. A versmondás területén aratott sikereiért Farkas Melinda kapott könyvjutalmat az iskolától, illetve Kismődi Enikő a földrajz tantárgyban elért eredményéért. Oklevelet az alábbi tanulók vehettek át egy-egy tantárgyban nyújtott teljesítményért, illetve a kitartó szorgalomért: Balogh Írisz, Guszt Nelli, Rácz Judit, Pasinszki Andrea, Somogyi Krisztina, Nagy Tünde, Hajdu Helga, Nyéki Izabella, Petróczki Andrea, Illés Szonja, Szikszai Erika. Sportmunkájáért Böröcz Anita és Bitner Gábor vett át oklevelet.

Hétfőn a magyarral megkezdődtek az írásbeli vizsgák. Az idei túl nehéz matematika feladatsor miatt több tanulónak szóbeliznie kell. A szóbeli vizsgák június 16-ával kezdődnek. Június 13-án ért véget a tanév. A legszebb tanulmányi eredményt a várakozásnak megfelelően a hetedikesek nyújtották. Az év tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy ez a képzési forma beváltja a hozzá fűzött reményeket. Alátámasztja ezt a sok szép bizonyítvány. A “kicsik” jól beilleszkedtek az iskola légkörébe, részt vettek a versenyeken és az iskola hagyományos rendezvényein.

Bátaszék környékén a legrégibb időktől megtalálható az emberi élet nyoma. Népek éltek itt, akiknek nyelvét, de még nevét sem ismerjük, csupán a földben hagyott jellegzetes eszközeiknek megmunkálásáról tudjuk, hogy kik voltak. A vaskortól már írásos emlékeink is vannak az itt élő népcsoportról, akiket keltáknak neveztek, s akik a környéken nagy telepeket hoztak létre (Báta-Öreghegy, Farkasd, Szekszárd). Őket az időszámítás környékén a rómaiak igázták le, s így környékünk is Pannónia provincia része lett. A barbár támadások kivédésére a rómaiak hadi utat építettek Óbudától Eszékig, melyet egész hosszában katonai telepekkel erősítettek meg. Tőlünk délre a legközelebbi erődítmény Lugio (Dunaszekcső), északra Ad Statuas (Várdomb) volt, s mivel az út a dombvonalat követte, a mai Bátaszék területe oldalról, töltéssel volt az úthoz kapcsolva. A közelben jelentős település vagy villa nyoma a mai Kövesd-puszta határában figyelhető meg. Az út nyomvonalát római mérföldmutatók jelölték, melyek közül kettő ma is a szekszárdi múzeumban látható. A római uralom felbomlása után a népvándorlás hullámaiban sorra követték egymást szarmaták, hunok, avarok, frankok, szlávok, de szilárd államot csak a 9. század végén megérkező magyarság tudott itt létrehozni Szent István király idején. Ennek a színes és régészeti anyagban oly gazdag kornak a tárgyi emlékei a Csanády gyűjteményben láthatók. (Bátaszék, Vörösmarty u. 1.)

A honfoglalás idején megjelenő magyarság a mai Bátaszék központjában hozta létre települését, mely Szent István idején keresztény hitre térve templomos hellyé is vált, temetője a mai Hősök tere alatt található. 1142-ben II. Géza király ciszterci szerzeteseket telepített le Széken az ausztriai Heiligenkreuzból, akik monostort építettek a régi falu helyén, s ezt Cikádornak nevezték el. A nép azonban a falut továbbra is Széknek hívta. A ciszterci apátság nem csak a település, hanem a környék életét is megváltoztatta. Ugyanis a cikádori apátok új gazdálkodási eljárásokat honosítottak meg, rendszeresen utaztak Franciaországba, eljártak pápák és királyok megbízásából. Az apátság gazdaságilag is jelentős központtá vált, amit az jelez a legvilágosabban, hogy még a pápa és a IV. lateráni zsinat is foglalkozott a cikádori ciszterciek szőlőfelvásárlásával és borügyleteivel.

A tatárjárás azonban egy csapásra véget vetett a virágzó monostori életnek. 1242 március elején ugyanis egy portyázó tatár csapat felgyújtotta és porig rombolta a monostort és a templomot. A pusztítás oly mértékű volt, hogy a ciszterciek száz évig sem tudták a helyreállítást befejezni. A monostorban ez időben is folyt szerzetesi élet, sőt a ciszterciek kisebb mértékű hiteles helyi tevékenységet is kifejtettek, de a helyreállítást csak akkor tudták elkezdeni, amikor 1347-ben és 1353-ban a bátmonostori Töttös család nagyobb összeggel dotálta az újjáépítést. Így sem tudták teljes nagyságában helyreállítani, s a templom rövidebb lett a tatárjárás előtti állapotnál. Ettől az időtől már jelentkeztek a monostorban a válság jelei. Egyre kevesebb szerzetes kérte felvételét a rendbe, az apátság működtetése és fenntartása is nehezebb lett, így a kegyúr, Zsigmond király a délvidékről a török elől menekülő bencés szerzeteseket telepített a cikádori monostorba, akik ezután a ciszterciektől való megkülönböztetés érdekében széki apátságnak nevezték magukat.

1419 őszén érkeztek meg a bencés szerzetesek, s ezzel új fejezet kezdődött Bátaszék történetében. Apátjuk Imre, a hatalmas Újlaki család tagja, nem csak a monostor helyzetét erősítette meg, de gazdasági téren is sokat köszönhet neki a környék. Bátaszék pl. az ő idején fejlődött mezővárossá, jelentős iparosréteg alakult ki, s lakosság számának növekedését mutatja, hogy új városrésszel gyarapodott; a korábbi Alsóvárosnak nevezett településmag mellett Szék-Felsővárossal. ez időben játszódott le a monostor közelében I. Ulászló és V. László király pártjai között a cikádori csata. Mátyás király idején az apátságot kormányzók irányították, akik közül ki kell emelni Debrentei Tamás zágrábi, majd nyitrai püspököt, aki hiteles helyi engedélyt is szerzett újra az itt élő bencés szerzeteseknek, de halála után Mátyás király 1478-ban egyesítette a széki apátság javadalmát a szomszédos bátai apátsággal, így a huzamos együttélés eredményeként kezdték Szék nevét Bátaszék alakban használni a 16. század elejétől. A békés belső fejlődésnek a török előrenyomulása vetett véget.

1529 nyarán Ibrahim pasa, mivel a székiek ellenálltak neki, az erődített helyet földig romboltatta. Buda elfoglalása után (1541) azonban a török a hadiút biztosítására palánkvárat épített ki, mely egy földvárból és a belső várból állt. A földvár falai vert földből készültek, s bizonyos pontjain kerek és négyszögletes tornyok álltak. Az egyik kerek torony pl. a könyvtár előtti járda alatt nyugszik, alig fél méternyire. A belső vár a megerősített középkori templom és monostor maradványa lehetett. A templom szentélyét és keresztházát Szulejmán szultán tiszteletére dzsámivá alakították, délkeleti részéhez minaretet építettek, míg a templom hajóit elfalazva, kis szobákra osztották, ahol a török helyőrség tanyázott. E dzsámi építészeti emléke az a török mosdómedence, amely ma a templom előcsarnokában látható. Maga a város a török kor elején kb. 100, a 17. század közepén 50 szegényes, deszka tetejű házból állt. A palánk mély és széles árokkal volt körül véve, melynek csapóhídját minden éjjel felvonták - tudjuk meg Evlia Cselebi híres török utazótól. A török helyőrség, mely főleg bosnyák martalócokból állt, aga parancsnoksága alatt élt a széki palánkban. A 17. századra a lakosság nagy mértékben megfogyott, főleg délszláv, bosnyák elemek maradtak meg a környéken, akik a felszabadító háborúk után is éltek, amikor a bécsi udvar parancsára a török várakat és palánkokat, köztük a bátaszékit is földig rombolták. Bátaszék ekkor a bátai apátsághoz tartozott, melynek címét a Habsburg uralkodók magyar főpapoknak adományozták. Közülük kiemelkedik a 17. század első felében élt Veresmarti Mihály, aki irodalmi művét Intő és tanító levél címmel e környék lakosainak ajánlotta.

A török kiűzése után a bátai apátságot Jány Jakab Ferdinánd olasz származású kapta meg, aki birtokai központjául Bátaszéket jelölte ki. Jány már az 1710-es évek elején foglalkozott a környék betelepítésével, mivel a török kivonulása után a vidék majdnem lakatlan maradt. Először szerbekkel próbálkozott, de ezek engedetlenek lévén, Jány Németországba küldött ügynököket telepesek verbuválására. 1718-ban kezdődött el a németek betelepítése, akik három évi adómentességet is kaptak. Helyreállította számukra a középkori templom szentélyét, s papot is küldött Bátaszékre. A telepítés nem csak Bátaszékre, hanem a környező apátsági birtokokra, Leperd, Dolinára, Furkóra, Kövesdre és Lajvérra is kiterjedt. A település fejlődése Jány 1727-ben bekövetkezett tragikus halála után is folyt, sőt az 1739-es nagy pestisjárvány sem tudta lassítani. Közben az új apát, Kollonich Zsigmond bécsi érsek a régi templomot átépíttette, s toronnyal látta el. Kollonich halála után 1751-től Mária Terézia a birtokot és Bátaszéket a bécsi Teréziánumi Akadémiának adományozta az ott nevelkedő magyar ifjak eltartására. A 18. század közepére Bátaszék jelentős mezővárossá fejlődött. Lakossága meghaladta a 2000-et, a németek mellett jelentős magyar és szerb népesség is élt a városban. A katolikusok mellett a szerbeknek is volt templomuk, s már ekkor külön tanítója volt a szerb gyerekeknek. E korból valók Bátaszék legszebb műemlékei, az Orbán-, a Kálvária-, és a Mária-kápolnák, a teréziánumi épületek közül az 1770-es években épült kastély (Városháza) a 18-19. század fordulóján készült számvevőség székháza (Tsz Iroda). A lakosság főleg mezőgazdasággal foglalkozott, de jelentős céhes iparral is számolhatunk a 18. század közepétől. Külön céhe volt Bátaszéken a fazekasoknak, ácsoknak, bádogosoknak, kőműveseknek, bognároknak, lakatosoknak, takácsoknak és a csizmadiáknak. bátaszéki céhes múlt értékes emléke az az 1848-ból származó céhzászló, amely ma az egyházművészeti kiállításon látható.

A mezőváros fejlődését az is mutatja, hogy lakossága tovább nőtt. A 18. század végére 3000-re emelkedett, a 19-20. század fordulóján elérte a 7000-et, s azóta alig változott. A 19. század legfontosabb eseménye az 1848-as forradalom és szabadságharc volt, melyben sokan támogatták a szabadság ügyét katonaként, nemzetőrként. Bátaszéken is alakult nemzetőr zászlóalj három századdal, s majdnem hatszázan szolgáltak benne (564 fő legénység, 33 fő tiszt) magyarok és németek vegyesen. 1849-ben amikor a Dunántúl a császáriak kezére került, osztrák helyőrséget helyeztek Bátaszékre.

Az 1860-as évek közepén egy tűzvészben a település nagy része megsemmisült, ám az újjáépítés gyorsan megtörtént. A fejlődés innen töretlen az I. világháborúig. 1866-ban a város távíróállomást kapott, 1871-73 között pedig megépült az első vasútvonal, a dombóvári. A 1890-es években összekötötték Bátaszéket Szekszárddal is, majd elkészült a pécsi, végül a bajai vonal és a dunai híd, így Bátaszék jelentős vasúti központtá vált. A bajai hidat 1908-ban adták át, s ekkor készült a mai pályaudvar épülete is.

A középkori monostortemplom helyén álló, többször átépített épület a 19. század közepére olyan rossz állapotba került, hogy 1842-ben már új templom építésének tervét vetették fel a bátaszékiek az itt tartózkodó püspöknek. Az 1870-es évek elején a Bátaszékre látogató Trefort Ágoston kultuszminiszter is támogatta az új templom építésére létrehozott alapot, ám az építkezés tényleges előkészítése csak az 1890-es évek közepén kezdődhetett meg. A terveket Hofhauser Antal budapesti műépítész készítette, majd a kivitelezés a templomtéren álló régi apátsági épületek lebontása után 1899. július 4-én kezdődött meg. Az alapárkokat szegedi kubikusok ásták, (a fontosabb helyeken 8-10 m mély az épület alapja) majd a falakat még ebben az évben ember magasságúra húzták fel, 1900-ban pedig tető alá került a templom. 1901. július 1-jére kész lett volna minden munkálat, ám statikai hibák miatt 1901 tavaszán a süttői kőből készült oszlopok repedezni kezdtek, s a templom összeomlásától lehetett tartani.

Lebontani ugyan nem kellett, de az oszlopokat kicserélték és újraboltozták a hatalmas teret, mely munkálatokkal 1902 májusára készültek el. Az ünnepélyes alapkőletétel 1901. július 21-én, a templom felszentelése 1903. október 4-én volt.

A templom neogótikus stílusban épült három hajóval, keresztházzal, tágas szentéllyel, északi oldalán kápolnával, a délin sekrestyével. Külső hosszúsága 62,28 m, szélessége 21,9 m. A kereszthajó hossza 31,9 m, a szentélyé 14,5 m. A főhajó magassága 15,8 m, a mellékhajóké 7,6 m. A torony 82,45 m magas, s 50 m magasságban, ahol a sisak kezdődik 32 mázsás kövek vannak elhelyezve. Építéséhez 2,5 millió közönséges és félmillió darab Eszterházi-féle falburkoló téglát használtak fel.

A templom stílszerű festését Blaskovits Bátori Mihály szabadkai festőművész műhelye végezte. A gazdag díszítésből a hiányzó bordák színgazdag plasztikai érzékeltetése érdemel figyelmet és a templom hat képsorozata, melyeket Krikler József festőművész készített. A szentélyben lévők: Krisztus levétele a keresztről, Asszonyok a feltámadt Krisztus sírjánál. A déli keresztház képei: Angyali üdvözlet, Jézus születése. Az északi keresztház képei: Jézus Péterrel a tengeren, Jézus a gyermekek barátja.

Az oltárok, a szószék és az orgona homlokzata Leivisch Róbert szombathelyi oltárépítő műhelyében készültek. Az egyes tárgyak tömör tölgyfából vannak, cirbolya faragással és dús aranyozással díszítve. A főoltáron Szűz Mária relief szobra, két oldalán Szent István és Szent László szobrai állnak. A főoltár érdekessége még a rajta látható négy domborművű faragás. Az oltármenza előlapján Jézus születése és feltámadása látható, a tabernákulum két oldalán Vajk megkeresztelkedése és Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. A főoltár fiatornyaiban az angyalok kilenc karát szimbolizáló angyalszobrok kaptak helyet.

A keresztházban egyik oldalon Páduai Szent Antal oltára áll, Szent Margit és Szent Erzsébet életnagyságú szobrával, a másik oldalon Szent József oltára, melyet Szent Imre és Gonzága Szent Alajos szobra díszít. Ezt az oltár is két dombormű ékesíti, az egyik az utolsó vacsorát, a másik a csodálatos kenyérszaporítást ábrázolja. A szószéken a négy evangélista szobra áll, csúcsán angyal.

A templom értékes üvegablakai Walter Gida üvegfestészetében készültek. A nyugati nagy rozetta az angyali karokat, közepén az orgonán játszó Cecíliát, a szentély ablakai Szent Flóriánt, Bálintot, Fábiánt és Sebestyént ábrázolják. A középső három üvegablak csúcsán a szentháromság személyeinek képeit helyezték el. Az északi keresztház ablakain Szent Mór, Borromei Szent Károly és Szent Rókus, a déli oldalon Nepomuki Szent János, Szent Orbán és Xavéri Szent Ferenc látható. Xavéri Szent Ferenc alakján a templomot építő Holndonner Ferenc prépost-plébános arcvonásai ismerhetők fel.

A középen álló vitrin a bátaszéki plébánia legrégibb könyveit tartalmazza, köztük Kollonich Zsigmond érsek-apát sajátkezű dedikálásával ellátott példányokat is. (Az első 1728-ból való.) Ezek a 18. századi könyv anyag legszebb példányai. Ugyancsak itt látható a lebontott régi templom szobrai közül Zakariás és Anna próféta asszony a főoltár építményéről, s Szent Borbála szobra, míg a népies ihletésű piéta a Mária kápolnából került a kiállításra. Figyelmet érdemel az a szép barokk kereszt is, amely ugyancsak a kápolnából származik.

Az ötövös tárgyak közül keresztek, kelyhek, ciboriumok, szentségtartók és ereklyetartók érdemelnek figyelmet, s ugyancsak itt látható a Kálvária kápolna néhány megmaradt berendezési tárgya. Érdekes és figyelemre méltó a népi vallásosság emlékeiből készült válogatás: képek, szobrok, a vallásosság kis tárgyai.

A szobrok alatt relief díszítés húzódik körbe. Az első az oltár fölött látható, s a keresztrefeszítést jeleníti meg. Krisztus a kereszten függ, a kereszt lábánál Mária Magdolna térdelő, Szent János és a Szűz álló alakja látható. A nyugati oldalon sírbolt-szerű üregben fekvő nőalak, Palermói Szent Rozália, fején rózsakoszorú, jobb kezében kereszt, bal karjával koponyára támaszkodik. A bolthajtás felett két kerubfej látható. A déli oldal képén felhőből házcsoportra villám csap le. A házak mellet római katona, Szent Donát áll, jobb kezében pálmaággal, s a felhők mögül fénysugarak hullanak a szent fejére. Jégverés, villámcsapás elleni patrónus, különösen bortermelő vidékeken tisztelik. A keleti oldalon lévő dombormű Nepomuki Szent János vértanúságát ábrázolja. Egy kőhíd alatt a folyóban fekszik a Szent teteme, kezében keresztet tart. A híd felett felhőben az Isten dicsőségének jelképe látható. A műemlékoszlop felújítása az 1990-es évek közepén kezdődött el.

1762. november 25-én Szentgotthárdi András bátaszéki kereskedő írásba foglalta, hogy kápolnát kíván építeni a Segítő Szent Szűz tiszteletére a temetőben és 400 Ft alapítványt is tesz a fenntartására. Ennek kamataiból évi 6 Ft-ot kapjon a plébános, aki havonta tetszés szerinti napon egy misét köteles mondani a kápolnában az alapítókért. Az alapítványt és a kápolna alapító levelét 1762. december 5-én hagyta jóvá az érseki helynök.

A kápolna téglából épült, figyelemre méltó építmény, hexagonális szentélylyel és huszártoronnyal, melyben egy harang van. Lapos mennyezettel látták el, de eredetileg festett volt, melyből két értékes falkép ma is látható a szentélyben, Nepomuki Szent Jánost és Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja. Szép barokk oltárán a passaui Mariahilf kegykép másolata látható, melyet barokk angyalok tartanak. Két mellékoltár képe későbbi. Az oltárt 1811. április 25-én Király József pécsi püspök szentelte fel.

Bátaszéken kívül, a Mohácsra vezető út mentén állt egy kis kápolna már a 18. század 30-as 40-es éveiben, melyet Thesz Bálint ősei építettek a Fájdalmas Szűz tiszteletére. Mellette kálvária is volt, mely három keresztből és három szoborból állt. 1762- május 13-án Thesz Bálint és testvérei egy kötelezvényt foglaltak írásba. Ebben elmondták, hogy az országút mellett álló Fájdalmas Szűz kápolna olyan kicsi, hogy csak a pap és a ministráns fért el benne, s mivel sárból és fonott falból épült, rossz állapotba került. Ezért a rokonokkal és szomszédokkal elhatározták, hogy szilárd anyagból egy nagyobbat építenek, annyi pénzük azonban nem volt, hogy alapítványt is tegyenek a fenntartására. Ezért megígérték, hogyha elkészül, gondot viselnek rá, mint ahogy ezt hű Mária tisztelő szüleik lelkükre kötötték. Úgy tűnik az építkezés ekkor már előrehaladott állapotban lehetett, mert 1762. június 1-jén az esztergomi érsek helynöke már a kápolna megáldására adott engedélyt, továbbá, hogy a kápolnában a nagyobb ünnepek kivételével egy misét lehet mondani. Az építkezés irányítója Viesl Antal volt. Az ünnepélyes megáldásra 1762. szeptember 3-án Fájdalmas Szűz ünnepén került sor. amikor Both plébános ünnepi misét is mondott benne.

Ezt követően hamarosan tovább bővítették és átépítették "Kálvária-hegy" formára. 1776-ban már megvolt a tornya, s ebben az évben tervezték a keresztek és szobrok felhelyezését az épület tetejére. Ezt követően nyerte el mai, végleges alakját, ugyanis 1811-ben azt olvassuk róla, hogy ez a kápolna a Kliegl család és a város lakóinak bőkezűségéből lett kálváriává átalakítva. Nyilván a Kliegl család ekkor építette ki családi sírboltját a kápolna keleti oldalán a sekrestye alatt.

A bátaszéki Kálvária kápolna feltűnően széles homlokzatú épület. Hármas tagolódása, három bejárata, a belső tér osztását tükrözi. Tetején járható terasz van, amelyre kétoldalt vezetnek fel a lépcsők. Itt áll a három szobor alakkal gazdagított kálvária jelenet három keresztje. A szobrok közül különösen kiemelkedik szépségével Mária Magdolna térdelő alakja. Innen közelíthető meg az alapformából kiugró háromszintes torony, melynek földszintjén egy fülkében az oszlophoz kötözött Krisztus szobra áll.

A kápolna a barokk építészet szép emléke, dongaboltozatos, huszártoronnyal ellátott épület. Főoltárán Szent Orbán barokk képe látható pápai öltözetben, kezében kék szőlőfürtöt tart. A kép mellett két későbbi szárnykép is látható, Mária Magdolnát és Szent Flóriánt ábrázolja. A kápolnát 1990-ben újították fel.

A Teréziánum az uradalmi központi igazgatás céljára 1770 körül építtette a Szabadság utca elején álló egyemeletes épületet. Barokk stílusban épült, hármas tagolású (2+3+2 ablakos) főhomlokzattal. Az ablakokat a középrészen eredetileg díszítések (stukkók) keretezték, sajnos ezeket az I. világháború utáni helyreállításnál leverték. Aránylag épen maradt fenn a barokk kapubejárat, tetején a földművelés és szőlőtermesztés szimbolikus szobraival. Külön figyelmet érdemel a szép lépcsőház és az emeletre vezető lépcsősor előtt álló kovácsoltvas barokk kapuzat, amely a maga nemében páratlan alkotás. Némely szoba lizénás díszítése is megmaradt. A múlt században hatalmas franciakert, szökőkúttal és szobrokkal tartozott hozzá.

A teréziánumi épületek közül művészi értékben ugyancsak kiemelkedik a Budai út elején álló, egyemeletes épület, mely eredetileg az uradalmi számvevőség központja volt, ma a Búzakalász Tsz központi épülete. Főhomlokzata ennek is hármas tagolású (2+3+2 ablakos), de már klasszicizáló stílusban fejezték be. A homlokzat kialakítás, tehát e befejezés időpontját a tervezője, a középrész ablakai fölött megörökítette 8-2-0, tehát 1820-ban készült el az épület.

Az uradalom többi épületei közül ki kell emelnünk a mai könyvtár épületét, melynek két utcai boltozott szobája eredeti szépségében maradt ránk. A 18. századi épület egyik termének mennyezetét díszítő stukkók is megmaradtak, egy harmadik szobájának pedig lizénás díszítése. Ugyancsak uradalmi épület volt, s a múlt században épült a mai posta és a mellette lévő magtárépület a századfordulón pedig a malom. Talán a legfiatalabb, de figyelemre méltó építmény a századfordulón eklektikus stílusban épült ma erdészeti székház, melynek homlokzati díszítését eredeti szépségében állították helyre.

A volt kántorház, ma üzletház helyén állt már a 18. század első felében a német iskola a német tanító háza, melyet 1815 körül bontottak le, s a helyére épült a mai főúttal párhuzamosan a későbbi kántorház, mely építészetileg is figyelemre méltó. Külső díszét a homlokzatán végigfutó lizénasor adja. Szomszédságában volt már a 18. században a magyar iskola is. (Hősök tere 3. számú ház helyén.)

A gyűjtemény két részből áll; régészeti és néprajzi anyagból. A több tízezer darabból álló régészeti anyag koronként rendszerezve tekinthető meg. Nagyobb egységei: az kőkorszak eszközhasználata, a lengyeli kultúra, a rézkor-bronzkor emlékei, a dunántúli mészbetétes edények népének kultúrája, vaskor; hallstatti kultúra és a kelták, római kor, végül környékünk középkori és török kori régészeti emlékei.

A másik két terem Bátaszék környékének néprajzi emlékeit, illetve a valaha itt virágzó kismesterségek emlékeit mutatja be. (Pl.: mézeskalácssütő, kékfestő, fazekas) Ezek közül külön figyelmet érdemel a vidék fazekasságának gazdag és színes anyagát bemutató kiállításrészlet.

Az 1848-as emlékmű és a templom közötti téren már a 11. században Szék falu plébániatemploma és temetője állt. Ezen a helyen építették fel a ciszterci szerzetesek a 12. század közepén háromhajós szerzetesi templomukat, mely a tatárjárás idején leégett és elpusztult. A cisztercieknek 1347 és 53 között sikerült újjáépíteniük, majd a 14. század végén ismét javították, s szentélyét is kibővítették keleti irányban. A török időkben ezt a szentélyt dzsámivá alakították, a templom nyugati részeit pedig elbontották és beépítették a palánk más részeibe. A templomhajó egyes részeit a martalóc katonaság fülkeszerűen leválasztotta, kályhát raktak bele és itt laktak.

A török kiűzése után egy ideig még az itt maradt délszláv népesség élt a templomban, majd az 1710-es években Jány apát kezdte meg a helyreállítást, aki a szentélyt újraboltozva, misézésre alkalmassá tette. Jány halála után Kollonich Zsigmond építtette át a templom hajóját úgy, hogy a középkori főhajó pillérközeit egyszerűen befalaztatta, így egy rendkívül hosszú csőszerű templomot kaptak, amely a vékony falak miatt állandóan repedezett. Kollonich tornyot is építtetett a templom nyugati bejárata elé, mely alatt egy szemöldökkövön az érsek címere látható és a felszentelés éve is olvasható volt. Az így elkészült templomot 1741-ben szentelte fel Berényi Zsigmond pécsi püspök. Később a templom déli oldalához a Kiegl család egy kápolnát és oratóriumot is emelt. Az egykori jegyzőkönyvek szerint a főoltár Szűz Mária, a mellékoltárok Szent Sebestyén és Nepomuki Szent János tiszteletére voltak szentelve. 1903-ban, amikor az új templom elkészült, a rossz állapotban lévő épületet lebontották, s anyagából készültek a lajvéri és kövesdi kápolnák. Berendezési és felszerelési tárgyaiból az egyházművészeti kiállításon látható néhány megmaradt darab.

Helyén eredetileg a ciszterci rend cikádori monostora állt, melyben a 15. században bencés szerzetesek is éltek. A török idején palánkká alakították, majd a romos épületegyüttes nyugati szárnyából építtetett magának Jány apát az 1710-es évek második felében egy egyemeletes kastélyt, mely a mai templom tornyának helyén állt, s valamivel kisebb volt, mint a jelenlegi városháza. Miután elkészült, Jány gyakran lejárt Bécsből, s 1727 októberében itt gyilkolták meg. A legenda úgy tudja, hogy egy szekcsői szerb férfi ölte meg, akit Jány bebörtönöztetett és megveretett, mert engedély nélkül makkoltatott az apátsági erdőben. Ezért éjjel bemászott a rezidenciára, ártalmatlanította az apát szelídített medvéjét, majd megölte az apátot és tetemét lefejezte. A vizsgálat aktáiból kitűnik, hogy a gyilkosságot egy 50-60 főnyi rác rablóbanda hajtotta végre, akik valósággal megostromolták a rezidenciát, megölték az apátot és az alkalmazottakat. Másnap reggel, amikor a megyei szolgabíró a helyszínre érkezett, még ott látta az apát holttestét, akinek fejét egy vékony bőrréteg tartotta össze a testtel. Azt írta: "oly szörnyű látvány volt, hogy a török tette volna, sem lehetett volna rémesebb".

A régi romok felhasználásával Kollonich Zsigmond a déli szárnyból az ispán részére házat és nagy gazdasági épületeket emeltetett. Ezek az épületek a mai templomkerítés déli szárnyával párhuzamosan álltak. A 19. században az uradalom bérbe adta ezeket, így később bérháznak, vagy utolsó bérlője után Spitzer-háznak is nevezték. 1899-ben az új templom munkálatainak megkezdése előtt a középkori eredetű épületeket lebontották.

A Zrínyi és a Szabadság utcák találkozásánál állt már a középkorban egy Szent Péter tiszteletére szentelt templom. Ez volt a középkori Bátaszék plébániatemploma. Ezt a templomot kezdték a török időkben itt letelepült rácok használni, majd a 18. század közepén barokk stílusban átépítették. Tornya a virágzó barokk legszebb emléke volt a környéken. Mivel a szerb lakosság az 1920-as évek elején elhagyta Bátaszéket, a templomot az 1960-as évek végén lebontották, berendezése a szentendrei ortodox múzeumba került. Bátaszék egy több száz éves műemlékkel lett szegényebb.

Reizer János bátaszéki polgár építtette 1822 körül a Szekszárd felé vezető út mentén. 1828-ban említik, hogy jó erős anyagból épült, cserépfedéssel, de nem miséznek benne. Úgy tűnik a család később sem feledkezett meg a kápolnáról, ugyanis 1867. január 8-án Reizer József 100 forint értékű alapítványt tett a kápolna fenntartására. Hosszú időn keresztül innen indultak a Mariazellbe zarándokló bátaszékiek és ide jöttek ki eléjük fogadásukra az itthon maradottak. A II. világháború után, mivel senki sem gondozta, a rossz, romladozó épületet 1967-ben lebontották. Ma mindössze egy kereszt jelzi a helyét a Szekszárd felé vezető út mentén a vasúti átjárónál.

A középkori kelmefestők elsősorban városokban és kolostorokban működtek, különféle posztók, vásznak színezésével foglalkozva. A különböző műhelyek létesítéséhez jelentős tőkebefektetésre volt szükség, hiszen külön épület kellett hozzá. A kifőzés és a színes festések helyisége volt az ún. "fekete konyha", a mintázást is külön helyiségben szokták végezni, a festés a "küpaszobában" folyt le, a szárítás udvari állványzatot kívánt, végül a mángorláshoz legalább 10-12 méter hosszú színt kellett építeni. Természetesen a lakóház telkére épült a műhely. Az évszázadok folyamán fennállt műhelyeket mint festőházakat ismerték s nevük napjainkig megmaradt.

A munkába vett vásznakat ki kellett főzni, hogy a szövésnél vagy kikészítésnél használt keményítő anyagot, a nem kívánt szennyeződéseket eltávolítsák. Szódás vízben kb. másfél óráig főzték az anyagot. A gyári végárun kifőzés közben megjelölték a keményítős, gyári appretúrás oldatát, nehogy erre mintázzanak. A kifőzött végeket vagy darabokat a fekete konyha közepén álló kb. 400 literes fakádban tiszta vízben kiöblítették. Öblítés után a szárítóra került a vászon. A szárító rendszerint az udvar közepén lábakon állt, vagy az épület homlokzatára volt erősítve, erkélyes rácsozat, erről lógatták le a végeket. A módosabb műhelyekben a magas kocsiszín padlását is berácsozták, hogy esős időben is tudjanak szárogatni, ezt "fedett szárítónak" nevezték. A századforduló körül már több vidéki műhely rendelkezett gőzgéppel vagy kazánházzal, ennek segítségével ún. téli szárítókat rendeztek be. Ezekben gőzfűtésű csőhálózat biztosította a szárításhoz szükséges meleget, ezzel megszűnt a kékfestés idényjellege, télen-nyáron zavartalanul folyt a munka.

Keményítés: A mintázásra szánt végeket kifőzés és öblítés után egy gyenge búza-, kukorica- vagy burgonyakeményítőn húzták át a fekete konyha üstjében. A keményítőben jól átnyomkodott véget az üst fölött lévő, falból 80-90 cm-re kiálló rúdra dobták fel, majd egy fa- vagy csontkarikán áthúzva kipréselték a felesleges keményítőt. Ezután került az anyag a szárítóra. A fagyok beállta után már nem lehetett a szabadban szárítani, mert a keményítő elszíneződött: ez különösen a festett árun látszott meg, ahogy a festők mondták: "leszürkül a keményítő". Ezért novembertől-márciusig szünetelt az ilyen munka. A műhelyek télen kevesebb munkást, legényt alkalmaztak, ezek is elsősorban mintázással töltötték idejüket. A száraz végeket leszedték és a mángorlóba vitték. A mángorló egy erős gerendára épített "asztalalapzatból" és a rajta keményfa görgőkön mozgó hatalmas ládából, a "szekrényből" állott. E 4-6 méter hosszú, kb. két és fél méter magas, másfél méter széles alkotmány közel százmázsányi kő terhével végezte a vásznak simítását, mángorlását. Működéséhez egy lóhajtású járgányszerkezetre volt szükség, hozzákapcsolódó, a láda fölött áthaladó főtengellyel. E súlyos szerkezetet általában ló hajtotta, de volt, hogy az üzletmenet visszaesése miatt nem lóval, hanem emberi erővel hajtották körbe a járgányt. A mángorló alapépítménye az asztal. Általában vastag gerendákból építették a lapját és erre néhol vaslemezeket erősítettek, hogy teljesen sima felületet nyerjenek a mángorláshoz. Fontos kelléke volt még a görgő, az áruhenger. Ez egy esztergályozott keményfa henger. Az ún. felsodrószékre helyezve hajtották fel rá a vég vásznat, majd egy takaróruhával beburkolták. A mángorló többnyire döngölt agyagpadló vagy téglával lerakott helyiség volt, itt törték, őrölték a különböző vegyszereket. A mintázáshoz használt fedőanyag a "pap", amely más-más összetételben készült. A fehér minta nyeréséhez az ún. "állandó papot" használták. Több hónapra elegendő mennyiséget főztek s nyirkos, hűvös helyen tárolták, hogy ne szikkadjon ki és ne romoljon meg. A mintázáshoz, tarkázáshoz használt helyiségben állt a tarkázóasztal, mellette a "sasi" és mögötte a mintaállvány. A "sasi" egy 60x60 cm nagyságú láda benne sűrű keményítő. Ebben kenik fel a mintázáshoz használt "papot". Mintázáskor az asztal lapjára terítik a vásznat, kétszer, háromszor rámérik a mintafa szélességét megjelölik az asztal két végénél. A mintázást először a teljes mintákkal végzik a húzott vonal fölött. Ezután következik a vonal alatt maradt terület. Egy asztalnyi terület mintázása után a vászon végét a mennyezet gerendáira szögelt léceken vezetik át és húzzák fel száradni. Száradás után összeszedik az anyagot, így nem kenődik el a minta. A mintázás igen nagy gyakorlatot kívánt. Az apró, ritka mintás formákkal óvatosan, érzéssel kellett bánni. Több helyről ismerjük az erős munkához szükséges tarkázókalapácsot, amely rövid nyelű, esztergályozott keményfa a közepébe fúrt lyukba öntött ólomnehezékkel. Különös figyelmet kívánt a mintázás több színű virág esetében. Az előnyomást ritkább, apróbb elemekből álló mintafával végezték s ezt követte a nagyobb foltfelületek kiegészítő vagy passzer-formával való nyomása. A kiegészítő mintáknak pontosan kellett illeszkedniük az elsőként lenyomott kontúrokhoz. Volt a mintázásnak egy ennél is nehezebb módja: a treffe tarkázás. Egy kendőt mindkét oldalán azonos mintával kellett szegélyezni, rá bordűrt nyomni, de úgy, hogy a minták pontosan szembetalálkozzanak egymással, ne legyen elcsúszás. A megszáradt mintázott végek a festőszobába a "küpaszobába" kerültek. Itt legkevesebb két festőmedence állt vagy helyezkedett el a földbe süllyesztve. A festőkádak rendkívül vízálló vörösfenyőből voltak építve. A festéshez szükséges indigó előkészítését serfolásnak nevezzük. A kimosott tiszta festőmedencét megtöltik vízzel, meszet, vasgálicot öntenek hozzá majd felkeverik, állni hagyják törzskupát is adnak hozzá. Festés előtt felkeverik a medencét. Az erős mozgatástól habos lesz a medence felülete, amit gondosan leszednek nehogy légbuborék tapadjon a festendő vászonra s foltot hagyjon rajta. A medencék felett kerek ráfok lógnak csigaszerkezeten. A régi ráfok fából készültek csak az utolsó 80-90 évben terjedtek el a vasból készült korongráfok, majd a csillagráfok. A csillagráfnak alsó és felső ráfja van egy csavarmentes tengelyen. A ráfok között csigavonalban akasztják a vászon két szélét a kampókba. A csavarmenettel kifeszíthető a vászon s megvan a rétegek között a 2-3 cm távolság. Az előkészített anyagot a medencébe engedik, hogy a folyadék jól ellepje. 20-30 percig hagyják festődni a kelmét, majd felhúzzák a levegőre. A fehér anyag sárgás, zöldes színben emelkedik ki a medencéből, majd sötétedik s világoskékre változik. Itt oxidációs folyamat játszódik le az oldott indigó és a levegő érintkezése következtében. A ráfról lelógó vászon rétegei közé egy ujjnyi vastag pálcával nyúlnak be, hűtik, serkentik a színeződést. Vigyázni kell azonban, nehogy leverjék a fedőmasszát, mert akkor ott is színeződik az anyag. A víztaszító és szigetelőanyagokból levő "pap" alatt festetlen marad a vászon. Általában 3-4-5 húzás után megfordítják az anyagot úgy, hogy ami felülre volt akasztva az kerül alulra. Lecsorgás után viszik az ún. meszes vásznat a szárítóra. Száradás után a "fekete konyhába" kerül az áru savazásra. A "papot", fedőanyagot lemaratják a vászonról. Szépen eltűnnek a virágok, mintázat. Kétszeri tiszta vizes öblítés után ismét a szárítóra kerül az anyag. Ezt követi a keményítés. Az utolsó szárításból már a mángorlóba viszik a végeket. A felsodrószéken hengerekre sodort végeken háromszor-négyszer járatják meg a mángorlót, majd leszedik őket és szélességükben kettéhajtva újból felsodorják a hengerre. A további mángorlásnál már a szembefordított belső oldalon fényes, habos felület képződik az anyag súrlódása következtében. A habosság nagyobb mértékét azzal érik el, hogy a keményítőbe egy kis faggyút, vagy sztearint főznek. Olyan fényesre válik tőle a mintás felület, mint a tükör. Csak úgy ragyog, ropog a kötény, szoknya.

A kékfestés idényjellegű volt, a holtszezon a fehér vásznak mintázásával, vagy mintakészítéssel telt el, hogy azután a tavasz beköszöntével újabb mintákkal, nagyobb választékkal és nagyobb mennyiséggel jelenhessenek meg az első vásárokon. Finom vésőkészletre volt szükség, amellyel az egyenes és a szögletes sarkokat éppúgy tisztára véshették, mint az évelődő vagy félkör alakú mintarészeket. Az ún. ültetőkkel verik be az előrajzolt falapba a megfelelő idomokat, vékony lemezeket. A mintákat először hártyapapíron tervezik meg, majd másolópapírral a mintafa teljes felületére átrajzolják a mintatervet és belakkozzák, hogy kivitelezés közben ne mosódjon el a rajzolat. A tervrajz alapján kiszámítható, hogy milyen idomból körülbelül mennyire van szükség. Az ún. ültetőrudacskába fúrt lyukba dugnak be egy kis éles drótot, majd fémkalapáccsal ütögetve a fába verik. A beültetett minta felületét homokkővel, majd habkővel csiszolják vízszintesre. A hibákat ültetőrudacskák segítségével könnyen lehet helyesbíteni. A mintafa hátlapján félköríves bevágásokkal fogantyút alakítanak ki, hogy munka közben biztos fogás essék rajta. Több szín nyomására kiegészítő dúcokat alkalmaztak. Kivitelezéskor a kész előnyomó lenyomatát másolták rá a passzer falapjára, s ezt követte a második minta bejelölése, így aztán illeszkedési hibák nem adódhattak.

A kékfestett kelmének a népi ruházkodásból való fokozatos kiszorulása, illetve a kisipari készítményeknek gyári anyagokkal történt felcserélése halódásra jutatta a mesterséget, ebből pedig az következett, hogy a kisiparágnak több évtizede nincs utánpótlása. Ezért ha a még dolgozó mesterek is abbahagyják a munkát, eltűnik a hazánkban egy több évszázados múltú iparág, mint annyi sok más régi mesterség az utóbbi időben. Néprajzi szempontból is szükséges a kékfestő mesterség vizsgálata, mert a népi ruházkodás egyik fontos alapanyagát állította elő. Bátaszéken a századunk végéig működött festőüzem, mely földrajzi fekvésénél fogva, fontos szerepet töltött be a magyar és nemzetiségi összetételű környék lakosságainak festőruha ellátásában.

Stengel János tanulóéveit Bonyhádon, Deckert Henriknél töltötte, ezt követően Tolnán Prelleréknél volt az első munkahelye, majd Mohácson Pacsaynál, Dunaföldváron Bán Jánosnál, Kiskőrösön Figura Dánielnél, Pesten a Filatori Textilgyárban s mindenütt tapasztalatokkal gazdagodott. A régi szokásoknak megfelelően vándorlásra nem csak a régi céhes hagyományok szinte kötelező ereje, a továbbélő gyakorlata űzte társaival együtt. Hozzájárult ehhez az is, hogy hosszabb időre sehol sem kaptak munkát. Tavasz kezdetétől a tél beálltáig dolgoztak. Ezalatt a mester műhelyében kaptak szállást, kosztot és megállapodás szerinti hetibért, de télen a mesterek csak néhány bevált, állandó idősebb munkás eltartásáról voltak hajlandók gondoskodni. Rajtuk kívül csak a vándor kékfestő legényeket foglalkoztatták: mintákat javítottak és újakat készítettek élelemért, szállásért, pálinkáért. A vándorlásnak meg volt az a haszna, hogy a fiatal segéd sokat látott, alaposan megismerte a mesterségét különböző műhelyekben, és ha később önállósította magát hasznosítani tudta ezeket a szakmai tapasztalatokat. Ilyen évek voltak ezek a bonyhádi Deckert Henriknél, aki hat fővel dolgozott: három festősegéd és három segédmunkással. Önállósítása során Stengel mesternek is sok nehézséggel kellett megküzdenie.

Bátaszéken 1934-től kezdett el dolgozni s ezt hivatalosan is bizonyítja az 1934-ben kiállított Községi Bizonyítvány. Stengel János Bátaszéken az Erzsébet utca 5. szám alatt lakik s műhelye lakóháza végében található, ami ma már azonban nem működik. A munkafolyamat három helyiségben történt. A kifőzés és a színes festékek helyisége volt az ún. "fekete konyha". A másik a tarkázó szoba (mesterrel), melyben egy 2,5 m x l m-es tarkázó asztal és a sasi van elhelyezve, az utóbbi a türkiz-zöld színű mintázó gép tárolására szolgált. A harmadik helyiség a "kipaszoba", melyben 2 kipa (3 méter mély és 1,5 méter átmérőjű henger alakú betonkád) 2 ráf (kerek- és csillagráf) kipakavaró, valamint a mángorló található. A munkafolyamat leírása után a többszínű festő előállításáról és egy speciális fekete festőkötény anyagának készítéséről szeretnék szólni.

Kétszer-kék: sötétkék alapon a minta világoskék. Ezt úgy nyerték, hogy a tarkázás előtt három-négy cugot adtak az anyagnak, ezt blendolásnak (előfestésnek) nevezték. Ezáltal az anyag világoskékre színeződött, s csak ezután tarkázták. A blendolást rendszerint fuksz-kipában végezték, amiben a már kihasznált, megsűrűsödött indigófesték állott. Ezt igyekeztek még kiszívatni amíg lehetett és tarkázás előtti előfestésre így megfelelő volt. A forró faggyús keményítőbe metilviolettet tettek, ami megtörte a vöröses színt, így a minta élénk liláskék, püspöklila árnyalatú lett. A többi munkafázis a már leírt eljárással történt. A kétszer-kék mintát Stengel szerint szerették az Alföldön, Baja környékén, de legjobban Kiskunfélegyháza és Kecskemét környékén ment.

Sárga és zöld minta: kétszeri mintázást igényelt. Először fehér anyagra mintáztak a fehér pappal, majd gyenge vagy fukszkipán három-négy cugot adtak az anyagnak. Megszárították és világoskék alapra újból tarkázták, de most már más mintájával, ún. "passz" mintával (a két mintafa alakított ki együtt egy összefüggő tetszetős mintát). Ezután következett a jóra festés: 16-18 cugra. Ezután megszárították, 24 óráig utána krómkális fürdőben áztatták, sósavas fürdőben jól kimosták. A fehér alapra mintázás adta a sárga színű, a világoskék alapra történő mintázás pedig a zöld színű mintát. A többszínű mintát nemzetiségi vidékeken kedvelték, a Bácskában, Baja, Kalocsa, Kiskőrös környékén élő németek, valamint a bátaszéki németajkú lakosság. A helyi németajkú lakosság kitelepítésével a kereslet eziránt igen megcsappant.

Sajnos ma már nem él a kékfestő foglalkozás Bátaszéken, ennek már csak szép emlékeit őrizhetjük meg. Néhány érdekes tárgyi emlék ma a Csanády Gyűjteményben látható, így ha valakit igazán érdekel ez a foglalkozás, az megtekintheti ott a Stengel bácsitól származó érdekes darabokat, melyek között: 3 db kézimintafa, 3 db bordürminta, 1db kisméretű cégérkendő, 1db indigóval festett kékfestő abrosz,1 db indantrénos nagy abrosz, 1 db indantrénos abrosz, 1 db többszínnyomással készült abrosz, 1 db mintakönyv, 1 db késztermékeket szállító láda, 1 db tintartó található.

Az immár több mint két éves diákkörünk igen eredményes évet hagyott maga után. A kutatás továbbra is két szekcióban folyt. A pártoló tagok száma sajnos valamelyest csökkent, de azért a meglévőknek köszönjük a támogatását. Ám örömmel nyugtázhatjuk, hogy az aktív tagok száma igen csak megnőtt, ez persze nagyrészt a hatosztályos gimnázium elsőseinek lelkes részvételének köszönhető. Személyi változásról csak annyit, hogy az elnöki tisztet továbbra is Tölgyesi Márk 10. A osztályos tanuló tölti be, s mellé titkárt választottunk Parti Olga 10. B osztályos tanuló személyében, akit a szervezési feladatok elvégzésével bíztunk meg. Munkánkat éves munkaterv alapján végeztük. Céljaink nagy része megvalósult, szekciónként a következő programokat valósítottuk meg:

A már hagyományossá vált művelődéstörténeti versenyen, az általános iskolák fordulóján a következő sikerek születtek. Első lett a Mohács Belvárosi Általános Iskola csapata és a második, illetve a harmadik helyezést a mohácsi Széchenyi Általános Iskola szerezte meg, tőlük mindössze egy ponttal maradt le a negyedik helyezett Decsi Általános Iskola. A középiskolai kategóriában a házi versenyről két csapat jutott tovább a megyei fordulóra, ahol iskolánk tanulói vitték el a pálmát. A házi verseny győztesei: 1. Kern András, Bicskei Balázs, Tölgyesi Márk; 2. Kabók Éva, Kovács Krisztina, Borsányi Viktória. Az ezt követő megyei fordulón: 1. Kovács Krisztina, Kabók Éva, Borsányi Viktória; 2. Csabók Szilvia, Kern András, Bicskei Balázs; 3. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélium Gimnázium csapata. Az idén is folytatódott a Fejezetek Bátaszék régmúltjából című előadássorozat, melyet Sümegi József igazgató előadásában hallhattunk.

A Pannonhalmi Gimnázium által hirdetett országos versenyen is részt vett gimnáziumunk nyolc tanulója, mely két csapatot alkotott. Az egyik csapat: Kovács Krisztina, Kabók Éva, Bicskei Balázs, Tölgyesi Márk, a másik csapat: Simlacsik Erika, Kovács Brigitta, Borsányi Viktória, Benke Ákos. A versenyt "Adj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak!" címmel hirdették meg, a témája az Árpád-kor volt, első fordulójában egy pályaművet kellett leadni. A második forduló egy zárt helyi dolgozat megírása volt. A két forduló összesített pontjaival lehetett bejutni az országos döntőbe, amelyen tíz magyar és öt határontúli csapat vehetett részt. Ide sajnos már nem jutottunk el.

• Varga Mihály (12. a) Barátaink és ellenségeink a baktériumok;
• Guszt Nelli (12. a) Barátaink és ellenségeink a baktériumok - részletesebben a tej feldolgozásáról;
• Várda Attila (12. b) A lovak életéről;
• Szép Timea (12. b) Az egészséget károsító tényezők elemző bemutatása - a dohányzás, az alkohol fogyasztás, a levegő szennyezés káros hatásai;
• Rácz Judit (12. a) A növények életjelenségei;
• Szikszai Erika (12. b) Tolna Megye természeti értékei és
• Horváth Balázs (I. Béla Gimnázium, Szekszárd) A mi Gemencünk címmel tartottak előadást.

• baráti kapcsolat létrehozása és ismerkedés céljából látogatást tettünk a budapesti József Attila Ciszterci Gimnáziumban,
• a Nemzeti Múzeumban a millecentenáriumi kiállítást tekintettük meg,
• este Dés László és Nemes István: Valahol Európában című nagysikerű musicalét néztük meg.
• Mindezek után csak reménykedhetünk, hogy a jövő évi munka is ilyen sikeres lesz.

Mondanom sem kell, a fogadtatás, az új barátok öröme mindannyiunkat elragadott. A hétvége elég volt arra, hogy a szárnyait próbálgató kismadár módjára németül társalogva beilleszkedjünk a fogadó család életébe, megismerjük őket, és ők is megismerjék "fogadott gyermekük" kívánságait, tulajdonságait.

Aztán eljött a hétfő, de nem az iskola, hanem a városnézés napja, s ekkor Besigheim polgármestere fogadást adott, ahol a magyar és francia vendégeket köszöntötte. Másnap az idegen iskola falai közé zárva sem feldhettük kötelességünket, a tanulást. Ottlétünk alatt, mintegy öt-hat óralátogatáson vettünk részt. A német oktatási módszerek, a lazább fegyelmi körülmények, a taneszközök, s a diákok hozzáállása mindannyiunkat lenyűgözött, s reméljük ezeknek a hatását hazánkban is élvezhetjük, mint a Milka csokit. Azért a tanulás az tanulás, úgyhogy nézzük mi minden történt még:

Pénteken indultunk haza, s a visszaút is problémamentes volt. Elmondhatjuk csodás élménnyel gazdagodtunk és a német nyelv gyakorlására és új barátságok kialakítására is ez a hét páratlan lehetőséget nyújtott, s ez mindent megért!

Május 13-án kedden reggel elérkezett a búcsúzás ideje. A német diákok tanáraikkal és néhány magyar kíséretében elutaztak fővárosunkba. Budapesten a Parlamentet dr. Solymosi József segítségével alaposan megtekinthettük. Este kb. 7 órakor elbúcsúztunk egymástól. Ők még egy estét ott töltöttek, s másnap, szerdán reggel elindultak Németországba.

Az alapítvány alaptőkéje az 1996-os esztendőben elérte az 1,9 millió Ft-ot. Ebből 500 ezer Ft-ot az adományozó szándéka szerint külön alszámlára helyezett el a kuratórium, hogy ennek kamatai jól elkülöníthetően csak a besigheimi testvériskolai kapcsolatokra legyen felhasználható. Ez a megoldás csak átmeneti, arra az időre míg a német nyelvi munkaközösség tagjai nem teremtik meg e pénz kezelésének a hivatalos formáját. Addig valamennyi német tanár (Herendi Yvett, Krammerné Gehring Éva, Molnár Zsuzsanna, Tarjányi Pálné) meghívott tagként részt vesz a kuratórium munkájában. A kuratórium kérésére ők vállalták, hogy legkésőbb 1998. februárjáig megteremtik ezen összeg teljesen külön kezelésének jogi feltételeit.

Ebben a tanévben számítógép alkatrészt vásárolt az alapítvány 104 ezer Ft értékben, 20 ezer Ft-tal támogatta a színházbérletek vásárlását, 8 ezer Ft-ot költött speciális matematika tankönyvekre, 5 ezer Ft-ot fizetett angol nyelvű folyóiratokra, 46 ezer Ft-tal járult hozzá a Besigheimba utazó diákok költségeihez, s 5 ezer Ft-tal támogatta a füleki testvériskola által szervezett sítáborozáson résztvevőket.

A kuratórium összetételében más változás is történt, Miskei Vendel lemondott kuratóriumi tagságáról, az ő helyére még nem jelöltek senkit az alapítók. Köszönet eddigi áldozatos munkájáért.